Három év után újra megrendezték a kisüzemi sörversenyt

Három év kihagyás után a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete a SIRHA Budapest nemzetközi gasztronómiai kiállítás keretein belül rendezte meg 14. sörversenyét.

Az elmúlt két évben a járványügyi korlátozások miatt elhalasztott rendezvényt az egyesület idén az Agrárminisztérium és az Agrármarketing Centrum hathatós támogatásával szervezte meg. Nyolc országból közel 300 tételt nevezett 48 sörfőzde. Ezekből a versenyre végül 247 érkezett meg. A 96 bronz, 29 ezüst diploma azt jelenti, hogy a kisüzemi sörök minősége az elmúlt években jelentősen javult. Kilenc sör érte el az aranydiplomához szükséges pontszámot. Ezeket a zsűri ismét összevetette, így alakult ki a legjobb 3 mezőnye, akiket gyémánt diplomával jutalmaztak. A három közül pedig kiválasztásra került a Grand Champion, ami idén hosszú idő után külföldi nevező lett. 

 

A kiállítás és a sörverseny teljes időtartama alatt az egyesület sörmesterei kóstoltót kínáltak az érdeklődő látogatóknak. A csapokon szinte csak magasan értékelt sörök folytak, azokból 31 hordóval fogyott a három nap alatt. Az eredményhirdetésre az Agrárminisztérium standján került sor. A diplomákat Dr. Szinay Attila államtitkár, Ondré Péter AMC ügyvezető igazgató és Gyenge Zsolt KSE elnök adta át a díjazottaknak.

Forrás: Store Insider


A hely, ahol pezseg az élet, jó a hangulat és remek közösség van: Evezős Sörkert

A hely, ahol pezseg az élet, jó a hangulat és remek közösség van: Evezős Sörkert 

A Római-part legendás sörkertje 1983 óta a budapesti nyár kihagyhatatlan része.
Vétett az egyik alkalmazott – lépett Wang Mester

Vétett az egyik alkalmazott – lépett Wang Mester  

A Mozium étterem vezetősége hivatalos közleményben tájékoztatta vendégeit a közelmúltban történt jelentős belső változásokról.
Nincs könnyű helyzetben a hazai édességipar

Nincs könnyű helyzetben a hazai édességipar 

A hazai édesipar számára mennyiségben stagnáló piacot hozott 2024, és az idén is hasonlóra vagy enyhe csökkenésre számít a Magyar Édességgyártók Szövetsége.
Új trendek a gin piacon

Új trendek a gin piacon 

A főváros egyik legnépszerűbb ginfesztiválja idén új trendek felé nyit.
Maradt a húsvéti sonkából? Van megoldás

Maradt a húsvéti sonkából? Van megoldás 

Tippek a séftől.
Húsvéti nagyüzem a fővárosi piacokon

Húsvéti nagyüzem a fővárosi piacokon 

Vége a böjtnek, jöhet a nagy eszem-iszom.
Furmintok csatája Franciaországban

Furmintok csatája Franciaországban 

A Patricius Borház Profundum Furmintja lett Bordeaux-ban a befutó.
Bajban a hazai sörfőzdék

Bajban a hazai sörfőzdék 

A Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete szerint versenytorzító hatásúak szerződéses gyakorlatok.
Fesztiválozik a MOHU új automatája

Fesztiválozik a MOHU új automatája 

A MOHU bemutatta a vállalat új fesztiválautomatáját a budapesti Telekom Vivicittá futóversenyen.
Elhunyt a villányi borvidék meghatározó alakja

Elhunyt a villányi borvidék meghatározó alakja 

Mindössze 60 év adatott meg Tiffán Zsoltnak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.