Itt vannak a S.Pellegrino Young Chef döntősei

A S.Pellegrino bejelentette a S.Pellegrino Young Chef nemzetközi kulináris tehetségkutató döntőseinek névsorát, Köztük van Koppány Levente is.

Idén a 18 és 30 év közötti versenyzők a világ százharmincnégy országából érkeztek, és a tizénket regionális elődöntő során választották ki azt a tizenkét finalistát, akik a 2020-as májusi döntőn megmérettethetik magukat. A győztesek névsora a San Pellegrino honlapján is elérhető.

 A S.Pellegrino filozófiája szerint a gasztronómia élvonalában állóknak úttörő szerepe van abban, hogy a konyhaművészet a társadalmi változások eszközévé váljon. A fiatal séfek is ezt a megközelítést képviselték a verseny alatt. Németországban a közép-európai forduló nyertese, Koppány Levente egyedi  étele egy lenyűgöző történetet mesélt el a természet tiszteletéről és a környezet megóvásáról. Hasonlóképpen nyilatkozott Moszkvában az euro-ázsiai nyertes, Vitalii Savalev, aki szerint egy séf munkájának hatása jócskán túlmutat a főzésen. 

A döntős helyek elnyerése mellett  további díjakat is kiosztottak. Az Acqua Panna Gasztronómiai Kapcsolatok Díjról (Acqua Panna Award for Connection in Gastronomy) azok a mentorok döntöttek, akik a fiatal tehetségeket támogatták a verseny alatt, a Fine Dining Lovers Inspiráló Ételek Díjat (Fine Dining Lovers Food for Thought Award) pedig a FineDiningLovers.com online közössége szavazatai alapján kapták meg a fiatal séfek.

A harmadik, idén bevezetett S.Pellegrino Társadalmi Felelősség Díj (S.Pellegrino Award for Social Responsibility) sorsáról a fenntartható gasztronómia nemzetközileg elismert képviselője, a Food Made Good döntött. A nyertes fogások azt az elvet követik, hogy az étel akkor a legjobb, ha előállítása társadalmilag fenntartható módon történik.  

A fenntarthatósággal kapcsolatban többször felmerült az étel származási helyének kérdésköre; a séfek negyede hangsúlyozta a helyi alapanyagok használatának jelentőségét. A második leglényegesebb szempont emellett az volt, hogy a versenyzők törekedjenek az alapanyagok maradéktalan felhasználására.

Forrás: Turizmus Online


Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.
Szigorítás az energiaitalok piacán

Szigorítás az energiaitalok piacán 

A jogszabály célja a fiatalok körében tapasztalható aggasztó energiaital-fogyasztási trendek visszaszorítása.
Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén

Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén 

Idén május elsejével nyitja meg kapuit a Kopaszi-gáton a Flava Beach Bár és Büfé.
Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják

Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják 

A 140 éves dobostorta továbbra is maga mögé utasítja a teljes desszertmezőnyt.
Jön a Balaton Fagyija közönségkóstolás

Jön a Balaton Fagyija közönségkóstolás  

Május 9-én rendezik meg az idei Balaton Fagyija választást egy kompon, amely a Tihany és Szántód közötti távon közlekedik.
Texasban nyílik a világ első nyomtatott kávézója

Texasban nyílik a világ első nyomtatott kávézója 

Brownsville-ben, Texasban készül megnyitni a világ első 3D nyomtatott kávézóját a Starbucks.
A világ tíz legjobb kávézója

A világ tíz legjobb kávézója 

Egy ausztráliai kávézó került a dobogó tetejére. Az olaszok labdába sem rúgnak.
Bővült a támogatásra pályázható italboltok köre

Bővült a támogatásra pályázható italboltok köre 

Az 1000-2000 fő közötti települések italüzletei is pályázhatnak a 3 milliós támogatásra.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.