CSR: rossz időkben is jó célért az egyik legrégebbi budapesti olasz étterem

A korlátozások alatt is jó célokat támogat a Belgrád rakparton található Toscana.

Miközben a jelenlegi válsághelyzetben leginkább érintett vendéglátóipari ágazat szereplői csak nagy nehézségek árán tudják fenntartani vállalkozásuk működését és az alkalmazottak munkaviszonyát, egyre fogy azon vállalkozók száma, akik megengedhetik maguknak, hogy nehézsorsú embertársaikra is gondoljanak.

 Próbálnak túlélni, és közben másokra is gondolnak

A Belgrád rakparti Toscana tulajdonosai is próbálnak alkalmazkodni a viszontagságos időkhöz: elindultak a kiszállítással, bevezettek egy toszkán street food menüt, fitnesz és laktózmentes pizzákat tettek az étlapra a speciális diétával rendelkező vendégek kedvéért, és kedvezményes áron számolnak azoknak, akik az ételfelvételi ponton veszik át rendeléseiket. Ám egy valamin nem változtatnak; azon a bevett szokásukon, hogy mások gondját is észreveszik.

Budapest egyik első, máig autentikus olasz étterme nemcsak a 20 éve változatlan minőségének köszönheti fennmaradását, hanem annak a családias hozzáállásnak is, amellyel tulajdonosai a kollégáikra, a vendégeikre és a környezetükre figyelnek. „Ez a város és a lakói sokat adtak nekünk az első 20 évünkben. Bizalmat, szeretetet, barátságot. Ennek gyümölcsét mindig is szerettük megosztani. Válság ide vagy oda, ez lesz az utolsó, amin változtatunk – árulja el Baji Ferenc, a Trattoria Toscana egyik tulajdonosa. – Amikor szóltunk az olasz séfjeinknek, hogy kéne árva gyerekeknek sütni százegy egyforma pizzát, ők nem felmondtak, hanem megkérdezték, mennyivel előbb jöjjenek be dolgozni.”

Évente 1500-2000 közé becsülik azoknak a 6-18 éves gyereknek a számát, akik tartós betegségük miatt nem tudnak iskolába járni. Ők egyéni tanrendre kényszerülnek, osztálytársaikkal csak a tanévzáró vizsgák kapcsán találkoznak, ezért gyakran magányossá válnak. A KórházSuli mindent megtesz azért, hogy ezek a gyerekek is biztonságos közegben és egy vidám, kreatív, támogató kortárs közösségben tanulhassanak. Őket és a Fóti Gyermekközpont Növendékeiért Alapítványi is 101-101 mosolygós pizzával, valamint készpénz adománnyal támogatta az egyik legrégebbi budapesti olasz étterem a pandémia miatti megszorítások közepette.

 

 

Forrás: whiteline.hu


Terített asztal a Balatonnál – gasztro-évadnyitó Tihanyban

Terített asztal a Balatonnál – gasztro-évadnyitó Tihanyban 

Hagyományteremtő„Balaton Expo”-n jelent meg a régió kínálata a Balaton asztalán.
Fontos termék a vendéglátóipar szereplőinek

Fontos termék a vendéglátóipar szereplőinek 

Új névvel és telephelyen, kibővített termékportfólióval és nemzetközi terjeszkedéssel folytatja működését Magyarország vezető újrahasználati rendszere, a Cup Revolution.
Felvásárolták az albán Spar-hálózatot

Felvásárolták az albán Spar-hálózatot 

Koszovó legnagyobb kiskereskedelmi hálózata, a Viva Fresh Store felvásárolta a Spar Albánia üzleteit a helyi Balfin befektetési csoporttól.
Balatoni vörösborokat díjaztak Berlinben

Balatoni vörösborokat díjaztak Berlinben 

Ki mondta, hogy a balatonfüredi borvidék kizárólag fehérborok készítéséhez kiváló terület?
Itthon újabb szarvasmarhatelepen jelent meg a ragadós száj- és körömfájás

Itthon újabb szarvasmarhatelepen jelent meg a ragadós száj- és körömfájás 

Az első tünetek kedden jelentkeztek a Levél településen található, 3000 egyedet számláló szarvasmarha-állományban.
Jön egy stílusos villásreggeli

Jön egy stílusos villásreggeli 

Stílusos Vidéki Villásreggeli Fesztivál és majális- egy igazán ragyogó program a gasztronómia és az utazás szerelmeseinek.
Megújult étlappal vár az etyeki birtok

Megújult étlappal vár az etyeki birtok 

Defend Márk séf és csapata tálalásában mutatják be a friss ötletekre és szezonális alapanyagokra épülő megújult étlapot.
Zenés-táncos estek a Gundelben

Zenés-táncos estek a Gundelben 

Hagyományélesztés modern köntösben: áprilistól zenés-táncos estek a Gundelben.
A spanyolok törvényt alkottak az élelmiszer-pazarlás megfékezése érdekében

A spanyolok törvényt alkottak az élelmiszer-pazarlás megfékezése érdekében 

A dél-európai országban évente szemétbe kerülő élelem mennyisége jelenleg úgy 1,2 millió tonna.
Újabb hírek a szlovákiai száj- és körömfájásjárványról

Újabb hírek a szlovákiai száj- és körömfájásjárványról 

A magyar határhoz közeli Dunaszerdahelyi járásban március 21-től rendkívüli állapotot hirdettek ki. Tömegsírok kialakítását fontolgatják.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.