Korlátoznák az ételek sótartalmát

Legutóbbi kutatási eredményeikre hivatkozva egy tudóscsoport arra szólította fel az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatalt (FDA), hogy szabjon maximális értéket az ételek sótartalmát illetően. A szakemberek szerint ugyanis fontos lenne, hogy a lakosság nátriumbevitelét végre jelentősen lecsökkentsék - ez ugyanis az elmúlt negyven évben nem sikerült.

A szerzők szerint az orvosok 1970 óta küzdenek azért, hogy az emberek minél kevesebb sót fogyasszanak - a magas nátriumtartalmú ételek ugyanis magas vérnyomáshoz vezethetnek, amely aztán számos más betegség kialakulásáért lehet felelős. Míg azonban néhány évtizedekkel ezelőtt az otthon elkészített ételeket maguk sózták túl a háziasszonyok, addig mostanra sokan élnek gyors- vagy készételeken - ezek sótartalmát pedig az illetékes hatóság, az FDA korlátozhatná - írja a Medical News TODAY. A szakemberek szerint az FDA-nak vizsgálatokat kellene kezdeményeznie, amelyek során felmérnék az egyes ételek sótartalmát, és tudósokkal együtt meghatároznák, mennyi lenne az egészséges mennyiség. A Hivatal azonban a sótartalomra vonatkozóan még soha nem hozott hivatalos döntést, így valószínűleg az elhatározásra még sokat kell majd várni.(Forrás: OrientPress Hírügynökség)

Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.
Legjobbak közt a magyar speciality kávé

Legjobbak közt a magyar speciality kávé  

A döntőbe a világ több százezer kávéja közül, kategóriánkként a legjobb tízet választják ki.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.