Drágulhatnak a pálinkák

A januártól emelkedő adóterhek miatt előrehozzák pálinkabeszerzéseiket a kereskedők, a jövő év elején azonban pangás várható – írta a Világgazdaság.

Idén rengeteg jó minőségű gyümölcs termett, és viszonylag kedvező az áruk. Egyedül barackból volt hiány, de a pálinkafőzők nem panaszkodhatnak az alapanyagra – mondta a Világgazdaságnak Mihályi László, a Pálinka Nemzeti Tanács (PNT) elnöke.

Ennek ellenére a kereskedelmi főzdék közül több nem vásárolt nagy mennyiséget, ami már a januártól a pálinkákra is bevezetendő népegészségügyi termékadó (neta) hatása. Az új szabályok szerint az egy liter 50 térfogat-százalékos pálinka után fizetendő neta 1100 forint lesz. Ez pedig – az áfával is számolva – 700 forinttal emeli meg egy félliteres, 50 százalékos pálinka nagykereskedelmi árát. A kiskereskedelemben ennél is nagyobb mértékű lesz az áremelkedés.

Az idén megemelkedik a főzdék forgalma, a nagykereskedők ugyanis a szokásosnál lényegesen több pálinkát vásárolnak, hiszen ezt még a kedvezőbb adókörnyezetben tehetik meg. Ez nem jelenti azt, hogy januártól a kiskereskedők még az alacsonyabb neta által meghatározott árakon kínálják a pálinkát. Jellemző a kereslet élénkülésére, hogy sok helyen üveghiány lépett fel: Magyarországon gyakorlatilag csak Orosházán gyártanak üveget, a német és olasz beszerzések pedig korlátosak.


A kereskedelmi főzdékben előállított, évi 1,05 millió hektoliterfok (vagyis 2,1 millió liter 50 százalékos alkoholtartalmú pálinkának megfelelő mennyiség) nem csak a most előrehozott vásárlások mértékében csökken, a PNT várakozásai szerint ilyen mértékű adóteher mellett hosszabb távon is feleződhet az előállítás.

A bérfőzdékre nem vonatkozik a neta, a literenként 1700 forintos bérfőzési díj fele a szeszadó. A magánfőzésért literenként 700 forintot kell fizetni, amit párlatjegy igénylésével róhatnak le az érintettek. A magánfőzésben előállított párlat valódi nagyságára csak becslések vannak, a 22 ezer bejelentett házi pálinkafőzde tulajdonosai ugyanis még a minimálisan előírt párlatjegynek is csak kevesebb mint kétharmadát váltották ki.

Forrás: Turizmus Online


Új világnap született: a magyar pezsgő ünnepe

Új világnap született: a magyar pezsgő ünnepe 

Június 1-jét a magyar pezsgő világnapjának választották.
Összehangolt NAV-ellenőrzés a Nagybani Piacon

Összehangolt NAV-ellenőrzés a Nagybani Piacon 

A híradások szerint 70 embert elvittek – akik közül többeket le is tartóztattak.
CSR-akció a fenntartható Bátor Táborért

CSR-akció a fenntartható Bátor Táborért 

Ezzel az adománnyal a Master Good a Bátor Tábor nyári táborainak megvalósításához járult hozzá.
Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo

Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo 

Kannabiszt találtak bennük.
Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján

Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján 

Alaposan felkavarva a tó állóvizét: május 29-én megnyílt az Ypsilon by Rácz Jenő étterem az alsóörsi Ypsilon Yacht Club területén.
Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben

Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben 

A Török Konyha Hetének ünnepe , amikor a kultúra egy este alkalmával a tányérra kerül.
 Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken

Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken 

Június 7-én és 8-án harmincegyedik alkalommal nyitja meg kapuit a Palkonyai Pünkösdi Nyitott Pincék.
Gasztrohétvége Cserkeszőlőn

Gasztrohétvége Cserkeszőlőn 

A kunsági település ad otthont egy új gasztro-kulturális fesztiválnak. 
Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban

Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban 

Az év legnagyobb kéknyelű kóstolója Badacsonyban.
Hamburger – mindenek felett?

Hamburger – mindenek felett? 

Felmérés a hazai fogyasztói szokásokról.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.