Betiltották a budapesti aluljárókban történő sütögetést

A főváros január 1-jétől a vendéglátóknak megtiltotta a sütést az aluljárókban, írta meg elsőként a Blikk.

A Főpolgármesteri Hivatal a lapnak azzal indokolta a helyben sütés betiltását, hogy a föld alatti átjárókban működtetett büfék és pavilonok közmű-kiépítettségük és kialakításuk miatt nem alkalmasak erre, és

„a helyben sütéssel rengeteg probléma van”.

Búcsú az útközben gyorsan megvehető és bekapható hurkától
Búcsú az útközben gyorsan megvehető és bekapható hurkától
Fotó: Depositphotos

A szagok mellett például az is problémás, hogy a zsírgőz kicsapódik a szellőzőcsatornákban, aminek a tisztítása nehezen megoldható. Továbbá a használt olaj és a zsír gyakran a csatornarendszerbe kerül, miközben az alapvetően esővíz elvezetésére lett kitalálva.

Így tehát búcsút inthetünk az aluljárós gyros-nak, rántott húsnak, hurkának, sült kolbásznak és kürtőskalács sem készülhet többé a főváros aluljáróiban.

Mint írták, az érintetteket erről időben tájékoztatták.


Indul a fagylaltszezon: íme, a 2025-ös trendek és árak

Indul a fagylaltszezon: íme, a 2025-ös trendek és árak 

Az idei év egyik slágere a „Dubai csoki” lehet, amely már 2024 végén is nagy sikert aratott.
Ez a spanyol város az európai gasztronómia fővárosa 2025-ben

Ez a spanyol város az európai gasztronómia fővárosa 2025-ben 

Legyőzte Portót, Párizst és Nápolyt, legalábbis a Time Out által megkérdezett gasztroszakértők és több ezer helyi szerint.
Kettő az egyben: hazai kézműves márkák bemutatkozása brunch közben

Kettő az egyben: hazai kézműves márkák bemutatkozása brunch közben 

Egyedülálló környezetben a hazai kézműves márkák.
Rangos elismerés egy gyulai prémium terméknek

Rangos elismerés egy gyulai prémium terméknek 

Aranyérmet kapott a Gyulai Kávélikőr.
50 millió dolláros kártérítést fizet a Starbucks egy vendégpanasz miatt

50 millió dolláros kártérítést fizet a Starbucks egy vendégpanasz miatt 

Annak a férfinak jár a kártérítés, akire még 2020-ban ömlött rá a forró kávé a lánc egyik amerikai tagjában.
Volt diákjait várja a vendéglátóipari iskola

Volt diákjait várja a vendéglátóipari iskola 

A program célja a kötődés megtartása, az iskola szakmai kapcsolatainak megerősítése és a mostani diákok pályaorientációjának támogatása.
Kiosztották a XXI. Synvino Borverseny díjait

Kiosztották a XXI. Synvino Borverseny díjait 

A borversenyre az ország 18 borvidékéről 226 fehér-, 121 vörösbort és 53 rozét neveztek be, amelyek több mint fele a 2024-es évjáratból került ki.
Csodahelyek Buda gasztro-negyedében

Csodahelyek Buda gasztro-negyedében 

A Margit-negyed egyre inkább Budapest egyik legizgalmasabb gasztronómiai és kulturális helyszínévé válik.
Kihirdették a Magyar Sommelier Szövetség díjait

Kihirdették a Magyar Sommelier Szövetség díjait 

Tizenegyedik alkalommal döntött a Par Excellence díj odaítéléséről a Magyar Sommelier Szövetség (Masosz), amely hat kategóriában ismerte el a magyar bor- és gasztrokultúra szakembereit.
Megjelent az árrésstopról a rendelet – a kisboltokra nem vonatkozik

Megjelent az árrésstopról a rendelet – a kisboltokra nem vonatkozik 

Ötmillió forintos bírságra számíthatnak azok a boltok, ahol megszegik az árrésstopot.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.