Mediterrán étterem épül a tóparton

A nyárzáró programok után új étterem épülhet a Csónakázó-tó partján. A Mikes Gasztro Kft-nek jó referenciái vannak: Tatabányán a Gyémánt Fürdő vendégeinek éhségének csillapítását is a cég végzi, de már hosszú évek óta sikeresen működteti Tatán a Pikant és Pikantó éttermet - adta hírül a 24 óra.

Ezért most Tatabányán is egy hasonló stílusú, mediterrán jellegű éttermet szeretne építeni – ez az elképzelés pedig találkozott a város szándékaival.

– Ez a város legnagyobb és legkedveltebb közparkja, ezért is örömteli, hogy új funkcióval bővül ezzel az étteremmel – hangsúlyozta Schmidt Csaba polgármester, aki szerint szükség volt már erre a szolgáltatásbővítésre, hiszen már korábbi szándék, hogy a Csónakázó-tó környéke a város parkjaként funkcionáljon.

A beruházás szeptemberben indulhat – a tervek szerint pedig jövőre el is készülhet Tatabánya legújabb étterme. Az új étterem a lakóházaktól olyan távolságban lesz, hogy a helyiek nyugalmát sem fogja zavarni, fogalmazott Kiss Anett, a Mikes Gasztro Kft. képviselője.

– Nagy öröm, hogy sikerült megállapodnunk az önkormányzattal – emelte ki. – Az étterem a célközönsége természetesen az egész város, hiszen mind családi, mind céges rendezvényekre megfelelő alternatívaként szolgálhat majd.

A tervek szerint tó partján egy 700 négyzetméteres területet vesz igénybe a beruházás, az étterem ebből 400, a kiszolgáló rész 150, míg a terasz szintén 150 négyzetméteres lesz. Az új vendéglátóhely a jövőben tizenöt embernek ad majd munkát, a terasszal pedig kétszázra lesz bővíthető a százötven fős kapacitása. (forrás: 24 óra)


Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.