Megjelent az árrésstopról a rendelet – a kisboltokra nem vonatkozik

A kisebb hazai élelmiszerboltok kiesnek a szigorításból, akárcsak a korábbi ársapkás intézkedéseknél – náluk továbbra is maradhat a szabad árképzés.

Megjelent a Magyar Közlönyben az árrésstopról kedden bejelentett kormányrendelet, ami 30 alapélelmiszernél határozza meg a fogyasztói árat: eszerint ezeknél legfeljebb tíz százalékos árrést alkalmazhatnak, amint a teljes listát mi is közöltük.


Fotó: Depositphotos

Mint azonban a Portfolio anyagából kiderül, a rendelet szövege szerint ez az intézkedés csak az egymilliárd forintos éves árbevételű boltokra üzletekre vonatkozik, azokra, amelyek regisztrált főtevékenységként az élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmet végzik. Ez azt jelenti, hogy a kisebb boltok most is kiesnek ebből a körből, akárcsak a korábbi ársapkás intézkedéseknél – náluk továbbra is marad a szabad árképzés.

Az árrés korlátozás betartását a fogyasztóvédelmi feladatokat ellátó kormányhivatalok fogják ellenőrizni. Azok a kiskereskedők, aki március közepétől

  • az előírtnál magasabb árréssel fognak dolgozni, termékkategóriánként 5 millió forintos,
  • akik a saját márkás termékek arányára vonatkozó előírást szegik meg 500 ezer és 2 millió forint közötti,
  • akik pedig nem érik el az előírt napi értékesítési mennyiséget 500 ezer és 2 millió forint közötti bírságra számíthatnak.

 


Új világnap született: a magyar pezsgő ünnepe

Új világnap született: a magyar pezsgő ünnepe 

Június 1-jét a magyar pezsgő világnapjának választották.
Összehangolt NAV-ellenőrzés a Nagybani Piacon

Összehangolt NAV-ellenőrzés a Nagybani Piacon 

A híradások szerint 70 embert elvittek – akik közül többeket le is tartóztattak.
CSR-akció a fenntartható Bátor Táborért

CSR-akció a fenntartható Bátor Táborért 

Ezzel az adománnyal a Master Good a Bátor Tábor nyári táborainak megvalósításához járult hozzá.
Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo

Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo 

Kannabiszt találtak bennük.
Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján

Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján 

Alaposan felkavarva a tó állóvizét: május 29-én megnyílt az Ypsilon by Rácz Jenő étterem az alsóörsi Ypsilon Yacht Club területén.
Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben

Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben 

A Török Konyha Hetének ünnepe , amikor a kultúra egy este alkalmával a tányérra kerül.
 Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken

Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken 

Június 7-én és 8-án harmincegyedik alkalommal nyitja meg kapuit a Palkonyai Pünkösdi Nyitott Pincék.
Gasztrohétvége Cserkeszőlőn

Gasztrohétvége Cserkeszőlőn 

A kunsági település ad otthont egy új gasztro-kulturális fesztiválnak. 
Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban

Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban 

Az év legnagyobb kéknyelű kóstolója Badacsonyban.
Hamburger – mindenek felett?

Hamburger – mindenek felett? 

Felmérés a hazai fogyasztói szokásokról.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.