Elment egy különleges világú cukrász

Volt egy cukrász. Tele álmokkal, vágyakkal, szenvedéllyel. Ezer fokon égett, mindent lángra lobbantott maga körül, és ebben a tűzben saját magát is elemésztette. Divéki Balázsnak hívták. A Borsmenta portál megemlékezése alapján most mi is búcsút veszünk tőle.

"Nagyon magasan szárnyalt, és nagyokat tudott zuhanni. De mindig akadt, aki segített neki összeszedni magát. Voltak szép idők, amikor ő volt a Hunyadi tér szíve. Úgy is mondhatnánk: akkora szíve volt, mint a Hunyadi tér. A sokadik újranyitáskor ragaszkodott hozzá, hogy bábosok jöjjenek, és szórakoztassák a gyerekeket vasárnaponként. Úgy is lett. Egyszer azért nem nyitott ki, mert úgy döntött, elviszi kirándulni azt az ismeretlen nénit, aki mindig naphosszat ül egyedül az egyik padon."

"Máskor másért nem nyitott ki: sajnos olykor „halért ment”. Egy vasárnap ebéd után méltatlankodva hívtuk (igen, megadta a telefonszámát), hogy a ChocoDeli csukott ajtaja előtt toporgunk egy barátunkkal, akinek meg akartuk mutatni az ő világra szóló sütijét (mert az volt: világra szóló). Rémülten motyogott valamit a vonal másik végén, hogy menjünk vissza egy óra múlva, lesz valami. Visszamentünk. Vörös szemmel, másnaposan hajolt valami tortaszeletek fölé. Muszáj volt ráigazgatnia még valami extrát. Amit végül elénk tett, nem érte el a Divéki-csúcsot, „csak” százszor jobb volt a kávézók kínálatánál. Mert a Divéki-csúcs megmászhatatlan volt, csak ő jutott föl oda néha. Kis műhelyének nem kellett cégér: az ajtó nyitva állt, a látvány és az illat bevonzott hozzá, s ha már bent voltál, foglyul ejtett. Az ember és a műve.""

"Nagyon rég nem láttuk. Nem fognak róla kilométeres nekrológok születni sem a szaklapokban, sem a bulvárban. Mert Balázs nem a reflektorfényben élt, és mert nem lehetett rá építeni. Köztünk élt, és olykor összeomlott. Csapongó volt, megbízhatatlan és ellenállhatatlan. Rettenetesen hiányzik a térről", írja a szakportál nekrológjában.

 

Forrás: Borsmenta.hu


Volt diákjait várja a vendéglátóipari iskola

Volt diákjait várja a vendéglátóipari iskola 

A program célja a kötődés megtartása, az iskola szakmai kapcsolatainak megerősítése és a mostani diákok pályaorientációjának támogatása.
Kiosztották a XXI. Synvino Borverseny díjait

Kiosztották a XXI. Synvino Borverseny díjait 

A borversenyre az ország 18 borvidékéről 226 fehér-, 121 vörösbort és 53 rozét neveztek be, amelyek több mint fele a 2024-es évjáratból került ki.
Csodahelyek Buda gasztro-negyedében

Csodahelyek Buda gasztro-negyedében 

A Margit-negyed egyre inkább Budapest egyik legizgalmasabb gasztronómiai és kulturális helyszínévé válik.
Kihirdették a Magyar Sommelier Szövetség díjait

Kihirdették a Magyar Sommelier Szövetség díjait 

Tizenegyedik alkalommal döntött a Par Excellence díj odaítéléséről a Magyar Sommelier Szövetség (Masosz), amely hat kategóriában ismerte el a magyar bor- és gasztrokultúra szakembereit.
Megjelent az árrésstopról a rendelet – a kisboltokra nem vonatkozik

Megjelent az árrésstopról a rendelet – a kisboltokra nem vonatkozik 

Ötmillió forintos bírságra számíthatnak azok a boltok, ahol megszegik az árrésstopot.
Szlovák óvintézkedések a Magyarországon is előforduló járvány miatt

Szlovák óvintézkedések a Magyarországon is előforduló járvány miatt 

Szigorú intézkedéseket vezetettek be a száj- és körömfájás magyarországi megjelenése miatt, hogy megakadályozzák a fertőzés átterjedését az országba.
A Vár lábánál a múlt ikonikus fogásaival ünnepelnek

A Vár lábánál a múlt ikonikus fogásaival ünnepelnek 

Az Arany Kaviár Étterem 2025. március 12-én ünnepli fennállásának 35. évfordulóját.
Megválasztották Siófokon a Város borát

Megválasztották Siófokon a Város borát 

Garamvári Szőlőbirtok és Androsics Szőlészet borai nyerték az idei Siófok Város Bora díjakat.
Itt az árrésstop, ha ez nem lesz elég – jön az árstop

Itt az árrésstop, ha ez nem lesz elég – jön az árstop  

Március 17-től harminc alapvető élelmiszer esetében a kereskedők árrése nem haladhatja meg a 10 százalékot.  A rendelkezés május 31-éig van érvényben.  
Új nemzetközi borászati szervezet született

Új nemzetközi borászati szervezet született 

. A partnerek közti tapasztalatcserével és jó kapcsolat ápolásával egymást erősítve tudnak fejlődni a résztvevő borvidékek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.