Felkészült magyar csapat versenyez a Bocuse d'Or európai döntőjén

Ismét Budapest ad otthon a világ legrangosabb főzőversenyének március 23-24. között a megújult Hungexpón. Európa legjobb séfjei mérik össze tudásukat és kvalifikálhatják magukat a 2023-as lyoni világdöntőbe. 2016 után újra hazánk lehet Európa gasztronómiai központja, európai város eddig még soha nem rendezett kétszer kontinensválogatót. A Széll Tamás által vezetett hazai csapat március 24-én versenyez - tájékoztatta lapunkat a Magyar Turisztikai Ügynökség.

A versenyen 17 ország 4 fős csapatai és segítőik vesznek részt, a menü elkészítésére 5 óra 35 perc áll rendelkezésre, mely alatt a csapatoknak egy növényi alapú ételt kell a zsűri elé tenniük három különböző burgonyaféle felhasználásával, illetve egy fő, „tavaszi tányért” kell készíteniük, amelyre kacsamáj, őzgerinc és -comb kerül három különböző körettel. A verseny során kiemelt hangsúlyt kapnak a kiváló hazai alapanyagok, az egyik köretnek tejfölt és túrót is tartalmaznia kell.

A magyar csapat élén Dalnoki Bence, a Stand Étterem sous chefje áll, segítője a debreceni IKON-ból érkezett Nyikos Patrik commis, míg a coach pozícióját az eddigi legsikeresebb magyar Bocuse d’Or résztvevő, a 2016-os európai győztes Széll Tamás foglalja el. Ezúttal is Szulló Szabina a magyar csapat elnöke, ő képviseli hazánkat a nemzetközi zsűriben. A magyar versenyzők hónapok óta szigorú menetrend szerint készültek, munkájukat számos hazai kiválóság is támogatta.



A Bocuse d’Or európai döntője a hazai utánpótlás szempontjából is fontos, hiszen több mint 200 tanuló vállal fontos szerepet. Nem csak ők szolgálják fel az ételeket a zsűrinek, a kiválasztott szakácstanulók második commis pozícióban is segítik a csapatokat.

Mint minden nagyrendezvény, a Bocuse d’Or döntő is nagy hatással van a turisztikai forgalomra. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai jól mutatják, hogy a verseny idejére megélénkült a nemzetközi érdeklődés. Március 23-24-re 26 ezer külföldi vendégéjszaka-foglalás érkezett a budapesti szálláshelyekre, ami 2,5-szer több, mint egy héttel korábban. A főváros jelentősebb küldőpiacairól kiemelkedő a növekedés: az Egyesült Királyságból 120%-kal, Németországból 210%-kal, Az USA-ból 147%-kal, Franciaországból 200%-kal, Izraelből 43%-kal, Spanyolországból 230%-kal, Olaszországból pedig 280%-kal több vendégéjszaka várható ezeken a napokon.


A hely, ahol pezseg az élet, jó a hangulat és remek közösség van: Evezős Sörkert

A hely, ahol pezseg az élet, jó a hangulat és remek közösség van: Evezős Sörkert 

A Római-part legendás sörkertje 1983 óta a budapesti nyár kihagyhatatlan része.
Vétett az egyik alkalmazott – lépett Wang Mester

Vétett az egyik alkalmazott – lépett Wang Mester  

A Mozium étterem vezetősége hivatalos közleményben tájékoztatta vendégeit a közelmúltban történt jelentős belső változásokról.
Nincs könnyű helyzetben a hazai édességipar

Nincs könnyű helyzetben a hazai édességipar 

A hazai édesipar számára mennyiségben stagnáló piacot hozott 2024, és az idén is hasonlóra vagy enyhe csökkenésre számít a Magyar Édességgyártók Szövetsége.
Új trendek a gin piacon

Új trendek a gin piacon 

A főváros egyik legnépszerűbb ginfesztiválja idén új trendek felé nyit.
Maradt a húsvéti sonkából? Van megoldás

Maradt a húsvéti sonkából? Van megoldás 

Tippek a séftől.
Húsvéti nagyüzem a fővárosi piacokon

Húsvéti nagyüzem a fővárosi piacokon 

Vége a böjtnek, jöhet a nagy eszem-iszom.
Furmintok csatája Franciaországban

Furmintok csatája Franciaországban 

A Patricius Borház Profundum Furmintja lett Bordeaux-ban a befutó.
Bajban a hazai sörfőzdék

Bajban a hazai sörfőzdék 

A Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete szerint versenytorzító hatásúak szerződéses gyakorlatok.
Fesztiválozik a MOHU új automatája

Fesztiválozik a MOHU új automatája 

A MOHU bemutatta a vállalat új fesztiválautomatáját a budapesti Telekom Vivicittá futóversenyen.
Elhunyt a villányi borvidék meghatározó alakja

Elhunyt a villányi borvidék meghatározó alakja 

Mindössze 60 év adatott meg Tiffán Zsoltnak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.