Már kapható laboratóriumban előállított libamáj

Elképzelhető, hogy a libamáj a világ egyik leginkább veszélyeztetett étele lesz, legalábbis New Yorkban már megpróbálták betiltani. Az egyik cég azonban e luxus élelmiszer egy új változatát dobta piacra.

A kaviárhoz és a kékúszójú tonhalhoz hasonlóan a libamáj a világ egyik legexkluzívabb és legjövedelmezőbb tápláléka, ugyanakkor rendkívül problémás, mivel a libát erőszakosan etetik a májuk hizlalása végett, hogy aztán egészben, hab, pástétom vagy más hasonló készítmények részeként értékesítenek. Mindezek miatt egyre több országban látják úgy, hogy be kellene titlani a libamájat - India, Argentína, Németország, Olaszország és Törökország és Franciaországban is több városban tiltották be az ételt.

A mesterséges húsokat gyártó ausztrál Vow startup cég nemrégiben debütált a Forged Gras névre keresztelt libamájával, amelyet japán fürjből állítottak elő. Állítólag emiatt finom vad íze van, amellett, hogy megőrzi a hagyományos libamáj állagát. De mivel laboratóriumban hozták létre, nincs semmilyen állati eredete.


Fotó: depositphotos

„A Vow-nál új utat nyitunk az élelmiszerek felé azáltal, hogy innovatív technológiát alkalmazunk, hogy megbirkózzunk az élelmiszerekkel kapcsolatos kihívásokkal” - olvasható George Peppou, a cég vezérigazgatójának nyilatkozata a Wired oldalán.

A Vow célja egy olyan termék létrehozása, amely nem csak abban különbözik a hagyományos libamájtól, hogy általa nem történik állatkínzás...

A laboratóriumban előállított libamájjal piacra dobását egyfajta küldetésnek élik meg, amellyel az a céljuk, hogy élelmiszereket olyan emberek számára is hozzáférhetővé tegyék, akik csak ritkán vagy soha nem jutnának hozzá.  

„A kulináris fantáziánk fejlesztésével arra törekszünk, hogy valami teljesen újat alkossunk” 

- mondta a vezérigazgató.

Bár a labóratóriumiu libamáj még nem kapható az Egyesült Államokban, bemutatását  a cév egy vacsorával ünnepelte, amelyet Masa Takayama, a Michelin háromcsillagos Masa munkatársa készített, a Vow ételeiből. Ezt az újszerű libamájat Hongkong éttermeiben árusítják majd...


Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.