Ilyen volt idén az Olaszrizling Szerintünk

Lezajlott az Olaszrizling Szerintünk Csopakon a Jásdi Pince és a Szent Donát Birtok közös szervezésében nyolcadik alkalommal.

A szombati nyílt sétálókóstolót egy zárt körű szakmai nap előzte meg, amelyen a 26 kiállító pincészet egy-egy tételét kóstolták meg egymás társaságában maguk a borászok. A szokásostól eltérően idén az egyes tételek vakon érkeztek és úgynevezett „Origó” pontozásos rendszerben kerültek véleményezésre. Gyakorlatilag a kóstolón arról kellett mindenkinek döntenie, hogy az adott tétel megfelel-e annak a képnek, amit ő-maga pl. egy Balaton –bortól, hegy-bortól stb. elvár. A tétel az-e, ami, vagy kicsit, zavaróan vagy elfogadhatatlanul eltér attól. 

"A szakmai vacsorán a balatoni Olaszrizling piramis három szintjét [Balaton-Hegy-Dűlő] először volt alkalmunk egy sorban kóstolni. A régiós szint mára letisztult stílusa mellett megtapasztalhattuk a hegyborokban rejlő termőhelyi üzenetek erejét. Feladatunk most az egyes hegyek egyedi illat- és ízjegyeinek feltérképezése valamint a referenciaborok közös kiválasztása. Mind a termelők, mind a borértő közönség számára izgalmas időszak következik" - emelte ki Kovács Tamás, a Szent Donát Birtok vezetője.

"Egy borvidék igazi ereje az összefogásban, a jól átgondolt közös munkában mutatkozik meg. Ennek jelképe a PIRAMIS és az ORIGO, azaz a borvidéki stílusok logikus egymásra épülése és egységes karaktere. Ebben léptünk előre nagyot a hétvégén. A BalatonBor után megkezdtük a HegyBor és a DűlősBor kategóriák elemzését az ORIGO módszerrel. A munka elindult és a borászok elszántságát látva hamarosan látványos eredményeket hoz majd" -  mondta el Fiáth Attila, nemzetközi borakadémikus.

A szakmai napot másnap délután a nagyközönség számára is nyilvános sétálókóstoló követte, amely két helyszínen, a Jásdi Borteraszon és a Szent Donát Birtokhoz tartozó Márga Bisztróban került megrendezésre. "Úgy gondolom, hogy az elmúlt évtizedben – jórészt az együtt-gondolkodásnak köszönhetően - az Olaszrizling újra a legfontosabb és legkedveltebb fehér fajtává vált, tudatosabbak lettek a termelők és igényesebbek a fogyasztók. Magunkat a saját üstökünknél megragadva húztuk ki a mocsárból, de lassan eljött az ideje, hogy munkánk sikeréhez a szakmai és állami szervezetek is hozzá tegyenek valamit - hangsúlyozta Jásdi István, a 2017-es Borászok Borásza.

 

Forrás: Vendég & Hotel


Magyar pezsgő a világ legjobbjai között

Magyar pezsgő a világ legjobbjai között 

A Kreinbacher Birtok Prestige Brut tétele aranyérmet vihetett haza a 2025-ös Decanter World Wine Awards-ról.
Ízek Kertje Nagyrédén

Ízek Kertje Nagyrédén 

Nagyréde nem csupán a mátrai borvidék egyik fontos központja, hanem egyre inkább kulturális és gasztronómiai élmények színtere is.
Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel

Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel 

Napi cukiság kimaxolva: a Gundel „család” tagja lett Samu, a kiselefánt.
Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén

Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén 

A Zelna Borászat Peregrina vörösbora aranyérmet nyert a Decanter World Wine Awards-on.
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.