Elsötétültek a kanadai McDonald’s-ek

Március 27-én harmadik ízben sötétültek el egy órára a kanadai McDonald’s éttermek. A gyorsétterem lánc ezúttal is csatlakozott a Föld órája mozgalomhoz, melynek során a csatlakozók hatvan percre lekapcsolták a világítást.

A World Wildlife Fund (WWF) 2007-ben hirdette meg első alkalommal március 27-re a Föld Órája mozgalmat, melynek célja, hogy felhívják a figyelmet az éghajlatváltozásra és annak veszélyeire. A világ legnagyobb klímavédelmi eseményén a csatlakozók vállalják, hogy március utolsó szombatján 20.30-tól egy órára lekapcsolják a világítást. A Föld Órája 2007-ben indult az ausztráliai Sydney-ből, majd 2008-ban vált nemzetközivé. A kanadai McDonald’s éttermek csatlakozásával a számítások szerint több mint 10000 kWh villamos energia felhasználás megtakarítását eredményezte, ami egy átlagos kanadai háztartás egy éves szükségletét fedezné.

"Elkötelezettek vagyunk a környezettudatos magatartás mellett, ezért veszünk részt a Föld Órája kampányban, és mind az 1400 kanadai McDonald's étterem elsötétül majd március 27-én," mondta Richard Ellis, a McDonald's Kanada alelnöke. "

Az elkötelezettségünk túlmutat az energiatakarékosságon, a McDonald's alkalmazza a hulladékkezelés proaktív megközelítést, és elvárjuk franchise partnereinktől, beszállítóinktól és a munkavállalóinktól is, hogy csökkentsék az általános környezeti terhelést, alkalmazzák az újra felhasznált anyagokat a termelésben és a csomagolásban is."

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.
Legjobbak közt a magyar speciality kávé

Legjobbak közt a magyar speciality kávé  

A döntőbe a világ több százezer kávéja közül, kategóriánkként a legjobb tízet választják ki.
Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben

Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben  

A Zadole parkban zajló kétnapos rendezvényen a látogatók Katowice testvérvárosainak kulináris és kulturális kínálatával ismerkedhettek meg.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.