Életműdíjat kapott a „szőlő művésze"

Garamvári Vencel balatonboglári borász és pezsgőmester vehette át a Magyar Bor Akadémia (MBA) által odaítélt, Az év bortermelője-életműdíjat Budapesten.

Garamvári Vencel a „szőlő művésze" – méltatta a balatonboglári bortermelőt az elismerés átadása előtt a díjátadó helyszínére, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) székházára utalva az agrárminiszter. Nagy István kiemelte: ha van elismerés, ami igazán számít, az mindig a pályatársak elismerése. Garamvári fél évszázada végzett munkája ma már a magyar bor- és pezsgőtörténelem része, a tárcavezető szerint ő pedig önzetlenül állítja tudását a fiatal borászgenerációk szolgálatába, hangsúlyozva, az agráriumban végbemenő generációváltás nemzeti ügy.

Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke elmondta, a borkészítés tudománya is egyfajta művészet, hiszen a minőségi kultúra és a minőségi borkészítés kéz a kézben jár évezredek óta. Zilai Zoltán, a Magyar Bor Akadémia elnöke felidézte, hogy a 27 éve alakult MBA egyik meghatározó tevékenysége Az év bortermelője-díj odaítélése, ezt az elismerést 2006-ban Garamvári Vencel is elnyerte. Mint hozzáfűzte, a borakadémia két éve alapította meg az életműdíjat, amelyet idén már a második alkalommal adtak át. A borakadémikusok javaslatai közül az MBA elnöksége választja ki a díjazott személyét, akit elismerő oklevéllel és Návay Sándor szobrászművész kisplasztikájával jutalmaznak.

Garamvári Vencel a díj átvételekor felidézte, hogy az egyetem után a Törley Pezsgőgyárban kezdte pályáját, majd onnan a magyar borexportért felelős Hungarovinhez helyezték át termelési igazgatónak. A rendszerváltás időszakában ellenezte a Hungarovin külföldi kézbe adását, ezért távoznia kellett a vállalattól, ekkor indította el saját vállalkozásait, emlékezett, hozzátéve, hogy az elmúlt több mint 15 évben 60 hektár szőlőt újítottak fel, így mára mintegy 80 hektáron gazdálkodnak, és a csendes borok mellett évi 120-130 ezer palack pezsgőt készítenek.

Forrás: Store Insider


Jammertal: Olyan termékhez nem adjuk a nevünket, amelyet mi magunk nem vennénk meg

Jammertal: Olyan termékhez nem adjuk a nevünket, amelyet mi magunk nem vennénk meg 

A Jammertal Borbirtok nem csak magát helyezte fel az elit vörösborok világtérképére, hanem a Villányi borvidék terroirját is - erről is beszélgetünk Varjas Sarolta Judittal, a Borbirtok alapító-társtulajdonosával.
Teltház a Nivegy-völgyi Borpikniken

Teltház a Nivegy-völgyi Borpikniken 

A kétszáz főben maximalizált rendezvényre már elővételben elfogytak a belépőjegyek.
Eldőlhet a Vár-béli patinás cukrászdák sorsa

Eldőlhet a Vár-béli patinás cukrászdák sorsa 

 A Ruszwurm és a Korona Cukrászda helyzetének rendezése visszafordíthatatlan, azonban az új polgármester két lehetséges megoldást ajánlott.
Az erdő csirkéje lesz 2025-ben az év gombája

Az erdő csirkéje lesz 2025-ben az év gombája 

Az internetes szavazás eredményeként jövőre az Év Gombája a kevéssé ismert sárga gévagomba (Laetiporus sulphureus) lesz, amely sokféleképpen felhasználható.
Indul a magyar csapat a szingapúri világdöntőre

Indul a magyar csapat a szingapúri világdöntőre 

A versenyen a világ legjobb szakácsai találkoznak.
Hódít az új szupergabonából készült likőr

Hódít az új szupergabonából készült likőr 

Igazán különleges gabona a cirok, mert amellett, hogy tápláló, a termesztése rendkívül környezetbarát.
Összeállt a Gasztrohegy színes menüje

Összeállt a Gasztrohegy színes menüje 

Idén minden eddiginél több, 13 helyszín csatlakozott, így a fő helyszínek mellett még több kiegészítő helyszín és program biztosítja, hogy egy percre se unatkozzunk ezen a hétvégén.
Mikor érkezik Richard Gere a villányi Gere-birtokra?

Mikor érkezik Richard Gere a villányi Gere-birtokra? 

Richard Gere filmszínész, bár már 75 éves, de a visszavonulás nem szerepel a tervei közt, ma is aktív. A Gere-birtokot a család hetedik generációs tagjaként vezető Gere Andreával arról is beszélgetünk, hogy jó lenne egyszer meghívni hozzájuk a világsztárt.
Ezek a legnagyobb kávéfogyasztó országok az EU-ban

Ezek a legnagyobb kávéfogyasztó országok az EU-ban 

A teljes termelés meghaladta a 2 millió tonnát.
Szamár carpacciót és szarvasgerincet is kóstolhat a zarándoklaton

Szamár carpacciót és szarvasgerincet is kóstolhat a zarándoklaton 

Az év utolsó zarándoklatán az ősi erdők titkos ízei kerülnek az asztalra.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.