Sztárok konyhája: „Ez igazából catering, nem egy fine dining”

A magyar koncertvilág pezsgéséhez nemcsak a zenekarok, klubok és szervezők járulnak hozzá, hanem azok is, akik a színfalak mögött dolgoznak. Egyikük Szalai Alexandra, ismertebb nevén Catering Queen, aki már két évtizede látja el étellel a Budapestre érkező világsztárokat.

„Tulajdonképpen felfedeztek” – meséli Szalai a The Catering Queen néven futó vállalkozása indulásáról. Pályája szállodai reggeliztetőként kezdődött, majd az Operettszínházban és az Operában szerzett tapasztalatot. Egy régi ismeretség által kapott lehetőséget a Riff-Röff klubban, ahol először a Morbid Angel koncertjén próbálhatta ki magát a catering területén, olvasható Alexandra történetének kezdete a telex.hu cikkében.


Fotó: The Catering Queen Facebook oldala

Az első megbízások után hamar saját útra lépett – annak ellenére, hogy kezdetben főzni sem tudott, és mint a vele készült interjúban mesélte, autodidakta módon képezte magát, majd szakmai képesítéseket szerzett.

Mint írják, saját bevallása szerint nem is tekinti magát szakácsnak, mert a catering más logikát követ.


Fotó: The Catering Queen Facebook oldala

„A szakácsoknál adag van, viszont ez itt nem így működik. Lehet, hogy egy zenekar dobosa sokkal éhesebb, mint a gitáros, és ezt nehéz belőni, az elején nagyon sokszor rengeteg étel megmaradt. Eleinte szakácsokkal főzettem, de ezen a területen a tíz adag az nem úgy tíz adag, ahogy ők gondolják, és sokszor nem olyan lett a végeredmény, amit én szerettem volna. Úgyhogy elkezdtem inkább házias ételeket főzni” – mesélte.

Más ez, mint a fine dining vagy mint a szakácsoknál, mert itt fel kell építeni egy bizalmi kapcsolatot, mert Alexandra nem csak azt szeretné, hogy az emberek egyenek, hanem hogy jól érezzék magukat. Ezért egyfajta közvetlenebb, baráti kapcsolat alakul ki a zenekarokkal.

Pályafutása alatt több extrém kéréssel is találkozott. 

Marilyn Manson esetében például az volt a feltétel, hogy az öltözőjét feketére fessék. „Nincs koncert, ha nincs fekete öltöző” – emlékszik vissza Szalai. Alice Cooper kérése ennél egyszerűbb volt: ő csak Sprite Zero és Cola Zero-t szeretett volna. 

A vele készült interjúból az is kiderült, hogy a Catering Queen nem csak főz a zenekarokra és énekesekre, de a legtöbb zenekarnak vagy turnécsapatnak egyedi tortával készül, és mint írják, „nemcsak egy vacsorát főz egy-egy koncertre, hanem a zenekar és a stáb egész napi ellátásáért is ők felelnek a snackektől az üdítőkön át egészen a törülközőkig és a vécépapírig, ők töltik fel a backstage-et.”

 


Új világnap született: a magyar pezsgő ünnepe

Új világnap született: a magyar pezsgő ünnepe 

Június 1-jét a magyar pezsgő világnapjának választották.
Összehangolt NAV-ellenőrzés a Nagybani Piacon

Összehangolt NAV-ellenőrzés a Nagybani Piacon 

A híradások szerint 70 embert elvittek – akik közül többeket le is tartóztattak.
CSR-akció a fenntartható Bátor Táborért

CSR-akció a fenntartható Bátor Táborért 

Ezzel az adománnyal a Master Good a Bátor Tábor nyári táborainak megvalósításához járult hozzá.
Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo

Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo 

Kannabiszt találtak bennük.
Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján

Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján 

Alaposan felkavarva a tó állóvizét: május 29-én megnyílt az Ypsilon by Rácz Jenő étterem az alsóörsi Ypsilon Yacht Club területén.
Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben

Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben 

A Török Konyha Hetének ünnepe , amikor a kultúra egy este alkalmával a tányérra kerül.
 Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken

Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken 

Június 7-én és 8-án harmincegyedik alkalommal nyitja meg kapuit a Palkonyai Pünkösdi Nyitott Pincék.
Gasztrohétvége Cserkeszőlőn

Gasztrohétvége Cserkeszőlőn 

A kunsági település ad otthont egy új gasztro-kulturális fesztiválnak. 
Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban

Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban 

Az év legnagyobb kéknyelű kóstolója Badacsonyban.
Hamburger – mindenek felett?

Hamburger – mindenek felett? 

Felmérés a hazai fogyasztói szokásokról.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.