Borjogi konferenciát tartottak Budapesten

A szőlő- és a borágazat versenyképességének erősítése érdekében külön jogcímen szerepel majd a pályázatok kiírásánál a versenyképesség javítása  - közölte a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára  csütörtökön Budapesten egy szakmai tanácskozáson.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

L. Simon László a borjoggal és bormarketinggel foglalkozó idei konferencián elmondta: a Miniszterelnökség által kezelt Vidékfejlesztési Program pénzügyi forrásából a mostani uniós költségvetési időszakban, 2020-ig mintegy 20 milliárd forint elkülönített forrás áll a szőlő- és borágazat rendelkezésére. Az elkülönített pénzösszeg pedig az jelenti, hogy a támogatásért az ágazat szereplőinek nem kell más élelmiszeripari ágazatokban tevékenykedőkkel versenyezniük - jegyezte meg. Úgy vélte, hogy ez az összeg elegendő lesz a versenyképesség európai léptékű javítására.

L. Simon László egyszersmind felhívta a figyelmet arra, hogy az ágazatban  tevékenykedőknek ugyanakkor versenyezniük kell egymással a támogatás elnyeréséért, ami változás a korábbi pályázati gyakorlathoz képest.

A versenyképesség növelése mellett kiemelte az erőforrás-hatékonyság javítását és a hozzáadott érték növelését, valamint megjegyezte, hogy előnyt élvez a pályázatok elbírálásánál a közös beruházások megvalósítása.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy a szőlő- borágazatban tevékenykedők támogatást kaphatnak az Európai Mezőgazdasági Garanciaalapból is. (Ez összességében mintegy 145 millió euró, mintegy 44 milliárd forint.) A legjelentősebb forrás az ültetvények szerkezetátalakítási programjára vehető igénybe. Ez 123 millió eurót tesz ki, ami csaknem 40 milliárd forintot jelent. Emellett támogatják még a harmadik országokban történő termékpromóciót, valamint a melléktermék-lepárlást is.

Együttműködésre van szükség

Tornai Tamás, a Hegyközségek Nemzet Tanácsának elnöke kiemelte: a szőlő- borágazat tőkeigényes, ezért nagy jelentősége van az ágazati szereplők, a szakmai és civil szervezetek, valamint az állami szervezetek és hatóságok együttműködésének. Ennek a közös munkának az összehangolását jól szolgálja, hogy a HNT a múlt év nyarán szakmaközi szervezetté alakult.

Kohut Balázs, a Külgazdasági és Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára felhívta a jelenlévők figyelmét a Carton Hungarikum programra. Ennek segítségével népszerűsíthetik a magyar borászok termékeiket a világban a magyar külképviseletek - nagykövetségek, kulturális intézetek - segítségével. Az államtitkár megemlítette: a magyar diplomácia más lehetőségeit  - például magyar állami vezetők külföldi látogatásai - is kihasználják.

Gál Péter, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) eredetvédelemért felelős államtitkára arról beszélt, hogy az ágazati stratégia a HNT berkein belül még készül szoros együttműködésben az FM-mel. Ennek kereteit meghatározza a magyar szőlő és bortermelés helye a világban, amely az első húsz termelő közé helyezi Magyarországot, a 16-17. helyre. Jelezte: a világ borpiaca átalakul a tradicionális borelőállító országok lehetőségei is átalakulnak. Ez Magyarországnak előnyére is válhat, mivel előtérbe kerül az alkalmankénti borfogyasztás. Jelezte: a magyar bor pozícióit ugyanakkor meg kell erősíteni.


Megszólalt a Hungast  – a cégcsoportot érintő vádakra reagálva

Megszólalt a Hungast – a cégcsoportot érintő vádakra reagálva 

A cég a napokban azért került a figyelem középpontjába, mert sajtóértesülések szerint tulajdonosukat és egyik vezetőjüket előállította a nyomozóhatóság.
Év Strandétele 2026 – megnyílt a nevezés Európa egyetlen Beach Food versenyére

Év Strandétele 2026 – megnyílt a nevezés Európa egyetlen Beach Food versenyére 

A verseny célja idén is a minőségi, kreatív és helyi alapanyagokra épülő strandételek bemutatása és népszerűsítése.
Divatbemutató az etyeki Gasztrosétányon

Divatbemutató az etyeki Gasztrosétányon 

Az etyeki Gasztrosétány ad otthont június 18-án az Etyek Sunset Fashion Show elnevezésű rendezvénynek.
Spanyol elismerés a budapesti tapas bárnak

Spanyol elismerés a budapesti tapas bárnak 

Nemzetközi elismerés Budapest egyik legautentikusabb spanyol éttermének.
Titokzatos szendvics a most nyíló Popeyes kínálatában

Titokzatos szendvics a most nyíló Popeyes kínálatában 

A tavaly októberi, nagysikerű hazai debütálást követően a Popeyes cajun ízei a Westend után most a budapesti Árkád bevásárlóközpontba is megérkeztek.
A norvégok nem aprózzák el: 300 kiló lazacot és 6000 narancsot vittek magukkal a foci VB-re

A norvégok nem aprózzák el: 300 kiló lazacot és 6000 narancsot vittek magukkal a foci VB-re  

A Martin Ødegaard és Erling Haaland vezette skandináv együttes mintegy nyolc tonnányi élelmiszert szállított az Egyesült Államokba, hogy a torna során kedvenceiknek semmit se kelljen nélkülözniük.
Meghatározó kihívás a hazai borágazatnak: fókuszban a fiatalok

Meghatározó kihívás a hazai borágazatnak: fókuszban a fiatalok 

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa szerint érthetően kell megmutatni az újabb generációknak, miért jó választás a bor.
MVI: a műanyag poharak tiltásának halasztását kérik a vendéglátók

MVI: a műanyag poharak tiltásának halasztását kérik a vendéglátók 

A jelenlegi (2026. június 30-ig tartó) határidő legalább 3–5 évvel történő meghosszabbítását kérik.
Alkoholtilalom a horvátoknál?

Alkoholtilalom a horvátoknál? 

A horvát parlament új törvénymódosítást fogadott el, amely lehetővé teszi a helyi önkormányzatok számára, hogy korlátozzák vagy betiltsák az alkohol éjszakai értékesítését.
Mi kerüljön a tányérunkra? Európa-szerte keresik, hogy lehet egészségesebb és fenntarthatóbb az étrendünk

Mi kerüljön a tányérunkra? Európa-szerte keresik, hogy lehet egészségesebb és fenntarthatóbb az étrendünk 

A hétköznapi rohanásban nehéz fenntartható, egészséges döntéseket hoznunk. A PLAN’EAT nevű európai uniós projekt épp ebben siet a segítségünkre.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.