Másnap máshogy

Kampány indul a fiatal felnőttek tudatos alkoholfogyasztásáért.

A Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács a spirits EUROPE támogatásával edukációs kampányt indított azért, hogy a fiatal felnőtteket ösztönözze a tudatos alkoholfogyasztásra.

A 2021 őszéig tartó Másnap máshogy kampány során fesztiválbelépők és más értékes ajándékokért folytatott kvízekkel és nyereményjátékokkal, szakértők és influenszerek bevonásával a korosztály számára érdekes tartalmakat juttat el a fiatal felnőtteknek az italmertek.hu weboldalon és közösségi média csatornáin keresztül.

„Kampányunk célja, hogy az alkoholfogyasztásban is a felelősséget hangsúlyozzuk, ezért a kampány keretében valóban hasznos tartalmakkal segítjük a nagykorú fiatalokat, hogy biztonságosan fesztiválozhassanak úgy, hogy elkerülve a másnaposságot emlékeznek az élményre, és másnap is ott legyenek fejben, készen állva a nyár kiapadhatatlan élményeire. De nemcsak tanácsokkal, hanem a Szeszipari Szövetség partnereinek felajánlásaként megnyerhető fesztiváljegyekkel is támogatjuk a tudatos bulizást”, mondta Nagy András, a Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács igazgatója. 

A másnaposság nem menő

A kampány aktuális nyereményjátékában a fesztiváljegyekért versenybe szállóknak az aktív másnapról kell fotókat beküldeniük. Szakértők a tudatos alkoholfogyasztásért

„A táplálkozás fontos része a különböző folyadékok fogyasztása, melybe természetesen az alkoholt kisebb-nagyobb mértékben tartalmazó italok is beletartoznak. Dietetikusként úgy gondolom, hogy felnőttek esetén a felelősségteljes, nem mindennapos, mértékletes alkoholfogyasztás a kiegyensúlyozott étrend része lehet, ehhez viszont a lehető legtöbb információt, segítséget meg kell adnunk, hogy az emberek a jó döntést hozhassák meg, mind az ital kiválasztásánál, mind pedig a mérték betartásánál”, emeli ki Antal Emese, dietetikus, szociológus, a kampány egyik szakértő tanácsadója. 

Forrás: Grayling Hungary


Komoly növekedési lehetőség előtt a pulykahús

Komoly növekedési lehetőség előtt a pulykahús 

A csökkenő kereslet ellenére továbbra is világélelmezési termék a pulykahús, és komoly növekedési lehetőségek előtt áll.
A név a régi, a tulajdonos és a megjelenés változott

A név a régi, a tulajdonos és a megjelenés változott 

Kívül-belül új ruhába öltöztetve, korábbi tulajdonosváltást követően, december 3-tól ismét várja vendégeit a Rómain a Cziniel Cukrászda.
Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
A tradíció és az elegancia világának pezsgő találkozása

A tradíció és az elegancia világának pezsgő találkozása 

A régióról és a champagne készítés hagyományairól Kiszely Katalin a Champagne For You tulajdonosával beszélgettünk.
Vegán töltött káposzta és gulyásleves, glutén- és cukormentes bejgli

Vegán töltött káposzta és gulyásleves, glutén- és cukormentes bejgli  

Néhány a Csak a Mentes Karácsonyi Fesztiváljának sokszínű, egészséges kínálatából.
Autentikus magyar gasztronómia és ünnepi kreativitás

Autentikus magyar gasztronómia és ünnepi kreativitás 

A Zazie Bistro & Bar császármorzsa standdal hangolódik a karácsonyra.
Taste Balaton 2025: Itt vannak az első programok – videóval

Taste Balaton 2025: Itt vannak az első programok – videóval 

Tíz nap a tó körül megismételhetetlen gasztro-kulturális élményekkel.
A pulyka reneszánsza a konyhában

A pulyka reneszánsza a konyhában 

A főzés és étkezés kétségtelenül összehozza az embereket, ezért is volt külön öröm, hogy a Magyar Pulykaszövetség meghívott minket egy közös főzésre a Gallicoop-pal a Chefparade konyhájába.
Megvan a világ legjobb sajtja

Megvan a világ legjobb sajtja 

Idén 47 országból 4786 különböző sajtot értékelt a 240 fős zsűri.
Badacsonyi sikerek a Vince gálán

Badacsonyi sikerek a Vince gálán 

Hazánk egyik legrangosabb boros elismerésén a győzteseket idén is a szakma és a közönség választotta ki.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.