Egy felkapott pesti étteremben megkérdezem az asztalomnál sürgölődő pincért: tudja,-e ki a gebines? Egy darabig gondolkodik, aztán visszakérdez: az olyasmi, mint a kabinos?
Tuti üzletnek számított
Pedig egy jó gebin felért a lottóötössel a hatvanas, hetvenes években. Nem véletlen, hogy élsportolók, protekciósok, „csókosok” hajtottak egy-egy jobb üzletre a magasabb jövedelem reményében. Mert mit jelentett a gebin valójában? A szoros elszámolású állami vendéglátóiparban önelszámoló, szabad kasszás üzletet, lazább üzletmenetet, kevésbé szigorú bizonylati fegyelmet. Ez eddig jól hangzik, de jelentett ugyanakkor morális, anyagi és büntetőjogi felelősséget is, csattant bilincs is néhány brahista gebines csuklóján, ha túlságosan magukénak érezték az üzletet.
Történet egy őskövületről
Nehéz volt gebines üzlethez jutni, de könnyű volt elveszíteni is: hiány vagy „egészségtelen” többlet esetén (az előbbinél a gebines előre kivette a kasszából a remélt pluszpénzt, az utóbbiban pedig nem vette ki időben), ha tetten érték, miközben „idegen árut” vitt az üzletbe. De elég volt akár egy igazgatóváltás is az adott vállalatnál. Repült a gebines, mert kellett a hely másnak.
A gebines bármikor kivégezhető volt, sommázza a múltat Koncsár József vendéglátós szakember, aki saját magát őskövületnek tartja az egy helyen eltöltött idő tekintetében. A szamárlétrát végigjárva 1974 decemberében vette át gebinbe a nyugdíjba készülő Roór József addigi vezetőtől az Aranyszarvas éttermet, pályázat útján. (Nem volt jellemző egyébként a gebines pályáztatás.) Az étterem elnyerését segítette, hogy Roór József – helyettesítőjeként megismerve Koncsár munkáját – ajánlotta utódjául a fiatalembert. Egyikük sem bánta meg. Az Aranyszarvas ajtaját 2008. július 9-én csukta be maga után Koncsár: akkor adta el az üzlet bérleti jogát. 33 év még házasságból is sok, mondja, ám az Aranyszarvassal kötött „frigy” több volt ennél: hatalmas lekötöttség, stressz, tökélyre fejlesztett fejszámolás, memória a nap 24 órájában.
Az Excell elődjének titkos adatai
Az átlagos gebines agyában ugyanis (az akkor még fel nem talált) kis Excell program működött: halálpontos adatok raktárkészletről, fogyásról, forgalomról, bevételről, elvárt többletről, behozott áru legalizálásáról, bázisról. A bázisszemlélet is külön odafigyelést igényelt. Ha az előző évihez képest visszaesett a forgalom, éltek a gyanúval (néha nem is alaptalanul), hogy a gebines árut vitt be, vagyis saját zsebre dolgozott. Ha nagyon megnőtt a forgalom, ésszerű szintig vissza kellett fogni, nehogy a következő évet „felbázisolja”. Koncsár József szerint az okos gebines csak 100 százalékos teljesítés felett kereshetett: így megfelelt a vállalat elvárásainak, ugyanakkor megkereshette a napi 16-18 órás munkájának ellenértékét is.
Leltárkommandó
Nyugodtan aludni? Ugyan! Esetleg egy-két órát altatóval, még a legbecsületesebbje is. A lecsapó leltár olyan volt, mint az ötvenes években a csengőfrász. Éjjel kettőkor-háromkor csengett a telefon a lakáson: menjen, nyissa ki az üzletet, leltár lesz. De előfordult, hogy reggel nyitás előtt fogadta „delegáció” az üzletnél a személyzetet. „Kezeket fel, senki sem nyúl semmihez, nézzük, mit rejt a személyzeti klotyó tartálya? Hopp, két üveg vodka!”, hallhatták gyakran a gebinesek az ellenőrzések során.
Bélszínjáték, és gyakran jött a sitt
Koncsár szerint naiv volt, aki azt képzelte, nincs szükség behozott árura, hiszen a borravaló, a tűréshatárjáték, egy kis ártalmatlan bélszín–hátszín variálás elegendő ahhoz, hogy jó üzletnek számítson a gebin. Pedig nem! A rendszer rákfenéje a személyzeti étkezés jóváírásával kezdődött. Egy műszakban egy főre 1 forint 55 fillért lehetett jóváírni, így még a legbecsületesebbje is rákényszerült, hogy a személyzeti koszt nyersanyagát a közértben vagy a hentesnél vegye meg. És ha ez simán ment, a rámenősebbje lassan karajokkal, combokkal sétált be az üzletbe – egészen a lebukásig.
Lekopogja az asztalon, de Koncsár Józsefnek sohasem kellett szabálysértésért a bíróság elé kerülnie. Pedig „jóakarói” beígérték neki: „a Citadella lépcsőjéről távcsővel figyeled majd az Aranyszarvast.”
Az „őskövület” Koncsár évtizedek alatt Európa-hírűvé tette a főváros egyetlen vadéttermét. De ez már a múlt. A gebinesek világa eltűnt, a kabinosoké megmaradt.
