Magyar bisztro-lánc Európában?

Néhány héten belül megnyithat Berlinben az európai hálózatnak tervezett hungarikum bisztro-lánc első tagja Berlinben. A láncot a CBA üzemelteti majd.

(Munkatársunktól)

A február 19. és 27. között megrendezésre kerülő párizsi Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállítás kapcsán jelentette be a hírt Dr. Malasics András, a CBA általános vezérigazgatója. A tervek szerint az első, magyar termékeket –hungarikumokat – kínáló szaküzlet, és a hozzá kapcsolódó gourmet-bisztro a Magyar Köztársaság berlini Nagykövetségének épületében kap majd helyet. Ehhez az engedélyek beszerzése rövidesen befejeződik, és megkezdődik az épület korábban bemutatóteremként használt földszinti részének leválasztása. A berlini egységet az első lépcsőben, Londonban, Brüsszelben és Párizsban követi majd további bisztrók nyitása – tudtuk meg az általános vezérigazgatótól.

A sajtótájékoztatón Dr. Simon Péter, az az Agrármarketing Centrum (AMC) igazgatója elmondta, hogy a februári párizsi Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállításon rendhagyó, és hagyományteremtő lesz a magyar részvétel. Költséghatékonysági célzattal az AMC nem maga szervezi a megjelenést, hanem erre megállapodást kötött a CBA-val. Partnere végzi a szervezői feladatokat, és vállalja a költségek egy részét is. Az Agrármarketing Centrum egyelőre próbaként értékeli azt a konstrukciót, de ha sikeres lesz a teszt, a későbbiek során hasonló rendszerben jelenik majd meg a magyar mezőgazdasági termelők képviselete a nemzetközi bemutatókon.

Dr. Malasics András hozzátette, hogy alapvető célkitűzésük, hogy olyan képet mutassanak a hazai termékekről, amely kedvező benyomást tesz majd a látogatókra, érdeklődőkre. Piacképes termékekkel jelennek majd meg, olyanokkal, amit nyugodt szívvel kóstoltathatnak majd meg a magyar stand részeként felépítendő gasztro-bisztróban a kíváncsiskodók. A termékek mellett lehetőséget adnak az előállító tájegységek bemutatkozására is, de prezentációt tarthatnak majd a turisztikai térségek, hotelek is.

Az AMC 47 termelő 327 termékét mutatja be a kiállításon, ezeket négy kamion szállítja majd Párizsba. A magyar standon 12 borászat képviseli majd a magyar bortermelőket.

Kérdésre az AMC igazgatója elmondta, hogy bár a pontos számokat üzleti titokként kezelik, a költségek nagyjából felét viseli a CBA, míg az Agrármarketing Centrum nettó 40 millió forinttal járul hozzá a kiállításon történő részvételhez.

Nappal hagyományos, éjjel automata - jön az első, távfelügyelt kisbolt

Nappal hagyományos, éjjel automata - jön az első, távfelügyelt kisbolt 

Tervek szerint már idén nyáron működnek az első távfelügyelt boltok Magyarországon.
Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon

Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon 

Idén tovább bővül az Avasi Borangolás programkínálata.
Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben

Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben 

Ízkánaán, Palya Bea és júniusi erdőillat Debrecenben.
Megvannak a pizzafesztivál győztesei

Megvannak a pizzafesztivál győztesei 

A pizzafesztiválon Magyarország legjobb pizzériái és pizzakészítő mesterei versenyeztek egymással.
Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton

Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton 

Harmadik cukrászdáját nyitotta a gasztronómia területén két évtizedes tapasztalattal rendelkező VakVarjú Csoport Budapest egyik legmenőbb, legdinamikusabban fejlődő részén, a festői és egyben lazulós hangulatú BudaParton.
Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?

Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?  

 A digitális fizetés és a számlába beépített szervizdíj terjedésével folyamatosan átalakul a borravaló intézménye is.
Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról

Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról 

A Danone Magyarország 2024-ben részt vett az öt kelet-közép-európai országban végzett régiós kutatásban, amely a fogyasztók étkezési szokásait mérte fel.
Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja

Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja 

A rekordot idáig Olaszország tartotta egy több, mint 132 méteres bagettel.  
Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon

Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon 

A „sétáló országkóstoló” ezúttal is nagyot merít a hazai kulináris kínálatból.
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.

Interjú

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.