A horvát mezőgazdasági tárca szerint a helyzet már nemcsak az állattenyésztést, hanem a teljes sertéságazatot és közvetve az ország gazdaságát is veszélyezteti.
A fertőzések továbbra is elsősorban Kelet-Horvátországot érintik. A legtöbb esetet Eszék-Baranya és Verőce–Drávamente megyében regisztrálták, miközben az év eleje óta már 183 vaddisznónál is kimutatták a vírust.
David Vlajcic mezőgazdasági miniszter szerint a járvány terjedésének egyik legnagyobb kockázatát a szabálytalan állatszállítás jelenti.
Az új fertőzések miatt tovább bővítették a védő- és megfigyelési körzeteket. Eszék-Baranya megyében már 29, Verőce–Drávamente megyében pedig 20 település tartozik a védőkörzetbe, míg a megfigyelési övezet összesen 128 települést érint. Az érintett területeken korlátozták az élő sertések, valamint a sertéshúsból készült termékek szállítását és forgalmazását.
Fotó: DepositPhotos.com
A horvát mezőgazdasági minisztérium emellett felülvizsgálja a gazdaságok járványvédelmi intézkedéseit Verőce–Drávamente, Pozsega–Szlavónia és Bród–Szávamente megyében, szükség esetén pedig Eszék-Baranya és Vukovár–Szerém megyében is újabb ellenőrzéseket rendelhetnek el.
A védekezés jelentős költségekkel jár:
a horvát állam eddig 50,8 millió eurót, vagyis mintegy 18,4 milliárd forintot fordított a járvány következményeinek enyhítésére és a termelők támogatására.
Ebből idén 4,8 millió euró kártérítést fizettek ki 79 gazdálkodónak, további 3 millió eurót pedig a gazdaságok biológiai biztonságának fejlesztésére fordítottak.
A miniszter a jövő hétre összehívta az afrikai sertéspestis elleni védekezést koordináló országos válságstábot, és egyeztetést kezdeményezett a Horvát Vadászszövetséggel a vaddisznóállomány intenzívebb gyérítéséről is.
Az afrikai sertéspestis az emberre nem jelent veszélyt, a házi sertések és a vaddisznók számára azonban rendkívül súlyos betegség.