Felmondtak, mert nem akar muzulmán hamburgert árulni

Nem értett egyet azzal, hogy az általa vezetett Párizs környéki étterem a muzulmán vallási előírásoknak megfelelő, úgynevezett halal minősítést kapjon, ezért a cégvezetés kirúgta. Ezt állítja legalábbis a francia Quick gyorsétteremlánc egyik egységének igazgatója, aki diszkriminációval vádolja a cégvezetést, és munkaügyi bíróság elé idézte őket - tudósította az Inforádiót Ráduly János Franciaországból.

A Quick igazgatósága természetesen tagadja a vádat, azt mondják, a szóban forgó férfit pénzügyi szabálytalanságok miatt menesztették. Az érintett viszont erre azt válaszolja, hogy húsz éve dolgozik a cégnél, és amíg a halal téma nem került napirendre, nem volt gond a munkájával.

Egyelőre nem tudni, hogy mi lesz a konfliktus kimenetele, az ügyre azonban várhatóan a politika is felfigyel. Szeptemberben ugyanis több polgármester, illetve parlamenti képviselő is tiltakozott az áttételesen többségi állami tulajdonban lévő Quick azon döntése ellen, hogy mintegy harminc éttermében halal hússal szolgálja fel hamburgereit.

Sőt, hét kormánypárti honatya nyílt levelet is közzétett az ügy kapcsán, melyben úgy fogalmaztak, hogy a halal étel bevezetése alapvetően ellenkezik az állam laicitásával és úgy vélték, hogy az ilyen lépések valójában a társadalom balkanizálódásához és elgettósodásához vezetnek.

A politikusok akkor azt is kilátásba helyezték, hogy a kérdés miatt a Quicket csaknem 100 százalékban tulajdonló, amúgy állami ellenőrzés alatt álló letéti pénztár vezetését is megkeresik. A jelek szerint azonban a tulajdonos nem tartja rossz ötletnek a kezdeményezést, az étteremlánc vezetése pedig továbbra is azt hangsúlyozza, hogy a halalkínálat gazdaságilag kifizetődő, hozzátéve, hogy az új módi ellen tiltakozó alkalmazottaiknak a cégen belül más munkahelyet kínálnak. (Inforádió)


A hely, ahol pezseg az élet, jó a hangulat és remek közösség van: Evezős Sörkert

A hely, ahol pezseg az élet, jó a hangulat és remek közösség van: Evezős Sörkert 

A Római-part legendás sörkertje 1983 óta a budapesti nyár kihagyhatatlan része.
Vétett az egyik alkalmazott – lépett Wang Mester

Vétett az egyik alkalmazott – lépett Wang Mester  

A Mozium étterem vezetősége hivatalos közleményben tájékoztatta vendégeit a közelmúltban történt jelentős belső változásokról.
Nincs könnyű helyzetben a hazai édességipar

Nincs könnyű helyzetben a hazai édességipar 

A hazai édesipar számára mennyiségben stagnáló piacot hozott 2024, és az idén is hasonlóra vagy enyhe csökkenésre számít a Magyar Édességgyártók Szövetsége.
Új trendek a gin piacon

Új trendek a gin piacon 

A főváros egyik legnépszerűbb ginfesztiválja idén új trendek felé nyit.
Maradt a húsvéti sonkából? Van megoldás

Maradt a húsvéti sonkából? Van megoldás 

Tippek a séftől.
Húsvéti nagyüzem a fővárosi piacokon

Húsvéti nagyüzem a fővárosi piacokon 

Vége a böjtnek, jöhet a nagy eszem-iszom.
Furmintok csatája Franciaországban

Furmintok csatája Franciaországban 

A Patricius Borház Profundum Furmintja lett Bordeaux-ban a befutó.
Bajban a hazai sörfőzdék

Bajban a hazai sörfőzdék 

A Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete szerint versenytorzító hatásúak szerződéses gyakorlatok.
Fesztiválozik a MOHU új automatája

Fesztiválozik a MOHU új automatája 

A MOHU bemutatta a vállalat új fesztiválautomatáját a budapesti Telekom Vivicittá futóversenyen.
Elhunyt a villányi borvidék meghatározó alakja

Elhunyt a villányi borvidék meghatározó alakja 

Mindössze 60 év adatott meg Tiffán Zsoltnak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.