Mégis a babcsíra?

A legújabb német hatósági közlemény szerint a szakemberek mégis arra gyanakodnak, hogy az Észak- Németországban termelt babcsíra okozza a súlyos hasmenésjárványt.

A legfrissebb adatok szerint a hasmenyésjárvány következtében megfertőződött emberek száma meghaladta a 3000-et- írja a BBC. A járvány kezdetén a szakemberek a Spanyolországból importált uborkát tették felelőssé, de azóta bebizonyosodott, hogy rossz nyomon járnak. A meggondolatlan kijelentés óriási gazdasági veszteséget okozott Európa-szerte.

Az Észak-Németországban termelt babcsíra akkor került képbe, amikor egy járványból kigyógyult fogyasztó laboratóriumi vizsgálatra vitte az előzően fogyasztott csírákat. Az akkori vizsgálatok szerint nem volt fertőzött a termék, de a zöldség feldolgozását végző üzemet átvizsgálták és mindent fertőtlenítettek, bevizsgáltak.

A legfrissebb felmérések szerint egyre több azoknak a száma, akik valamilyen csírafélét fogyasztottak, és amely nem mellesleg Németország északi részéről származik. Ezeknél az embereknél nagy számban alakult ki véres hasmenés. A korábban negatívra értékelt eredményeket a szakemberek azzal magyarázták, hogy a fertőzött termékeket már értékesítették, ezért nem találtak gyanús zöldséget a gazdaságban.

Az orvosok nem optimisták a jövőt illetően, további megbetegedésekre számítanak. Tény, hogy a fertőzöttek száma már 3000 fő felett jár – írja a BBC.


Magyar pezsgő a világ legjobbjai között

Magyar pezsgő a világ legjobbjai között 

A Kreinbacher Birtok Prestige Brut tétele aranyérmet vihetett haza a 2025-ös Decanter World Wine Awards-ról.
Ízek Kertje Nagyrédén

Ízek Kertje Nagyrédén 

Nagyréde nem csupán a mátrai borvidék egyik fontos központja, hanem egyre inkább kulturális és gasztronómiai élmények színtere is.
Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel

Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel 

Napi cukiság kimaxolva: a Gundel „család” tagja lett Samu, a kiselefánt.
Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén

Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén 

A Zelna Borászat Peregrina vörösbora aranyérmet nyert a Decanter World Wine Awards-on.
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.