Az éttermek harmada egészségesebb ételeket ad a pandémia hatására

Minél több ember jusson legalább napi egyszeri egészséges melegételhez, beleértve az aktívan dolgozókat, a diákokat és a kórházak, valamint az otthonok lakóit is – ezzel a fontos célkitűzéssel és a Magyar Ártalomcsökkentő és Környezeti Betegségekkel Foglalkozó Tudományos Egyesület szakmai támogatásával indította el az Edenred Magyarország Food Program elnevezésű kezdeményezését október 16-án, az Élelmezési Világnapon (World Food Day). Az együttműködés a járvány miatt különösen aktuális, hiszen az emberek 87 százaléka elvárja az éttermektől, hogy egészséges ételek szerepeljenek a kínálatukban, négyötödük egészségügyi okok, míg kisebb részük az állatvédelem, valamint a környezetvédelem miatt – áll az Edenred Food Barometer hazai adataiban.

Az orvosok alapította Magyar Ártalomcsökkentő és Környezeti Betegségekkel Foglalkozó Tudományos Egyesület az egyénre és a környezetre kiható sokféle lehetséges ártalom kutatását és csökkentését, valamint az ártalomcsökkentés terén a lakosság segítését, illetve szemléletformálását tűzte ki szakmai céljául. Az Edenred Food Programjában egyrészről fel kívánja hívni az emberek figyelmét a minőségibb táplálkozás fontosságára, másrészt technológiai- és alapanyag javaslatokkal, tudományos élelmezési ajánlásokkal segíti az étkeztetésben résztvevő szolgáltatókat, hogy a kiegyensúlyozott táplálkozás iránti igényt ki tudják elégíteni és minél szélesebb körben elérhetővé tegyék az egészségesebb választás lehetőségét a vásárlóik számára. A 25 éve a hazai juttatási piacon jelen lévő vállalat e szakmai ajánlatcsomagnak a megfelelő eljuttatását biztosítja a hazai vendéglátóhelyek, a fogyasztók és kártya-, illetve utalványfelhasználók számára.

Ma már tudományosan bizonyított, hogy nemcsak az elfogyasztott étel mennyisége, de minősége és összetétele is felelős a többi között azokért a civilizációs népbetegségekért, amelyek a táplálkozással állnak összefüggésben. (Az OECD adatai szerint Magyarország a világ ötödik legelhízottabb országa, a magyar felnőtt lakosság több mint kétharmada túlsúlyos vagy elhízott, a társadalombiztosítás ezen ártalmak kezelésére több, mint 200 milliárd forintot, a GDP 1 százalékát megközelítő összeget fordít.) Az elhízás, a magas vérnyomás és egyéb kardiológiai betegségek rendkívül kockázatosak az egyén és a társadalom számára egyaránt, és a téves, vagy hiányos táplálkozási ismeretekre, illetve az ebből fakadó egészségtelen étkezési szokásokra vezethetők vissza.

E negatív hatás mérséklése, valamint az edukáció fontosságának érdekében az Edenred Magyarország hazánkban is elindította Európa számos országában már bevált és bizonyítottan eredményes Food Programját, amely a vendéglátóhelyeknek, az üzemi étkezdéknek, a dolgozói étkeztetéssel foglalkozó konyháknak, a közétkeztetőknek, valamint a szociális- és egészségügyi szférában működő konyháknak fogalmaz meg tudományos alapon ajánlásokat a főzés technológiájára, illetve a felhasznált alapanyagokra vonatkozóan. A szakmai munkát Dr. Toldy-Schedel Emil, az Egyesület elnöke, a Szent Ferenc Kórház főigazgatója vezeti.

„A hazai népegészségügyi statisztikák alapján látható, hogy a legtöbb megbetegedést és a legnagyobb arányú halálozást Magyarországon a szív- és érrendszeri, valamint a daganatos eredetű betegségek okozzák. Ezek kialakulásában nagy szerepe van a környezeti eredetű és a civilizációs ártalmaknak. Az Egyesület létrehozásával célunk, hogy felhívjuk a figyelmet ezek kockázatára és lehetőség szerint alternatívákat, megoldásokat kínáljunk közvetlenül a lakosság és a feléjük szolgáltató cégek számára egyaránt. A Food Programban történő részvételünkkel sok népbetegség megelőzéséhez járulunk legalább részben hozzá” – hangsúlyozta a főigazgató.

Felmérések szerint a magyar lakosság jelentős része még mindig nem elég tudatos a táplálkozási szokásait illetően: a GFK Hungária adatai szerint a magyarok 71 százaléka többnyire rendszeresen étkezik, ám még mindig a lakosság harmada állítja azt, hogy étkezésére a rendszertelenség jellemző. A legfontosabb étkezésnek a reggelit és az ebédet tekintették a megkérdezettek, éppen ezért előbbit a magyarok csaknem háromnegyede semmiképp nem hagyná ki a napi rutinból, míg napi rendszerességgel ebédelni a 80 százalékuk szokott.

A járvány alatt a magyar éttermek mindössze 19,5 százaléka kezdett egészségesebb ételek árusításába, a pandémiát követően azonban a vendéglátóhelyek csaknem harmadában kerültek egészségesebb fogások az étlapokra. Ám ezzel együtt is azok az éttermek vannak a legtöbben, amelyek nem változtattak a kínálatukon – derül ki az Edenred Food Barometer hazai adataiból.

„Tradicionálisan melegétel-utalványokkal foglalkozó társaságként hiszünk abban, hogy össztársadalmi érdek, hogy az emberek tudatosabban és egészségesebben éljenek. A naponta legalább egyszeri melegétkezés fontosságára a WHO már évtizedekkel ezelőtt felhívta a figyelmet, az Edenred pedig küldetésének tekinti, hogy ehhez hozzásegítse az embereket. Az Edenred Food Programja azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a világ minél több országában segítsen csökkenteni a helytelen étkezés okozta ártalmakat, ezt a kezdeményezést indítjuk el most Magyarországon is. Az Egyesületben elkötelezett partnert találtunk a küldetésünkhöz” – mondta Szendrő Tamás, az Edenred Magyarország ügyvezető igazgatója.


Bezár Bécs ikonikus magyar étterme

Bezár Bécs ikonikus magyar étterme  

Ősszel végleg bezárja kapuit a bécsi magyar közösség egyik ikonikus találkozóhelye, az „Ilona Stüberl“ étterem.
Új Executive Chef a Kempinskiben

Új Executive Chef a Kempinskiben 

Bárdos Péter az ötcsillagos szálloda új Executive Chéfje, aki Lévay Ádámot váltja ebben a pozícióban.
Szlovákiában száj- és körömfájásjárvány – leölik a teljes érintett állományt

Szlovákiában száj- és körömfájásjárvány – leölik a teljes érintett állományt 

A járványos eseteket a magyar határhoz közeli déli területeken találták.
A kormány betiltaná a műhúst?

A kormány betiltaná a műhúst? 

Elkezdődött a vita.
Tudta? Március 21-én a gasztrovilág a tiramisut ünnepli

Tudta? Március 21-én a gasztrovilág a tiramisut ünnepli 

Egy hazai profi séftől egy tökéletes receptet mi is közreadunk.
A kormány betiltja a műhúst?

A kormány betiltja a műhúst? 

Elkezdődött a vita.
Visszatér egy legendás üdítőital

Visszatér egy legendás üdítőital  

A magyar üdítőital-piac egy ikonikus szereplővel bővül: a Traubisoda ismét elérhetővé válik a hazai fogyasztók számára.
Indul a fagylaltszezon: íme, a 2025-ös trendek és árak

Indul a fagylaltszezon: íme, a 2025-ös trendek és árak 

Az idei év egyik slágere a „Dubai csoki” lehet, amely már 2024 végén is nagy sikert aratott.
Ez a spanyol város az európai gasztronómia fővárosa 2025-ben

Ez a spanyol város az európai gasztronómia fővárosa 2025-ben 

Legyőzte Portót, Párizst és Nápolyt, legalábbis a Time Out által megkérdezett gasztroszakértők és több ezer helyi szerint.
Kettő az egyben: hazai kézműves márkák bemutatkozása brunch közben

Kettő az egyben: hazai kézműves márkák bemutatkozása brunch közben 

Egyedülálló környezetben a hazai kézműves márkák.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.