Ez a balatoni étterem is bezsebelt egy rangos díjat

Michelin Bib Gourmand elismerést kapott a balatonfüredi Sparhelt.  

A legjobb ár-érték arányú éttermeket honoráló Michelin Bib Gourmand elismerésben részesült a közel nyolc éve nyílt balatonfüredi Sparhelt étterem.

A családias, fiatalos, bisztró konyhát kínáló étterem egy a magyar hagyományokra épülő, a gyerekkorunk ízeit megidéző menüsorral, illetve egy a nemzetközi ízvilágot felvonultató menüsorral várja a vendégeit egész évben. A tulajdonos szerint a magyar vidék gasztronómiája hihetetlen lehetőség előtt áll, a Sparhelt pedig a kezdetek óta a minőségi vidéki vendéglátás egyik hírvivője.

 

Idén először a budapesti éttermeken kívül a vidéki vendéglátóhelyeket is szemlézte a legendás Michelin Guide, az első díjazottak közé pedig bekerült a balatonfüredi Sparhelt is, amely a legjobb ár-érték arányú, minőségi konyhát kínáló éttermeket elismerő Bib Gourmand különdíjban részesült. „Hatalmas öröm számunkra az elismerés, közel nyolc év munkája érett be általa. Köszönettel tartozunk a vendégeinknek, akik folyamatosan inspirálnak minket, és adnak lendületet a fejlődéshez. Hálával tartozom az egész csapatnak is, hiszen az ő munkájukat dicséri a minősítés”, mondta Kántor Zsuzsanna étteremtulajdonos.

A Sparhelt egy családias és egyben fiatalos bisztró étterem, amelyet közel nyolc éve álmodott meg Kántor Zsuzsanna, Elek Balázs séffel közösen, aki a nyitás óta tölti be ezt a pozíciót. Az étterem gasztronómiai filozófiája két egyedi menüsorban mutatkozik meg. Az Örökség menü a magyar konyhát mutatja be az étterem saját, egyedi értelmezésében, főleg hazai alapanyagokra támaszkodva, a mai kor szellemében. A Kalandozás menü pedig kitekint a határokon kívülre és onnan választja ki a felhasznált alapanyagokat.

A Sparheltben vannak rendszeresen visszatérő fogások is, amelyek a vendégek kedvencei, ilyen a velős pirítós, a fürj kacsamájjal és marcipános paszternákkal, valamint az elmaradhatatlan őszi mandarinos fehércsokis sütőtök leves.

 

Forrás: gwc.hu


Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja

Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja 

A rekordot idáig Olaszország tartotta egy több, mint 132 méteres bagettel.  
Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon

Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon 

A „sétáló országkóstoló” ezúttal is nagyot merít a hazai kulináris kínálatból.
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia

Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia 

A METRO Nagykereskedelem és a METRO Magyarország tudásközpontja, a METRO Gasztroakadémia is elnyerte idén a megtisztelő címet.
Rangos nemzetközi építészeti díjat nyert a Zazie Bistro & Bar

Rangos nemzetközi építészeti díjat nyert a Zazie Bistro & Bar  

A BigSEE ljubljanai nemzetközi design díj Winner kategóriájának nyertese lett az eddig csak délben nyitva tartó, mostantól azonban már esténként is vendégeit váró, BudaParton lévő topvendéglátóhely.
Meghalt Brindás János "Papi", a híres mesterszakács

Meghalt Brindás János "Papi", a híres mesterszakács 

A Békés Megyei Culinary Team Olimpiai és Világbajnoki csapatának felkészülésében is nagy szerepet töltött be.
Málna mennyország és egy különleges újdonság: indul a Kürtőskalács Vigalom

Málna mennyország és egy különleges újdonság: indul a Kürtőskalács Vigalom 

Az egyik főszereplő a Bejglibon lesz!
Új  történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon

Új történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon  

A fesztivál hangulatáról az esti órákban zenei produkciók is gondoskodnak.
Tranzit volt - Zsiráf lesz

Tranzit volt - Zsiráf lesz 

2022 október elsején bezárt a Tranzit Art Café a Kosztolányi Dezső tér közelében, ahol most nagyszabású átépítési munkák zajlanak.
Megvan az idei Borászok Borásza győztese

Megvan az idei Borászok Borásza győztese 

A díj történetében először a Borászok Barátja „civil” díjat két arra érdemes személyiségnek is odaítélték. 

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.