Betiltanák a vendéglátóhelyek teraszain a dohányzást

Függetlenül attól, hogy van-e bennük nikotin, a szabadban lévő vendéglátóhelyek területén is megtiltaná a dohányzást az Európai Bizottség új javaslata. A szabályozás az elektromos cigarettákat is érintené.

Az Euronews által látott, kiszivárgott tervezet szerint az Európai Bizottság javasolni fogja a dohányzási tilalmak kiterjesztését, olvasható a hírportál oldalán. Mint írják, "az EU végrehajtó testülete a tervek szerint kedden fogadja el a javaslatot, mely kibővítené a jelenleg érvényben lévő, 2009-ben elfogadott tiltást, amelyek célja a passzív dohányzásnak való kitettség csökkentése nyilvános helyeken, munkahelyeken és tömegközlekedési eszközökön."

Azaz a tervezet szerint kitiltanák a nyilvános közösségi terekből nemcsak a cigarettákat, hanem mindenféle olyan dohányterméket, amelyek egészségügyi hatása miatt egyre nő az aggodalom. A Bizottság iránymutatásai egyébként jogilag nem kötelező érvényűek.

Az új szabályozást azzal magyarázzák, hogy a korábbi, 2009-es szabályozás óta sokat változott a dohánypiac.

Éppen ezért, a megváltozott körülményekre reagálva most azt szeretnék, hogy az új szabályozás kiterjedjen a hevített dohánytermékekre, valamint a nikotint tartalmazó és a nikotinmentes e-cigarettákra és más dohányzáspótló, füstöt vagy aeroszolt eregető eszközökre is. 

Ahogy az Euronews oldalán is olvasható, ezeket a termékeket gyakran azzal reklámozzák, hogy kevésbé károsak az egészségre, mint a hagyományos cigaretták. A dokumentum szerint azonban káros vegyi anyagokat tartalmaznak, és ezek ugyanúgy veszélyesek lehetnek a passzív dohányosokra is, mint a cigarettákban lévő káros anyagok.

„Az új termékek leszokást segítő eszközként való használatára vonatkozó bizonyítékok nem meggyőzőek"

- áll a dokumentumban.


Fotó: depositphotos

Nincs több dohányzás a teraszokon se?

Bizottság célja egy átfogó szabályozás bevezetése lenne, mert értékelésük szerint egyelőre kevés országban van érvényben a szükséges szintű tiltás, annak ellenére, hogy bizonyos tagállamokban jelenleg is vannak hasonló intézekedések.

Mindenesetre a dohányzási tilalmat kiterjesztenék a szabadban lévő közösségi terekre is, ami azt jelenti, hogy a vendéglátóhelyek teraszaira és minden kültéri terükre: 

"az új iránymutatás szerint a vendéglátóhelyek, például éttermek, kávézók és bárok szabadtéri vagy félig szabadtéri területeinek is dohányfüstmentes övezetekké kell válniuk."

A tiltás vonatkozna az olyan szabadidős létesítményekre is, ahol gyerekek tartózkodhatnak, beleértve a nyilvános játszótereket és a vidámparkokat, az uszodákat, állatkerteket, valamit az oktatási helyiségeket, de kiterjedne a közlekedési eszközök megállóira, kórházakra és idősotthonok területeire is.

Hazánkban egyébként ezek közül már eleve több helyen tilos a dohányzás, de a vendéglátóegységek külső terein és a teraszokon - ha a tulajdonos megengedi - egyelőre nem tilos a dohánytermékek fogyasztása.  

A javaslatot eredetilg januárban szerette volna kihirdetni a Bizottság, ezt azonban elhalasztották, és szintén késik  a dohánytermékek adóztatásáról szóló uniós irányelv reformja is

A jelenlegi állás szerint 2025-ben jöhet az új tervezet, de civil szervezetek attól tartanak, hogy a csúszás a dohányipari lobbinak "köszönhető"...


Friss adatok a kávé árának emelkedéséről és a vásárlási szokások alakulásáról

Friss adatok a kávé árának emelkedéséről és a vásárlási szokások alakulásáról 

Egy év leforgása alatt az értékesített őrölt kávé mennyisége 3,7 százalékkal csökkent, míg a szemes kávé 1,9 százalékkal, a kapszulás kávék kategóriája pedig volumenben 5,1 százalékkal nőtt.
Andy Warhol és az Absolut vodka

Andy Warhol és az Absolut vodka 

Limitált kiadású Andy Warhol palackkal ünnepli az Absolut a művész újra felfedezett kék festményét.
Vörösborfesztivál-nyitány Villányban

Vörösborfesztivál-nyitány Villányban 

A koncertek mellett lesz szüreti felvonulás és bemutatkoznak a borrendek is...
Norvég sztárséf Budaörsön: különleges ételsor a magyar Bocuse-bajnokkal

Norvég sztárséf Budaörsön: különleges ételsor a magyar Bocuse-bajnokkal 

Christian André Pettersen és Dalnoki Bence együtt főztek a METRO Gasztroakadémia konyháján.
Egy szegedi kávézó menő minősítést söpört be

Egy szegedi kávézó menő minősítést söpört be 

A Kék Elefánt Kávézó nyerte el Magyarország első vendéglátóhelyeként a Good Travel Seal fenntarthatósági minősítést.
Indulnak a badacsonyi tematikus gasztrohétvégék

Indulnak a badacsonyi tematikus gasztrohétvégék  

Mostantól magasabb fokozatra kapcsolnak a Gasztrohegy lakói: május végéig más és más programokkal várják a vendégeket.
Elkezdődött az Ifjúsági Szakács Világbajnokság

Elkezdődött az Ifjúsági Szakács Világbajnokság 

A Magyarországon megrendezésre kerülő világversenyen hazánkat idén Nyirkos Patrik képviseli.
Ünnepi rendezvény a Vámház körúton

Ünnepi rendezvény a Vámház körúton 

A mozgó éttermek a Vámház körúton ünneplik a századik rendezvényt.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Jön az OktoBeerfest: négy napig minden a sörről szól

Jön az OktoBeerfest: négy napig minden a sörről szól 

Tízezreket várnak az ország sörbulijára a Városligeti Műjégpályára.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.