Itt a világ legjobb cukrásza

Egy brüsszeli csokoládékészító mesterről van szó, aki másodszorra nyerte el az elismerést.

Pályafutása során másodszor kapja ezt az elismerést Pierre Marcolini, a belga csokoládégyártó.

"Ez a díj az egész 25 éves karrieremnek szól. De azért remélem, hogy lesz még miről beszélni, még nem fejeztük be a munkát. Ez egy pillanata egy karriernek és egy csapatnak, egy háznak, ahol különböző koncepciókon, vagy inkább különböző megoldásokon dolgoztunk. Vagyis megpróbáltunk felelősségteljesen csokoládét készíteni, péksüteményeket készíteni, helyben dolgozva, a színezékek elkerülésével",  mondta az Euronews-nak Pierre Marcolini.

A csokoládékészítő is szembesül a válsággal, amely a következő hónapokra tekintve súlyos következményekkel és bizonytalansággal jár. "Mindenki szenved a lezárásoktól, a nehézségektől. Egyáltalán nincsenek turisták. A második dolog, amitől szenvedünk, az a perspektíva hiánya. Vállalkozóként, amikor munkatársaid vannak, akik a csokoládé iparosai, odafordulnak hozzád és azt kérdezik: "Uram, mi fog történni decemberben?" És nem tudsz ezekre válaszolni", mondta Pierre Marcolini.

A teljes cikk elolvasható: itt.

Forrás: Euronews.com


Új világnap született: a magyar pezsgő ünnepe

Új világnap született: a magyar pezsgő ünnepe 

Június 1-jét a magyar pezsgő világnapjának választották.
Összehangolt NAV-ellenőrzés a Nagybani Piacon

Összehangolt NAV-ellenőrzés a Nagybani Piacon 

A híradások szerint 70 embert elvittek – akik közül többeket le is tartóztattak.
CSR-akció a fenntartható Bátor Táborért

CSR-akció a fenntartható Bátor Táborért 

Ezzel az adománnyal a Master Good a Bátor Tábor nyári táborainak megvalósításához járult hozzá.
Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo

Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo 

Kannabiszt találtak bennük.
Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján

Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján 

Alaposan felkavarva a tó állóvizét: május 29-én megnyílt az Ypsilon by Rácz Jenő étterem az alsóörsi Ypsilon Yacht Club területén.
Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben

Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben 

A Török Konyha Hetének ünnepe , amikor a kultúra egy este alkalmával a tányérra kerül.
 Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken

Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken 

Június 7-én és 8-án harmincegyedik alkalommal nyitja meg kapuit a Palkonyai Pünkösdi Nyitott Pincék.
Gasztrohétvége Cserkeszőlőn

Gasztrohétvége Cserkeszőlőn 

A kunsági település ad otthont egy új gasztro-kulturális fesztiválnak. 
Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban

Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban 

Az év legnagyobb kéknyelű kóstolója Badacsonyban.
Hamburger – mindenek felett?

Hamburger – mindenek felett? 

Felmérés a hazai fogyasztói szokásokról.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.