Bocuse d'Or: a gyerekzsűri a desszerteket díjazta

Január 22-én, vasárnap reggel megszólaltak a kürtök, sípok, dudák, dobok, és éktelen zsivaly kellős közepette elindult a világ legrangosabb szakácsversenyének világbajnoki döntője. Exkluzív tudósításunk a helyszínről.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A hatalmas, síppal, dobbal, nádihegedűvel zajló lyoni világdöntő nyitányán rendben zajlottak az események: a csapatok óraütésre, másodpercnyi pontossággal álltak be a számukra kijelölt helyekre, hogy elkészíthessék versenymunkájukat.

Amit idén a táltéma esetében ördöghalból, fekete kagyló és Szent Jakab-kagyló felhasználásával kell elkészíteni, a tányértéma pedig ezúttal gyerekmenü (három fogás 15 személyre), és a fogások mindegyikében szerepelnie kell a töknek. Az előétel előírása a vegán, a főétel elkészítéséhez pedig kötelezően tojást kell használni.

 

Érdekesség idén, avat be minket a részletekbe a helyszínen az eseményeket figyelő "alkalmi szakértőnk", Bősze Ákos, a magyarországi METRO Nagykereskedelem HoReCa Üzletágfejlesztési vezetője, hogy a hazánkat képviselő zsűritag, Hamvas Zoltán, aki a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke, a az ördöghalas zsűriben kapott helyet, így nyilván annyit kóstol majd ebből a különleges halféléből a döntő két napja alatt, ami másnak egy életre is sok lenne.

 

Még egy érdekességről hallhattunk a verseny kapcsán: nagy siker idén a gyerekzsűri részvétele a versenyen, őket azért hívták meg kóstolni és pontozni a versenyzőket, mert idén kiemelten fontos szempont a versenyben a gyerekétkeztetrés témája, hiszen köztudott, hogy a vendéglátásnak ez az a területe, ahol a legtöbb étel megy kárba, mintegy 50 százaléka kerül a szemétbe világ szinten, és erre a komoly problémára szeretnék felhívni a figyelmet a lyoni világverseny szervezői - teljes joggal. Egyébként, árulja el "alkalmi tudósítónk", a gyerekzsűri körében osztatlan siker a versenyzők desszert témája, ez tetszik nekik a legjobban, amit nem csak kóstolnak, ahogy az egy profi kóstolótól elvárható, hanem élvezettel fogyasztanak el.

A magyar csapat különben - akik hétfőn, azaz hétfő reggel másodikként szólítva állnak be a versenykonyhába, hogy elkészíthessék versenymunkáikat - végignézték az első nap eseményeit. Versenyzőnk, Dalnoki Bence, a két Michelin-csillagos Stand Étterem sous chefje, valamint commis-ja, Nyikos Patrik és coach-uk, Széll Tamás Michelin-csillagos séf továbbra is nyugodtan várják a hétfői megmérettést, amelyről szintén a helyszínről tudósítjuk majd olvasóinkat.

 

 

 

 

Forrás: METRO / Turizmus Online


A norvégok nem aprózzák el: 300 kiló lazacot és 6000 narancsot vittek magukkal a foci VB-re

A norvégok nem aprózzák el: 300 kiló lazacot és 6000 narancsot vittek magukkal a foci VB-re  

A Martin Ødegaard és Erling Haaland vezette skandináv együttes mintegy nyolc tonnányi élelmiszert szállított az Egyesült Államokba, hogy a torna során kedvenceiknek semmit se kelljen nélkülözniük.
Meghatározó kihívás a hazai borágazatnak: fókuszban a fiatalok

Meghatározó kihívás a hazai borágazatnak: fókuszban a fiatalok 

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa szerint érthetően kell megmutatni az újabb generációknak, miért jó választás a bor.
MVI: a műanyag poharak tiltásának halasztását kérik a vendéglátók

MVI: a műanyag poharak tiltásának halasztását kérik a vendéglátók 

A jelenlegi (2026. június 30-ig tartó) határidő legalább 3–5 évvel történő meghosszabbítását kérik.
Alkoholtilalom a horvátoknál?

Alkoholtilalom a horvátoknál? 

A horvát parlament új törvénymódosítást fogadott el, amely lehetővé teszi a helyi önkormányzatok számára, hogy korlátozzák vagy betiltsák az alkohol éjszakai értékesítését.
Mi kerüljön a tányérunkra? Európa-szerte keresik, hogy lehet egészségesebb és fenntarthatóbb az étrendünk

Mi kerüljön a tányérunkra? Európa-szerte keresik, hogy lehet egészségesebb és fenntarthatóbb az étrendünk 

A hétköznapi rohanásban nehéz fenntartható, egészséges döntéseket hoznunk. A PLAN’EAT nevű európai uniós projekt épp ebben siet a segítségünkre.
Stratégiai célokat fogalmazott meg a Magyar Vendéglátók Ipartestülete

Stratégiai célokat fogalmazott meg a Magyar Vendéglátók Ipartestülete 

Megerősítik, hogy az MVI kész szakmai tapasztalatával és tudásával támogatni az ágazat további fejlődését.
Balatonlelléről érkezett  Somogy bora

Balatonlelléről érkezett Somogy bora 

Az önkormányzat 27. alkalommal hirdetette meg a Somogy Bora elnevezésű versenyt.
Nyomozás közétkeztetési cégeknél – már előállítottak gyanúsítottakat is

Nyomozás közétkeztetési cégeknél – már előállítottak gyanúsítottakat is 

Közétkeztetési cégvezetőket is előállítottak az óbudai korrupciós ügyben való nyomozás kapcsán.
Jelenlegi formájában megszűnik a Platán Gourmet – a legendás séf távozik

Jelenlegi formájában megszűnik a Platán Gourmet – a legendás séf távozik 

Jelentős változás előtt áll a hazai gasztronómia egyik legsikeresebb vidéki műhelye.
Gázra léptek a séfek – ezúttal nem a konyhában, hanem egy versenypályán mérkőztek

Gázra léptek a séfek – ezúttal nem a konyhában, hanem egy versenypályán mérkőztek  

Zsámbékon Magyarország tizenkét ismert séfje cserélte le egy napra a séfkést kormánykerékre.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.