A Jókai kert tőkéit a Kadarka Kör tagjai gondozzák Buza Péter vezetésével. Egy három éve kötött megállapodás értelmében a metszésbe besegítenek a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem hallgatói is.
Ennek (és az Agrárminisztérium támogatásának) is köszönhetően a kötelező munkák mellett minden évben jut energia apró fejlesztésekre is. Információs táblák mesélnek a kertről a kirándulóknak (a park ingyenesen látogatható), az ültetvény saját esővízgyűjtő-rendszerrel rendelkezik.
Idén megépül a villanypásztor az éhes rókák ellen, de saját színpad is van a minden évben október első péntekjén megrendezett szüreti mulatsághoz.
A Jókai kert mint helyszínválasztás nem véletlen. A mai tőkék helyén korábban évtizedekig szőlő termett, ráadásul nem másnak, mint Jókai Mórnak. A 19. századi magyar írófejedelem már fiatalkorában fejébe vette, egyszer nyaralója lesz a Svábhegyen. Elsősorban azért, hogy „saját fáit plántálhassa, czirógathassa (…) hogy saját ültetésű szöllő tőkék teremjék meg azt a bort, mit ő naponkint elfogyaszt” – olvasható Váli Marinak, Jókai unokahúgának visszaemlékezésében.
A szavakat 1853-ban követték tettek. Jókai az Egy magyar nábob regényének honoráriumából megvásárolta a ma Jókai kert néven ismert, eredetileg egyhektáros Költő utcai bázist. (Bázis, mert később további földeket vásárolt a Költő utcában, illetve a tágabb környéken.)
Az író onnantól fogva tavasztól őszig ott tartózkodott. „Főállását” elhalványító nagy rössel látott munkához, hogy az egykori kőbánya sivatagából paradicsomot varázsoljon.
„Magam is megfogtam a csákány nyelét, és segítettem lonkát vágni, galagonyát irtani a napszámosoknak. És amellett írtam a Kárpáti Zoltán regényemet. Kaptam is egyszer Török Jánostól, akinek a Pesti Naplójában jelent meg a regényem tárcánkint, egy hatalmas dorgatóriumot: Hallja az úr! Vagy regényt írjunk, vagy paszulyt öntözzünk!” Feleségével, Laborfalvi Rózával felújította a házat, és berendezett egy komplett gazdaságot.
Volt istálló, majorház (ez ma is áll, a Petőfi Irodalmi Múzeum Jókai Emlékszobát működtet benne), galambdúc, díszfagyűjtemény, szélfogó erdő, veteményes (paradicsommal, káposztával, dinnyével). A róla elnevezett Jókai bablevesbe saját koca húsa került, és még gyapotcserjével is próbálkozott.
A nagy szerelem persze mindvégig a szőlő maradt. Jókai vásárolt szőlőterületeket az Orbánhegyen és a Kútvölgyben. A „bázis” egykori villájától a Költő utcáig tartó meredek, Dunára néző 0,4 hektáros lejtőt pedig saját maga telepítette be. (Ennek egy részén helyezkedik el a Kadarka Kör bevezetőben említett ültetvénye.) Kísérletező kedve itt sem hagyta el. Számos fajtával foglalkozott (kékek: kadarka, Jakab-szőlő, fekete zamatos, veres ropogós, veres szagos, veres chasselas, piros dinka; fehérek: hönigli, genuai fürjtojás, fehér szagos, hegyes szagos, kecskeszemű, rénusz, rajnai rizling, herbemont, solonis) és borkülönlegességet is készített.
Hogy pontosan mi is volt a budai (ó)vörös, azt nem lehet tudni. Nem létezett egyetlen recept. Akkoriban még nem szisztematikusan végezték a szőlőtelepítést, a tőkepótlás például mindig azzal történt, ami éppen akadt.
A Buza Péter vezette Kadarka Kör is hasonló arányt tűzött ki célul az Anno Istenhegyi Cuvée-ben és így a Jókai kertben. A csapat 2011 októberében háromsornyi kadarkával kezdte a projektet, 2023-ban viszont a tervek szerint már önellátók lesznek csókaszőlőből. Mára a kadarka mennyisége is megnőtt, bár ahhoz még így is hozzávásárolnak, hogy kijöjjön az évi ezer palack mennyiség.
Forrás: vincemagazin.hu
