Féláron fagyizhat a Csokifagyi Napján

Idén sem marad el a Csokifagyi napja. Idén újra féláron ehetjük a csokifagyit az ország számos pontján. Az idei évben már tíz vármegyéből csatlakoztak.

 

Harmadik alkalommal 2024. június 7-én kerül megrendezésre a Csokifagyi Napja, igazodva a nemzetközi naphoz, hiszen évek óta ezen a napon ünneplik a csokoládé ízű fagylaltot a világ más helyein.


"Ez a nap más lesz mint a többi, hiszen ez egy "ünnepe" a csokoládé fagylatnak, amit az előrejelzések szerint az időjárás is ünnepel hiszen 30 fok körüli hőmérséklet várható. A csokoládé fagylaltot a kezdeményezéshez csatlakozó helyszíneken féláron ehetjük majd a jeles nap alkalmából. Fontos, hogy csak a helyben fogyasztott csokoládé fagyira érvényes idén is a kedvezmény. A csatlakozó fagyizókban 1 gombóc csokifagyit biztosan féláron adnak, de egyes helyszíneken akár többet is ehetünk."

- mondta el Kovács Gergely az esemény ötletgazdája.

A fagyizók teljes listája a Facebook eseményben lesz elérhető a Csokifagyi napján azaz június 7-én. Mivel a Csokoládéfagyi Napjához bármelyik fagyizó és cukrászda ingyenesen csatlakozhat a csokifagyi napja Facebook oldalán vagy honlapján, így érdemes az eseményt követni, hiszen az korábbi években is még az esemény napján az utolsó percekben is csatlakoztak cukrászdák. 

Csak a helyben fogyasztott csokoládé fagyira érvényes idén is a kedvezmény
Csak a helyben fogyasztott csokoládé fagyira érvényes idén is a kedvezmény
Fotó: Pixabay

 

"Izgalmas és számunkra is örömteli az a trend, ami azt mutatja, hogy egyre több helyen tartják fontosnak a jó minőségű alapanyagok használatát és a vevők egyedi igényeit. Ezért is van már vegán és cukormentes fagyi is több csatlakozónál. Nagy öröm számunkra, hogy egyre többen csatlakoznak az eseményhez évről évre."

- mondta el Kovács Ádám szervező.

A kezdeményezéshez nem csak cukrászdák jelentkeztek, hanem egy nagy áruházlánc is több, mint 10 üzlettel egyedüli multiként csatlakozott. A cukrászataikban a mai trendeknek megfelelő technológiával, szakképzett cukrászok által készített minőségi alapanyagok felhasználásával készülő fagyi várja a fagylaltok szerelmeseit.


Jammertal: Olyan termékhez nem adjuk a nevünket, amelyet mi magunk nem vennénk meg

Jammertal: Olyan termékhez nem adjuk a nevünket, amelyet mi magunk nem vennénk meg 

A Jammertal Borbirtok nem csak magát helyezte fel az elit vörösborok világtérképére, hanem a Villányi borvidék terroirját is - erről is beszélgetünk Varjas Sarolta Judittal, a Borbirtok alapító-társtulajdonosával.
Teltház a Nivegy-völgyi Borpikniken

Teltház a Nivegy-völgyi Borpikniken 

A kétszáz főben maximalizált rendezvényre már elővételben elfogytak a belépőjegyek.
Eldőlhet a Vár-béli patinás cukrászdák sorsa

Eldőlhet a Vár-béli patinás cukrászdák sorsa 

 A Ruszwurm és a Korona Cukrászda helyzetének rendezése visszafordíthatatlan, azonban az új polgármester két lehetséges megoldást ajánlott.
Az erdő csirkéje lesz 2025-ben az év gombája

Az erdő csirkéje lesz 2025-ben az év gombája 

Az internetes szavazás eredményeként jövőre az Év Gombája a kevéssé ismert sárga gévagomba (Laetiporus sulphureus) lesz, amely sokféleképpen felhasználható.
Indul a magyar csapat a szingapúri világdöntőre

Indul a magyar csapat a szingapúri világdöntőre 

A versenyen a világ legjobb szakácsai találkoznak.
Hódít az új szupergabonából készült likőr

Hódít az új szupergabonából készült likőr 

Igazán különleges gabona a cirok, mert amellett, hogy tápláló, a termesztése rendkívül környezetbarát.
Összeállt a Gasztrohegy színes menüje

Összeállt a Gasztrohegy színes menüje 

Idén minden eddiginél több, 13 helyszín csatlakozott, így a fő helyszínek mellett még több kiegészítő helyszín és program biztosítja, hogy egy percre se unatkozzunk ezen a hétvégén.
Mikor érkezik Richard Gere a villányi Gere-birtokra?

Mikor érkezik Richard Gere a villányi Gere-birtokra? 

Richard Gere filmszínész, bár már 75 éves, de a visszavonulás nem szerepel a tervei közt, ma is aktív. A Gere-birtokot a család hetedik generációs tagjaként vezető Gere Andreával arról is beszélgetünk, hogy jó lenne egyszer meghívni hozzájuk a világsztárt.
Ezek a legnagyobb kávéfogyasztó országok az EU-ban

Ezek a legnagyobb kávéfogyasztó országok az EU-ban 

A teljes termelés meghaladta a 2 millió tonnát.
Szamár carpacciót és szarvasgerincet is kóstolhat a zarándoklaton

Szamár carpacciót és szarvasgerincet is kóstolhat a zarándoklaton 

Az év utolsó zarándoklatán az ősi erdők titkos ízei kerülnek az asztalra.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.