Gyúrjon kolbászra Békéscsabán a következő négy napban!

Csütörtökön kezdődik a négynapos 21. Csabai Kolbászfesztivál, a városi sportcsarnok mellett felépítették a 40 ezer négyzetméteres "kolbászvárost".

Hégelyné Győrfi Ilona programigazgató az MTI-nek elmondta, a fesztivál ünnepélyes megnyitója és a Nemzetközi Szárazkolbász Verseny eredményhirdetése csütörtökön 18 órakor lesz, de délelőtt már elindulnak a programok, 10 órától 250 diákcsapat gyúr az ifjúsági kolbászkészítő versenyen. A pénteki gyúrások elsősorban a civileké és a hátránnyal élőké, szombaton viszont teltház lesz.

"A két nagysátor, az átjárósátor és a sportcsarnok küzdőtere összesen 750 csapat elhelyezésére alkalmas, vagyis alighanem ez lesz a világ egyik legnagyobb gyúróversenye" - mondta Hégelyné Győrfi Ilona. "Nem hiányozhat a palettáról a Krajcsó Pál-emlékverseny, azaz a nagypapák-unokák megméretése sem, ahogyan a vasárnapi bográcsos töltöttkáposztafőző-verseny is egyre nagyobb érdeklődésre tart számot" - mondta. Az élelmiszeripari és mezőgazdasági kiállításnak egy háromezer négyzetméteres sátor ad otthont. Emellett lesznek kolbászos sátrak, kiállítói- és vásári standok, sportcsarnoki programok, gyerekeknek szóló kézműves foglalkozások, hét disznóvágás-bemutató, kézműves vásár - sorolta a programigazgató.

Szombaton este a vállalkozó szelleműek a katonaéveit Békéscsabán töltő Korda Györggyel pókerezhetnek a Club Gourmet VIP Bisztrójában - emelte ki. "Fésűfogszerűen" lesznek a programok, koncertek, vagyis amikor az egyik sátorban véget ér valami, akkor kezdődik a másikban - emelte ki Hégelyné Győrfi Ilona, hozzátéve, hogy a fiatalok kívánságára az előző éveknél jóval több országosan és nemzetközileg elismert zenekar és DJ műsorára szórakozhatnak a megjelentek a fesztivál négy napja alatt a késői órákban.

A belépődíjas rendezvényen fellép mások mellett a Quimby, a Halott Pénz, a Tankcsapda, a Wellhello, a Punnany Massiff, a Magna Cum Laude, a Budapest Bár, a Margaret Island és a Honey Beast. A fesztivál idei díszvendége Érd városa mellett Ausztrália lesz, borvidékként az Etyek-Budai régió mutatkozik be. A rendezvény részletes programja www.csabaikolbaszfesztival.hu oldalon érhető el.

Forrás: Vendég&Hotel Online / MTI


Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja

Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja 

A rekordot idáig Olaszország tartotta egy több, mint 132 méteres bagettel.  
Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon

Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon 

A „sétáló országkóstoló” ezúttal is nagyot merít a hazai kulináris kínálatból.
Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia

Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia 

A METRO Nagykereskedelem és a METRO Magyarország tudásközpontja, a METRO Gasztroakadémia is elnyerte idén a megtisztelő címet.
Rangos nemzetközi építészeti díjat nyert a Zazie Bistro & Bar

Rangos nemzetközi építészeti díjat nyert a Zazie Bistro & Bar  

A BigSEE ljubljanai nemzetközi design díj Winner kategóriájának nyertese lett az eddig csak délben nyitva tartó, mostantól azonban már esténként is vendégeit váró, BudaParton lévő topvendéglátóhely.
Meghalt Brindás János "Papi", a híres mesterszakács

Meghalt Brindás János "Papi", a híres mesterszakács 

A Békés Megyei Culinary Team Olimpiai és Világbajnoki csapatának felkészülésében is nagy szerepet töltött be.
Málna mennyország és egy különleges újdonság: indul a Kürtőskalács Vigalom

Málna mennyország és egy különleges újdonság: indul a Kürtőskalács Vigalom 

Az egyik főszereplő a Bejglibon lesz!
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Új  történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon

Új történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon  

A fesztivál hangulatáról az esti órákban zenei produkciók is gondoskodnak.
Tranzit volt - Zsiráf lesz

Tranzit volt - Zsiráf lesz 

2022 október elsején bezárt a Tranzit Art Café a Kosztolányi Dezső tér közelében, ahol most nagyszabású átépítési munkák zajlanak.
Megvan az idei Borászok Borásza győztese

Megvan az idei Borászok Borásza győztese 

A díj történetében először a Borászok Barátja „civil” díjat két arra érdemes személyiségnek is odaítélték. 

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.