Hol isznak a legtöbb alkoholt Európában?

2010 és 2020 között csökkent az alkoholfogyasztás mértéke uniós átlagban, de ez azt jelenti, hogy egyes államokban jelentősen csökkent, más államokban azonban továbbra is magas ez a szint, adja hírül az euronews.com angol nyelvű tudósítása.

Mint írják, az alkoholfogyasztás hivatalos adatait a legálisan árusított tiszta alkohol kereskedelmi mutatóiból számítják, vagyis az uniós statisztika nem teljesen fedi le a való élet valós számait, de nagy arányaiban igen.

Lettország, Riga / Forrás: Depositphotos
Lettország, Riga / Forrás: Depositphotos

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az európai régióba 53 országot sorol, tehát ez a statisztika egy nagyobb merítés, mint az EU tagállamai - az Euronews angol nyelvű kiadása összefoglalójában pedig 36 országot vizsgál: a tagállamokat, volt tagállamokat, tagjelölt és vele kereskedelmi társulási kapcsolatban lévő országokat. Ezen államokban a 15 évnél idősebb polgárok fogyasztása egy elmúlt négy évtizedben jelentősen, 2,9 literrel, vagyis 23 százalékkal csökkent. A 2010 és 2020 közötti csökkenés fél literes.

A számok alapján

minden európai évente 9,5 liter tiszta alkoholt iszik meg, ez leszámítva 190 liter sört, 80 üveg bort vagy 4 liter röviditalt jelent. 2010 és 2020 között 25 országban csökkent az alkoholfogyasztás, és 11 államban nőtt.

2020-ban

a legrosszabb statisztikával Lettország rendelkezik (12,1 liter), a legjobbal Törökország (1,2 liter) - a lettek 2,3 literrel többet ittak 2020-ban, mint tíz évvel korábban,

de jelentősen több alkoholfogyasztás történt 2020-ban Bulgáriában, Máltán, Romániában, Lengyelországban, és kicsit romlottak a statisztikák Norvégiában, Olaszországban és Izlandon.

Az EU pozitív hőse e tekintetben, Írország és Litvánia, mindkét államban 2,1 literrel csökkent az alkoholfogyasztás tíz év leforgása alatt, és javult a tendencia Görögországban, Spanyolországban, Hollandiában, Franciaországban, Cipruson és Finnországban is.

Magyarország a középmezőnyben leledzik, mint írák,

nálunk 0,4 literrel csökkent 2010 óta az italozás mennyisége.


Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén

Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén 

Idén május elsejével nyitja meg kapuit a Kopaszi-gáton a Flava Beach Bár és Büfé.
Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják

Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják 

A 140 éves dobostorta továbbra is maga mögé utasítja a teljes desszertmezőnyt.
Jön a Balaton Fagyija közönségkóstolás

Jön a Balaton Fagyija közönségkóstolás  

Május 9-én rendezik meg az idei Balaton Fagyija választást egy kompon, amely a Tihany és Szántód közötti távon közlekedik.
Texasban nyílik a világ első nyomtatott kávézója

Texasban nyílik a világ első nyomtatott kávézója 

Brownsville-ben, Texasban készül megnyitni a világ első 3D nyomtatott kávézóját a Starbucks.
A világ tíz legjobb kávézója

A világ tíz legjobb kávézója 

Egy ausztráliai kávézó került a dobogó tetejére. Az olaszok labdába sem rúgnak.
Bővült a támogatásra pályázható italboltok köre

Bővült a támogatásra pályázható italboltok köre 

Az 1000-2000 fő közötti települések italüzletei is pályázhatnak a 3 milliós támogatásra.
Új gasztroélménytér Miskolc belvárosában

Új gasztroélménytér Miskolc belvárosában 

Fényfestés, zene, borok és gasztroélmények a Miskolci Soho-ban.
Bajban a hazai sertéstenyésztő ágazat

Bajban a hazai sertéstenyésztő ágazat 

A gazdák több százezer sertést nem tudnak értékesíteni, miközben a vidéki térségeket csődhullám fenyegeti.
Argentin borok Budapesten

Argentin borok Budapesten  

Idén is bemutatkozott Budapesten a Malbec, e világhírű argentin borfajta, az egyik legnagyobb hazai borkereskedésben.
Innováció: gombabetegségeknek ellenálló szőlőfajták

Innováció: gombabetegségeknek ellenálló szőlőfajták 

A legjellemzőbb gombabetegségekkel szemben ellenálló szőlőfajtákat, valamint magas hozzáadott értékkel rendelkező borászati termékeket fejlesztett ki a Varga Pincészet Kft. és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) konzorciuma. 

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.