Együtt mutatkoztak be Duna-menti borászatok

A DUNAVIN Borverseny és Borünnep projektindító sajtótájékoztatója során Nyitrainé dr. Sárdy Diána a Magyar Agrár – és Élettudományi Egyetem Budai Campusának főigazgatója, a Szőlészeti és Borászati Intézet igazgatója köszöntötte a vendégeket.

Beszédében kiemelte a Duna-menti borászatok együttműködésének jelentőségét és ismertette a projekt legfontosabb célkitűzéseit. A határokon átívelő szakmai kapcsolatok erősítése mellett kiemelt fontosságú a 175 borminta vizsgálata, tudományos eredményeinek disszeminálása, amelyhez nagy örömmel adott szakmai támogatást a MATE Szőlészeti és Borászati Intézete. A Dunavin Borünnepen debütáló rövidfilmek segítségével az érdeklődők tájékozódhattak a borászati technológiákról, a bio szőlőtermesztés és borkésztés jelentőségéről, a borok érzékszervi összehasonlításáról a Duna két oldaláról és a piackutatás eredményeiről, valamint a borpiac, a bormarketing és a borturizmus jelentőségéről a Duna mindkét oldalán.

A borverseny keretein belül az érzékszervi bírálatra jelentős számú, összesen 123 minta érkezett öt különböző borvidékről, amelyet a négy szakmai bizottság mellett egy díszvendégekből álló VIP bizottság bírált. A versenyt követő borünnep során az érdeklődő borászatok, a gasztronómia és a turizmus képviselői is megkóstolhatták a régió borait.



Geönczeöl Attila a SZKALA Borászok és Szőlészek Polgári Társulásának elnöke hangsúlyozta, hogy a felvidéki borászatok számára milyen lehetőségek rejlenek a Dunavin Projektben. „A Duna két oldala valaha jóval szorosabb szálakkal kötődött össze, mint manapság, gazdaságilag, kulturálisan, szakmailag egyaránt. Ezek a kapcsolatok a határok légiesebbé válásával természetes módon erősödnek ugyan, de nem elég gyors ütemben. El kell érnünk, hogy a Duna folyó ne szétválassza, hanem összekösse a két régiót. A Dunavin projekt hozadéka számunkra, hogy a folyamat felgyorsul, a dél-szlovákiai borok ismertté válnak a Dunától délre is, erősödik a borturizmus és a szakmai együttműködés. Mindez a felvidéki borászoknak nagyobb ismertséget, piacbővülést jelenthet. A két oldal közösen szerepel a magyar és a szlovák médiában, így érdekesebbé válik a vidék mindkét ország borkedvelői, turistái számára, erősíteni tudjuk egymás hangját. A szakmai együttműködést is fontosnak tartjuk, jobban meg kell ismernünk egymás borait, technológiáját, borkultúráját.”



Bozzai Zsófia összefoglalta a Piackutatás eredményeit „A birtokszerkezet elaprózott mind a Dél-szlovákiai mind a Duna hozzánk közelebbi oldalán is. A kisbirtokok számára a helyben értékesítés a legfontosabb, a borturizmus, a komplex szolgáltatások kialakítása, illetve fejlesztése, a csomagok, a tartózkodási idő meghosszabbítása releváns lehet, fontos a szálláshelyek, és a gasztronómia fejlesztése, a vendéglátásban való értékesítés a helyben értékesítés után a második legfontosabb értékelést kapta. Fontos lenne a vendégfogadás fejlesztése és ezáltal a közvetlen értékesítés további erősítése. A fenti szempontok erős érzékenységet, kitettséget mutatnak a vírushelyzettel összefüggésben, ezért célszerű lenne növelni az online értékesítést, ami jelenleg mellőzött. Térségi összefogással megfontolandó lenne egy régiós webshop fejlesztése, és egy régiós nagykereskedés kialakítása is.”


Megvan, ki kapta 2024-ben az Év Vendéglőse címet

Megvan, ki kapta 2024-ben az Év Vendéglőse címet 

A díjat 2001-ben alapította az MVI, a győztes kiválasztásakor az általa végzett munka minősége, szakmai magatartása és közéleti tevékenysége számít.
Újult elemekkel gazdagítva rendezik idén a derecskei disznótort

Újult elemekkel gazdagítva rendezik idén a derecskei disznótort 

Főleg az „új elemek” hangzik izgalmasnak ebben a hírben.
Beszáll a Coca-Cola a személyzet nélküli boltnyitásos üzletágba

Beszáll a Coca-Cola a személyzet nélküli boltnyitásos üzletágba 

Mintegy 250 millió forintot fordítanak erre Magyarországon. A bolt működésében az MI kiemelt szerephez jut.
Ha február, akkor Kávébár Bazár

Ha február, akkor Kávébár Bazár 

A jubileumi, tizenötödik KávéBár Bazár rendezvénynek a Millenáris B épülete, a nagycsarnok ad otthont.
Üdítőket hív vissza a multicég Európában

Üdítőket hív vissza a multicég Európában 

Európa néhány országában visszahívott bizonyos üdítőitalokat a Coca-Cola, mert „magasabb szintű” klórátot tartalmaznak.
A Lidl csökkenti a tojás árát

A Lidl csökkenti a tojás árát 

A lépés nem meglepő.
Gasztrorendezvény Szlovákiában

Gasztrorendezvény Szlovákiában 

Új ételek, élő főzés és technológiák a HoReCa szegmens számára – ételek és italok széles választéka Szlovákiából és külföldről, technológiák és konyhai berendezések.
Van az az étel, ami még a koreai influenszeren is kifog

Van az az étel, ami még a koreai influenszeren is kifog 

A dél-koreai mokpang influenszer, aki napjainkban Budapesten hódít hatalmas étvágyával, úgy tűnik, legyőzőre talált néhány kolbász és hurka képében.
Magyar siker a Bocuse d'Or-on

Magyar siker a Bocuse d'Or-on 

Ismét bizonyított a magyar csapat a gasztronómiai világbajnokságon.
 Nagy Szabolcs: Egy szalontüdő és egy töltött káposzta is lehet izgalmas

Nagy Szabolcs: Egy szalontüdő és egy töltött káposzta is lehet izgalmas 

A tradíciók tisztelete és a kreativitás ötvözése áll Nagy Szabolcs séf konyhájának középpontjában.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.