Magyarokkal startol a Kulináris Olimpia!

A Magyar Nemzeti Válogatott a február 14-19. között megrendezésre kerülő Culinary Olympicsra utazik, mely ezúttal helyszínt változtatva Erfurtból átköltözik a 400 ezer látogatót vonzó stuttgarti INTERGASTRA szakkiállításra, ahová közel 2.500 versenyzőt, köztük 40 nemzeti válogatottat, 15 junior válogatottat, 15 közétkeztetési válogatottat, közel 50 regionális csapatot és 1.000 egyéni versenyzőt várnak.

A verseny szervezője a Worldchefs. A 105 tagországot és közel 10 millió séfet, gasztronómiai szakembert tömörítő World Association of Chefs Societest (WACS) 1928-ban alapították meg a Sorbonne-on August Escoffier vezetésével. Az MNGSZ 1968 óta tagja a világszervezetnek, ezalatt két világkongresszust (1970, 1982) és egy európai konferenciát (2005) hozott Magyarországra.

Amiben igazán különleges a verseny, hogy itt nem csak a zsűri kóstolhatja meg a fogásokat, hanem azon szerencsés gasztronómia iránt érdeklődők is, akik hónapokkal előre lefoglalják a számukra izgalmas válogatott menüsorát. Ez alkalommal kevesebb, mint 24 óra alatt elfogyott az összes nemzeti és junior válogatott menüje, összesen. A 6 óra főzést követően megnyílik az erre az alkalomra speciálisan létrehozott „Nemzetek Étterme – Restaurant des Nations”, ahová a vacsora vendégeit várják (menükből foglalók), akik a 3 óra alatt saját egyéni döntésük alapján bármikor érkezhetnek, megadva ezzel a ritmust a tálalásnak. A csapatnak így végig készen kell állnia, hogy mind a 110 menüsor tökéletesen egyforma legyen mind ízében, mind állagában, mind hőmérsékletében, mind kinézetében. Az pedig végképp nem ismert, hogy a zsűri mikor küldi be a saját rendelését. Előfordulhat, hogy a 24. előételt, 40. főételt és a 62. desszertet kéri ki és értékeli.

A sikerhez igazi csapatmunka kell, mégpedig az alapanyagok bepakolásától a konyha elhagyásáig. Négy napon keresztül folyamatosan mutatkoznak be a nemzeti és nemzeti junior válogatottak, akik speciális, erre az alkalomra létrehozott üvegfalú versenykonyhákban készítik el 6 óra alatt a nemzetüket is megjelenítő 3 fogásos fine dining menüsorukat, még pedig 110 főre. Szintén különlegessége az eseménynek, hogy itt a kilátogatók közvetlen közelről, szinte testközelből követhetik az eseményeket az üvegfalú konyháknak köszönhetően.

Idén a hidegkonyhai program megváltozott, így a verseny alatt, most már ezt is élő konyhai munkával kell véghez vinni. A „Chef’s Table” 5 órás főzése alatt az országra jellemző 2 vajat, 6 finger foodot (4 hideg, 2 meleg), egy haltálat, egy vegán és egy bárány tányért, egy tányérdesszertet és 6 petit fourst kell prezentálniuk, mindezt 12-12 főre. A Nemzeti Válogatotton kívül számos egyéni versenyzőnek, a Katonai Válogatottnak, valamint Regionális csapatoknak is szurkolhatunk az olimpián.

A világversenyre készülő stáb teljes listája:

Versenyzők:

Adamek Balázs–Diófa Étterem, Székesfehérvár

Bán László-Diófa Étterem, Székesfehérvár

Babicz János Róbert–Vincent Restaurant & Pastry, Kecskemét

Hack Barnabás –Platán Étterem, Tata-Ételműhely, Budapest

Kocsis Marcell –Diófa Étterem, Székesfehérvár

Kőrösi –Fehér Emese –munkahelyváltás előtt

Spekova Friderika–Port Bistro & Cafe, Budapest

Akik a hátteret biztosítják:

Krivács András–Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség elnök, igazgató Fenyves Szálloda és Konferencia-központ, Baktalórántháza

Barabás Zoltán-Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség alelnök, tulajdonos Barabás Étterem, Debrecen

Volenter István –a Nemzeti Válogatott trénere, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség alelnöke, Albatros Party Service executive chefje, Bocuse d’ Or coach-a

Tímár Attila-Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Juniorokért felelős megbízott, tulajdonos Tímár Panzió, Gyomaendrőd

Petrezselyem Adrienn–A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség egykori ügyvezetője, most külső segítője

Pásztor Zsófia-Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség, titkár

Tóth Klaudia-Dégenfeld Kastélymúzeum marketingiroda vezető, Baktalórántháza

Gerják Dorottya–Fenyves Szálloda és Konferencia-központ, Baktalórántháza, gyakornok

Ambrus György –Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség alelnök, élelmezésvezető Békés Megyei Központi Kórház, Pándy Kálmán Kórház, Gyula

Gulyás Károly-Magyar Nemzeti Gasztronómiai Nemzetközi kapcsolatokért felelős személy, nemzetközi zsűri, Magyar Honvédség -Katonaszakács Válogatott, szálloda igazgatóhelyettes Hotel Hadik, Budapest

Csárdás Ferenc-Sajtó, FER-Filmstúdió, Budapest

Forrás: Turizmus Online


Volt diákjait várja a vendéglátóipari iskola

Volt diákjait várja a vendéglátóipari iskola 

A program célja a kötődés megtartása, az iskola szakmai kapcsolatainak megerősítése és a mostani diákok pályaorientációjának támogatása.
Kiosztották a XXI. Synvino Borverseny díjait

Kiosztották a XXI. Synvino Borverseny díjait 

A borversenyre az ország 18 borvidékéről 226 fehér-, 121 vörösbort és 53 rozét neveztek be, amelyek több mint fele a 2024-es évjáratból került ki.
Csodahelyek Buda gasztro-negyedében

Csodahelyek Buda gasztro-negyedében 

A Margit-negyed egyre inkább Budapest egyik legizgalmasabb gasztronómiai és kulturális helyszínévé válik.
Kihirdették a Magyar Sommelier Szövetség díjait

Kihirdették a Magyar Sommelier Szövetség díjait 

Tizenegyedik alkalommal döntött a Par Excellence díj odaítéléséről a Magyar Sommelier Szövetség (Masosz), amely hat kategóriában ismerte el a magyar bor- és gasztrokultúra szakembereit.
Megjelent az árrésstopról a rendelet – a kisboltokra nem vonatkozik

Megjelent az árrésstopról a rendelet – a kisboltokra nem vonatkozik 

Ötmillió forintos bírságra számíthatnak azok a boltok, ahol megszegik az árrésstopot.
Szlovák óvintézkedések a Magyarországon is előforduló járvány miatt

Szlovák óvintézkedések a Magyarországon is előforduló járvány miatt 

Szigorú intézkedéseket vezetettek be a száj- és körömfájás magyarországi megjelenése miatt, hogy megakadályozzák a fertőzés átterjedését az országba.
A Vár lábánál a múlt ikonikus fogásaival ünnepelnek

A Vár lábánál a múlt ikonikus fogásaival ünnepelnek 

Az Arany Kaviár Étterem 2025. március 12-én ünnepli fennállásának 35. évfordulóját.
Megválasztották Siófokon a Város borát

Megválasztották Siófokon a Város borát 

Garamvári Szőlőbirtok és Androsics Szőlészet borai nyerték az idei Siófok Város Bora díjakat.
Itt az árrésstop, ha ez nem lesz elég – jön az árstop

Itt az árrésstop, ha ez nem lesz elég – jön az árstop  

Március 17-től harminc alapvető élelmiszer esetében a kereskedők árrése nem haladhatja meg a 10 százalékot.  A rendelkezés május 31-éig van érvényben.  
Új nemzetközi borászati szervezet született

Új nemzetközi borászati szervezet született 

. A partnerek közti tapasztalatcserével és jó kapcsolat ápolásával egymást erősítve tudnak fejlődni a résztvevő borvidékek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.