Fantasztikusat alakított a magyar csapat a Bocuse d'Or európai döntőjén

A dánok mögött a második helyen végzett Dalnoki Bence séf és Nyikos Patrik commis a budapesti kontinensdöntőn.

Óriási érdeklődés övezte a Hungexpón a Sirha Budapest keretein belül megrendezett Bocuse d’Or versenyt. Az európai válogatón 17 csapat mérte össze tudását és küzdött meg a lyoni világdöntőbe való kijutásért.

A magyar csapat élén Dalnoki Bence, a Michelin-csillagos Stand étterem sous chefje állt, mellette Nyikos Patrik dolgozott a boxban.

A boxon kívül, a coach szerepében Széll Tamás koordinálta a munkát, a csapat elnöke Szulló Szabina volt.

A magyar csapat szépen, kiegyensúlyozottan készítette el a két ételt. A verseny után közvetlenül arról számoltak be, hogy minden úgy sikerült, ahogy tervezték, tökéletesen ugyanúgy készítették el az ételeket, mint a legutolsó gyakorlásukon, ezért akkor még az eredménytől függetlenül is nagyon pozitívan értékelték saját teljesítményüket. 

A zsűri összefoglalói alapján a verseny ezúttal kiélezettebb volt, mint általában lenni szokott, az eredményhirdetés előtt többen elmondták, akik kóstolták az ételeket, hogy nem feltétlen a papírformára valósult meg az idei versenyen.

Jerome Bocuse kiemelte, hogy fantasztikus volt a rendezvény, megköszönte Magyarországnak az eddigi legkiválóbb európai szervezést. Az is kiderült, hogy a következő európai válogatónak Norvégia ad otthont. 

 

Díjazottak és helyezések:

A legjobb commis: Svédország

A legjobb tányértéma: Egyesült Királyság

A legjobb hústál: Svédország

 

Bronz: Norvégia

Ezüst: Magyarország

Arany: Dánia

 

 

Forrás: MTI


Búcsú az ismert konyhai tárolóedényektől

Búcsú az ismert konyhai tárolóedényektől 

Immár hivatalosan is bejelentették: végleg eltűnik Magyarországról a Tupperware – az az amerikai cég, amelynek neve egybeforrt a konyhai műanyag tárolódobozokkal.
Lehúzza a rolót a borsodiak egyik kedvenc étterme

Lehúzza a rolót a borsodiak egyik kedvenc étterme 

A kazincbarcikai Borsod Burger étterem másfél évnyi működés után bezárja kapuit.
Briósokat készít rászorulóknak egy fiatal miskolci pék

Briósokat készít rászorulóknak egy fiatal miskolci pék 

A fiatal pék célja, hogy friss péksüteményeivel segítse a helyi közösséget, különösen azokat, akik nehéz anyagi körülmények között élnek.
NGM: decemberben a magyar lakosság inkább külföldön vásárolt, mintsem itthon

NGM: decemberben a magyar lakosság inkább külföldön vásárolt, mintsem itthon 

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a kiskereskedelmi forgalom 2024-ben a megelőző évhez viszonyítva összességében 2,6 százalékkal növekedett.
Guinness-rekord: megsütötték Magyarország legtöbb szeletből álló Dobostortáját

Guinness-rekord: megsütötték Magyarország legtöbb szeletből álló Dobostortáját 

A kísérletre Dobos C. József cukrász halálának 100. évfordulójának tiszteletére került sor.
Nápolyi pizza a pesti Michelin-ajánlott olasz étteremtől

Nápolyi pizza a pesti Michelin-ajánlott olasz étteremtől 

Közös pizzázással támogatja a Virtuózok fiatal tehetségeit az Alelí Budapest étterem.
Végéhez közeledik a koreai influenszer budapesti gasztrotúrája

Végéhez közeledik a koreai influenszer budapesti gasztrotúrája 

A fináléban hat darab lángost fogyasztott el a korai mokpang influenszer.
Letisztult designnal Burger King-nyitás az Omszki-tónál

Letisztult designnal Burger King-nyitás az Omszki-tónál 

Budakalászon nyitotta meg 59. magyarországi egységét a gyorsétteremlánc.
Zöld lámpa a  szupermarketlánc első bolti kocsmájának

Zöld lámpa a szupermarketlánc első bolti kocsmájának 

A tervek szerint a kocsma a dundonaldi üzletben kap helyet, amely a Lidl reményei szerint új vásárlókat vonz majd az üzletbe.
Michelin-ajánlás Szatmár-Bereg egyik éttermének

Michelin-ajánlás Szatmár-Bereg egyik éttermének 

A két ikonikus piros tábla mellett a harmadik is ott „tündököl” a Stílusos Vidéki Éttermiségivel (SVÉT-tel) együtt.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.