Ezek a döntősök az Ország tortája idei versenyén

A megmérettetést hatalmas érdeklődés kíséri, évről évre egyre többen és egyre nagyobb kíváncsisággal várják az ünnepi tortát.

A versenyre a magyar cukrászat hagyományain alapuló, főként magyar alapanyagokra épülő tortákat vár az Ipartestület. Idén az új, kreatív ötletek mellett, olyan specialitásokkal is lehetett nevezni, amik már korábban bizonyítottak a cukrászdákban és megfeleltek az idei versenykiírásnak - olvasható a szervezet közleményében a Facebookon.

Az idei verseny újdonsága volt, hogy az alábbi, nemzeti értékekből és hungarikumokból összeállított alapanyagkosárból minimum egyet fel kellett használni a nevezett tortáknál:

- újfehértói fürtös meggy,
- kalocsai fűszerpaprika-őrlemény,
- tokaji aszú,
- magyar akácméz,
- gyógynövények (pl. kamilla, levendula, menta, citromfű, rozmaring, vagy kakukkfű)

Az ipartestület szerint idén is rendkívül izgalmas kreációkkal neveztek a versenyzők az ország minden területéről, a versenyre 35 torta nevezése érkezett. Érdekesség, hogy bár a választható alapanyagok közül csak egyet volt kötelező felhasználni, sok versenyző akár két-három összetevőt is kombinált a tortájában.
A kötelező elemek és a gyümölcsök mellett idén több tortában megjelent a tejbegríz és a sajt, a választható gyógynövények közül pedig szinte mindegyiket használták a versenyzők.

Az idei döntős torták a következők:
- BETYÁROS MÁLNA – Füredi Krisztián – Hisztéria Cukrászda, Tápiószecső
- CSERSZEGI FŰSZERES-MANDULÁS TORTA – Németh Béla – Sütibolt, Keszthely
- MANDULA KAJSZI – Sztaracsek Ádám és Szirmai Péter – Jánoska Cukrászda, Komárom
- MERENGŐ – Szabóné Tarján Barbara – Nonna Desszertbár, Szada
- SPICCES FÜGE RESPEKTUS – Lakatos Pál – Levendula és Kert Cukrászda, Szigetszentmiklós
- TIHANYI ECHO – Antipina Iuliia – Cakes & More by Garannikova, Budapest

A szakmai zsűri három fordulós értékelés után hirdeti ki a győztest. Az első körben az anonim nevezett tortákból választotta ki a zsűri a hat tortát, ezeket a második körben újra kóstolják, és javaslatokat tesznek azok tökéletesítésére.

A 2023-as szakmai zsűri tagjai:
- Béres Anett (Borkonyha és Textúra éttermek, Budapest)
- Fehér Judit (Created by Judit, Győr)
- Gerő Eszter (Sütizz, Budapest)
- Karikó Orsolya, a tavalyi verseny győztese (Vanília & Gelarto, Nagykőrös)
- Andrész Zoltán (Andrész Cukrászda, Biatorbágy)
- Karl Zsolt (Karl Cukrászda, Dunaharaszti)
- Mészáros Gábor, a zsűri elnöke (Mészáros Cukrászda, Szombathely)

A döntőben a tortákat a zsűri jelenlétében, az ipartestület tanműhelyében kell elkészíteni a versenyzőknek, ahol a zsűri ismét meghatározott jellemzők szerinti pontozással választja meg a győztest.
Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai támogatásával idén is megrendezi a Magyarország Cukormentes Tortája versenyt. Az első zsűrizést követően, melyet 2023. április 20-án tartanak, a döntőre júniusban kerül sor a Magyarország Tortája döntővel párhuzamosan.
Mindkét verseny győztesét augusztus elején ismerheti meg a nagyközönség, és az augusztus 20-i ünnepségeken kóstolhatja meg először. Ezt követően az ország több száz cukrászdája árusítja majd.


Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.
Legjobbak közt a magyar speciality kávé

Legjobbak közt a magyar speciality kávé  

A döntőbe a világ több százezer kávéja közül, kategóriánkként a legjobb tízet választják ki.
Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben

Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben  

A Zadole parkban zajló kétnapos rendezvényen a látogatók Katowice testvérvárosainak kulináris és kulturális kínálatával ismerkedhettek meg.
Fagylaltozók, strandbüfék a nyári ellenőrzések célkeresztjében

Fagylaltozók, strandbüfék a nyári ellenőrzések célkeresztjében 

Országos ellenőrzés lesz a főszezonban bizonyos vendéglátóhelyeken.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.