Magasabb felvásárlási árakra számítanak a szekszárdi szőlőtermelők

Keresleti piacra és a tavalyinál 10-15 százalékkal magasabb felvásárlási árakra számítanak a szőlőtermelők a szekszárdi borvidéken, ahol a napokban kezdődik több korai fajta szürete - adta hírül az MTI.

Nagy István, az 1300 hektáros ültetvényen működő bátaszéki hegyközség elnöke az MTI-nek a szokásosnál nagyobb keresletről számolt be, elmondta, a rizlingszilváni és az oportó esetében kilogrammonként 73-80 forintos árra számítanak a termelők. A legnagyobb területen termő kékfrankosért száz forint feletti árat várnak, ezt azonban a hegyközség elnöke túlzónak tartotta; 85-90 forint lehet reális véleménye szerint.

A már leszüretelt Irsai Olivér esetében Szekszárd környéki termelők 100-150 forintos árakról számoltak be, a magasabb árakat pálinkaházak fizették az illatos korai fajtáért.

Módos Ernő szekszárdi borász azt mondta: az óborkészletek csökkenése és a várt minőség alapján logikus a szőlő árának 10-15 százalékos emelkedése, ami a borpiacon nehezen realizálható, a fogyasztók árérzékenysége miatt továbbra is marad az importnyomás.

A térség legnagyobb felvásárlója, a bonyhádi Danubiána Bt. ügyvezetője, Schmidt Győző az MTI érdeklődésére alaptalannak nevezte a termelői várakozásokat. Úgy vélte: a magasabb szőlőfelvásárlási árak az olcsó olasz folyóbor behozatalát segítené elő. A Danubiána idén sem teszi közzé felvásárlási árait, de minden termelővel meg kíván egyezni - mondta a cégvezető, hozzátéve, hogy bonyhádi és gyöngyösi feldolgozójuk számára idén 70-70 ezer mázsa szőlőt - elsősorban chardonnay-t, zöld veltelinit, merlot-t és cabernet-t - vásárolnak fel.

A várható minőségről eltérően nyilatkoztak a termelők. Nagy István úgy vélte, a forróság nem segíti elő a szőlő cukrosodását, a savak csökkenését azonban gyorsítja; Mészáros Pál szekszárdi borász szerint viszont 16,5-es mustfok és kiváló zamat jellemzi az idei szőlőt, ami csúcsminőségre enged következtetni. (MTI)


Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.