Indul a Borősz Alsó-Ausztriában

Augusztus közepétől egészen novemberig varázslatos időszak köszönt be Alsó-Ausztriában, mely során a bort és a gasztronómiát ünneplik. Szüreti felvonulások, kulináris kalandok, borkóstolók és mulatságok kicsiknek és nagyoknak – mindez csak egy kis ízelítő abból, amit élőben is megtapasztalhatnak azok, akik úgy döntenek, az ősz egy szeletét Alsó-Ausztriában töltik. Ha kíváncsi, mit is jelent pontosan a „Weinherbst”, azaz a borősz, és milyen kalandokat kínál az egész család számára, látogasson el Alsó-Ausztriába, és ismerje meg a hamisítatlan osztrák vendégszeretetet!

A borősz hosszú múltra tekint vissza. Immár huszonharmadik éve térnek vissza ide a túrázni és kerékpározni vágyók, hogy a sport és a kikapcsolódás mellett gasztronómiai szenvedélyeiknek is hódoljanak. A kezdetektől márkavédjegy alatt álló rendezvény Európa legnagyobb borturisztikai programsorozata. Az alsó-ausztriai borút 830 kilométeres hosszával a világ egyik leghosszabb, borhoz kapcsolódó útvonala, mely összeköti egymással Alsó-Ausztria mind a nyolc borvidékét, Wachautól a Bécsi erdőig.

Az alsó-ausztriai borászok régi bortermelő hagyományokra támaszkodnak, miközben az innováció útját járják és jól ismerik a vidék kitűnő termőtalaját (mely leginkább a Zöldveltelini, a Riesling, a Fehér Burgundi és a Chardonnay fajtáinak kedvez). 150 bortermelő helyet találunk itt, 1700 borászattal, melyekben kedvünkre hódolatunk a nedű iránti szenvedélyünknek. A gyerekek és az alkoholmentes italok kedvelői sem maradnak szomjasan; finomabbnál finomabb gyümölcslevek, mustok és házi szörpök várják az ínyenceket. A gyerekeket természetesen programok tekintetében is elkényezteti a régió.

Poysdorf városában minden a szőlőről és a borról szól. Itt látogathatunk el a Vino Versumba, mely borászati múzeumok, pincetúrák és présházak mellett a gyerekek számára szőlő tematikájú játszóteret kínál, emellett pedig egy interaktív, 20 állomásos tematikus parkon is végig haladhatunk, ahol a digitális technológia eszközeinek bevonásával ismerkedhetünk meg a hely és a bor történetével.

Szintén kiváló program lehet a családok számára a Thayatal Nemzeti Park vadmacskarezervátuma, ami idén január óta várja a látogatókat, hogy természetes környezetükben figyeljék meg ezeket a csodás állatokat. A gazdag étel- és italkínálat végig kóstolása mellett azonban könnyen találnak elfoglaltságot azok is, akik az aktív pihenést részesítik előnyben. Vezetett sétákon vehetünk részt a szőlőültetvényekben, de akár szőlészetek, borászatok területére is beköltözhetünk egy rövid időre, hiszen sok borász dönt úgy, hogy a vendéglátás felé fordulva fogadót nyit saját borászata területén.

Ha szívesen kötjük össze a könnyű testmozgást és a borok élvezetét, kerékpárral is bebarangolhatjuk a környék pincéit. Ausztria legnagyobb borvidékét 1600 km-es kerékpárút-hálózat szövi át, mely mentén számtalan borozó, borászat és pincesor kínál lehetőséget a pihenésre és a kulináris élvezetekre. Ha azonban úgy döntünk, hogy borozgatás után mégsem pattannánk szívesen kerékpárra, a borút mentén több shuttle- és taxiszolgáltató áll rendelkezésre, melyekkel visszatérhet szálláshelyére. Sőt, a Weinviertelben külön bormobil is működik, de a régiót akár nosztalgiavonattal is átszelhetjük.

Az alábbi térkép segítségével megtervezhetjük túra- vagy bicikliútvonalainkat Alsó-Ausztria-szerte: https://touren.niederoesterreich.at/hu/tours/

Forrás: Turizmus Online


Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.