Jamie Oliver a top jótékonykodók között

Miután Jamie Oliver, az egyik legismertebb brit médiaszakács és sztárséf felkerült az ezer leggazdagabb brit listájára, immáron a 25 legnagyobb jótékonykodó közé is beverekedte magát. 

A mesterszakács magánvagyona elérte 65 millió fontot - csak az amerikaiak étkezési szokásairól szóló sorozatával 25 milliót keresett az elmúlt egy évben -, mely összegből 2,7 millió fontot, vagyis a vagyonának a 4,2%-át fordította jótékony célokra.

Oliver az adományok nagy részét a saját magáról elnevezett, 2002-ben létrehozott alapítvány működtetésére fordította. A szervezet a hátrányos helyzetű és a problémás tinédzserek támogatásával foglalkozik, azon keresztül, hogy a fiatalokból szakácsot próbálnak faragni. A programban részt vett személyek több mint fele jelenleg is aktív a munkaerőpiacon és valamelyik étteremben dolgozik."Az évek során a sikereimet széles nyilvánosság előtt értem el, kötelességemnek éreztem, hogy mások is osztozzanak ebben. Fontosnak tartom a rászorulók támogatását, aminek egyik legmegfelelőbb formája egy saját magam által felügyelt alapítvány működtetése" - mondta Jamie Oliver.Az alapítványokat összefogó szövetség szerint, nagyrészt az ilyen embereknek köszönhető, hogy az országban az adományozás újra elérte a válság előtti szintet. Hozzátéve, hogy a jótékonykodás mindig jól jön, de Jamie időzítése nem is lehetett volna jobb, mivel sokaknak most van a legnagyobb szüksége a támogatásra. (forrás: Pénzcentrum)

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.
Legjobbak közt a magyar speciality kávé

Legjobbak közt a magyar speciality kávé  

A döntőbe a világ több százezer kávéja közül, kategóriánkként a legjobb tízet választják ki.
Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben

Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben  

A Zadole parkban zajló kétnapos rendezvényen a látogatók Katowice testvérvárosainak kulináris és kulturális kínálatával ismerkedhettek meg.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.