Már a teafűben sem bízhat az ember!

Három New York-i középiskolás szorgalmi feladatként teafüvek összetételét elemezte DNS-vizsgálatokkal, melyek nem várt alkotórészek jelenlétét is bizonyították - adta hírül az MTI.

Az ifjú kutatók eredményeiket a Nature tudományos magazinban ismertették (http://www.nature.com).

Catherine Gamble, Rohan Kirpekar és Grace Young összesen 146 féle teát vizsgált meg, melyeknek körülbelül fele teafűből készült, másik fele pedig gyógynövényekből. A kereskedelmi forgalomban kapható termékeket 33 vállalat gyártotta és 17 országból származtak.

A diákok erős főzetet készítettek a teákból, sokszorozták a benne lévő növényi genetikai állományt, majd szekvenáló készülékben meghatározták a DNS-szakaszokat. Az elemzés eredményét összevetették az Egyesült Államok Országos Orvosi Könyvtára kezelésében lévő GenBank adatbázisban található ismert genetikai szakaszokkal.

A normál teák négy százaléka tartalmazott a tealevélen kívül más növényi összetevőt is, a gyógynövényekből összeállított teáknak pedig több mint harmadában voltak olyan alkotórészek is, melyeket nem tüntettek fel a csomagolásukon. Ilyenek voltak például gyomnövények, mint a réti perje vagy a fehér libatop, négy teában előfordult petrezselyemféle is, de kamilla nyomaira is bukkantak hét gyógynövényteában, melyek csomagolásán azt nem tüntették fel.

A diákok szerint munkájuk arra hívja fel a figyelmet, hogy az élelmiszerek összetevőinek ellenőrzése ma már gyorsan és viszonylag olcsón lehetséges a nyilvánosan hozzáférhető adatbázisok segítségével. (MTI)


Magyar pezsgő a világ legjobbjai között

Magyar pezsgő a világ legjobbjai között 

A Kreinbacher Birtok Prestige Brut tétele aranyérmet vihetett haza a 2025-ös Decanter World Wine Awards-ról.
Ízek Kertje Nagyrédén

Ízek Kertje Nagyrédén 

Nagyréde nem csupán a mátrai borvidék egyik fontos központja, hanem egyre inkább kulturális és gasztronómiai élmények színtere is.
Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel

Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel 

Napi cukiság kimaxolva: a Gundel „család” tagja lett Samu, a kiselefánt.
Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén

Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén 

A Zelna Borászat Peregrina vörösbora aranyérmet nyert a Decanter World Wine Awards-on.
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.