Már lehet nevezni az Országos Borversenyre

A 40. Országos Borversenyre a jelentkezéseket 2019. május 10-ig várja a szervező Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) a www.orszagosborverseny.hu honlapon. A jubileumi borverseny házigazdája a Kunsági Borvidék, a bírálat május 21. és 22. között Kecskeméten kerül megrendezésre.

A HNT büszke arra, hogy az általa évente megrendezett Országos Borverseny (OBV) szakmai tekintetben a magyar borágazat legnagyobb merítésű értékmérő rendezvényének minősül.

A borverseny rangját mutatja, hogy a fővédnöki tisztséget Dr. Áder János köztársasági elnök, míg a védnöki tisztséget Dr. Nagy István agrárminiszter az idei évben is vállalta.

Az Országos Borverseny nem csak egy önálló esemény, hanem egy háromszintű országos borverseny-sorozat szakmai csúcsrendezvénye, mely a magyar borok legjavát mutatja be.


Az OBV több, mint egy oklevél átadása, vagy egy eredménykatalógus. A díjazott borászatokat különböző promóciós tevékenységekkel segíti a HNT, a nagy borászatok mellett a kis pincészeteknek is megjelenést biztosítva.

Az OBV egy szakmai mentorállási szakasz kezdete. A HNT rendezvénysorozatot épített köré, mely a visegrádi országokra fókuszál.  Így vett részt számos díjnyertes pincészet 2018-ban és 2019-ben is az International Wine Show Prague-on és a HNT saját szervezésű Hungarian Wines: The Best Of B2B szakmai rendezvényén, Varsóban.
Idén második alkalommal is külön kategóriában versenyeznek a bioborok, valamint a főtámogató Takarék Csoport is az Országos Borverseny keretében választja ki a Takarékok Borát, három kategóriában.

Forrás: Turizmus Online


Meghalt Brindás János "Papi", a híres mesterszakács

Meghalt Brindás János "Papi", a híres mesterszakács 

A Békés Megyei Culinary Team Olimpiai és Világbajnoki csapatának felkészülésében is nagy szerepet töltött be.
Málna mennyország és egy különleges újdonság: indul a Kürtőskalács Vigalom

Málna mennyország és egy különleges újdonság: indul a Kürtőskalács Vigalom 

Az egyik főszereplő a Bejglibon lesz!
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Új  történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon

Új történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon  

A fesztivál hangulatáról az esti órákban zenei produkciók is gondoskodnak.
Tranzit volt - Zsiráf lesz

Tranzit volt - Zsiráf lesz 

2022 október elsején bezárt a Tranzit Art Café a Kosztolányi Dezső tér közelében, ahol most nagyszabású átépítési munkák zajlanak.
Megvan az idei Borászok Borásza győztese

Megvan az idei Borászok Borásza győztese 

A díj történetében először a Borászok Barátja „civil” díjat két arra érdemes személyiségnek is odaítélték. 
Pizza, kutyák és igazi családi program - jön a harmadik Piaggio Pizzafesztivál

Pizza, kutyák és igazi családi program - jön a harmadik Piaggio Pizzafesztivál 

2024. május 3-5. között kerül megrendezésre Kovács Lázár (Lázár Chef) szervezésében a harmadik magyar Piaggio Pizza Fesztivál & Verseny a Kincsem Parkban, a tavaszi Food Truck Show keretében. 
Újabb fejlemények a Ruszwurm és Korona cukrászda ügyében

Újabb fejlemények a Ruszwurm és Korona cukrászda ügyében 

A cukrászdák további sorsát illetően annyit tudni, hogy a Budavári Önkormányzat - a hely tulajdonosaként - nem üzemelteti majd tovább.
Magyar élelmiszerek mutatkoztak be Szingapúrban

Magyar élelmiszerek mutatkoztak be Szingapúrban 

Magyar agrár-és élelmiszeripari termékek mutatkoztak be Ázsia legjelentősebb nemzetközi kiállításán.
Letarolta a fagy a cseh gyümölcsösöket

Letarolta a fagy a cseh gyümölcsösöket 

Az elmúlt száz év legnagyobb gyümölcskáráról számolnak be a cseh gyümölcstermesztők. A károkat az elmúlt napok fagyos időjárása okozta.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.