Kezdődik az asztalfoglalás a jubileumi Országos Étterem Hétre

A jubileumi, 25. alkalmat ünnepelve tavasszal a szokásosnál hosszabb ideig várja majd a vendégeket az Országos Étterem Hét rendezvény. Március 7. és 24. között országszerte 177 étterem várja a vendégeket, akiknek figyelméért fix, rendkívül előnyös árú, válogatott menüsorokkal, izgalmas fogásokkal és alapanyagokkal versengenek a helyszínek és a séfek. 

A Top kategória 5900 Ft-tól, a Prémium kategória 7900 Ft-tól, az Exkluzív kategória 9900 Ft-tól kínál 3 fogásos menüsorokat, írja a We Love Budapest.

Több mint egy évtizede, a DiningCity Országos Étterem Hét rendezvény indulásakor még csak 26 étterem vett részt a programban, tavaly ősszel már több mint 160 vendéglátóhely mutatta meg magát. A látogatottság pedig – az első eseményhez képest csaknem nyolcszorosára nőve – legutóbb már több mint harmincezres számot tett ki.

Az idei rendezvényen minden eddiginél több vendéglátóhely vesz részt: Budapesten és vidéken összesen 177 étterem várja majd a vendégeket. A résztvevők között ott vannak a legelismertebb éttermi rangsorok listás helyezettjei, így például Budapesten öt Michelin-ajánlással rendelkező étterem: a Costes Downtown, a Flava Kitchen, a Hoppá Bisztró, a Mák Bisztró és a Spago by Wolfgang Puck, vidéken pedig kettő: a Lokal47 Kéthelyről és a Macok Bisztró Egerből.

Azok, akik szívesen megismerkednének egy-egy új, számukra még ismeretlen étteremmel a kedvezőbb árú menüsorok révén, vagy egy már általuk kedvelt helyen szeretnének elkölteni egy jó hangulatú ebédet, vacsorát, mától foglalhatnak asztalt ezen az oldalon.


Argentin borok Budapesten

Argentin borok Budapesten  

Idén is bemutatkozott Budapesten a Malbec, e világhírű argentin borfajta, az egyik legnagyobb hazai borkereskedésben.
Innováció: gombabetegségeknek ellenálló szőlőfajták

Innováció: gombabetegségeknek ellenálló szőlőfajták 

A legjellemzőbb gombabetegségekkel szemben ellenálló szőlőfajtákat, valamint magas hozzáadott értékkel rendelkező borászati termékeket fejlesztett ki a Varga Pincészet Kft. és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) konzorciuma. 
Friss kutatás: a Z- és Y-generáció tudatos borfogyasztásáról

Friss kutatás: a Z- és Y-generáció tudatos borfogyasztásáról 

A fiatalabb felnőttek számára a borfogyasztás már nem csupán hagyomány vagy gasztronómiai kiegészítő, hanem értékválasztás is.
Új helyszín, bővülő választék – nyit a Gin Market

Új helyszín, bővülő választék – nyit a Gin Market 

A gin nemcsak az egyik legnépszerűbb ital és longdrink alapanyag a fővárosban, hanem az egyik legnagyobb ginfesztivál főszereplője is.
Tej Terméktanács: mindenki egyen több trappista sajtot!

Tej Terméktanács: mindenki egyen több trappista sajtot! 

A Tej Terméktanács országos marketingkampányt indított a hazai előállítású trappista sajt fogyasztásának ösztönzésére.
Hajnali 1-ig nyitva minden brit pub – győzelmet ünnepelnek

Hajnali 1-ig nyitva minden brit pub – győzelmet ünnepelnek 

Hajnali 1-ig nyitva tarthatnak a pubok a brit győzelem 80. évfordulóján.
Tízéves a budapesti topétterem, legendás túrógombócuk maradt az étlapon

Tízéves a budapesti topétterem, legendás túrógombócuk maradt az étlapon 

Tízéves az egerszalóki St. Andrea Szőlőbirtok értékeit továbbgondoló, 2015-ben az Eiffel Palace épületében megnyitott St. Andrea Restaurant.
A hely, ahol pezseg az élet, jó a hangulat és remek közösség van: Evezős Sörkert

A hely, ahol pezseg az élet, jó a hangulat és remek közösség van: Evezős Sörkert 

A Római-part legendás sörkertje 1983 óta a budapesti nyár kihagyhatatlan része.
Vétett az egyik alkalmazott – lépett Wang Mester

Vétett az egyik alkalmazott – lépett Wang Mester  

A Mozium étterem vezetősége hivatalos közleményben tájékoztatta vendégeit a közelmúltban történt jelentős belső változásokról.
Nincs könnyű helyzetben a hazai édességipar

Nincs könnyű helyzetben a hazai édességipar 

A hazai édesipar számára mennyiségben stagnáló piacot hozott 2024, és az idén is hasonlóra vagy enyhe csökkenésre számít a Magyar Édességgyártók Szövetsége.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.