Megkezdődött a FOODEX

A világ egyik legnagyobb és legrangosabb Élelmiszeri és Ital Szakkiállítása a FOODEX Japan, amelyen immár 12. alkalommal szervezett közösségi megjelenést az Agrármarketing Centrum. A 2019. március 5-8. között zajló, kizárólag szakmai látogatóknak szóló eseményen 14 magyar kiállító mutatkozik be, akik az ázsiai piacon népszerű és jól eladható termékekkel – liba- és kacsahús, likőrök, mézek, borkülönlegességek, fagyasztott élelmiszerek – várják az érdeklődőket.

Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője, Giczi Gergely ügyvezető-helyettes, Belánszky-Demkó Zsolt, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára, Buday Gyula, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri biztosa, valamint Palanovics Norbert, Magyarország tokiói nagykövete nyitotta meg a magyar standot a FOODEX Japan Nemzetközi Élelmiszer és Ital Szakkiállításon. A tokiói seregszemle az ázsiai térség egyik legnagyobb élelmiszerágazati eseménye, amelyen 2018-ban 83 országból közel 3500 kiállító mutatta be termékeit a mintegy 73 ezer látogatónak.

Az Agrármarketing Centrum fennállása óta összesen 12 alkalommal szervezett közösségi megjelenést a csendes-óceáni térség egyik legjelentősebb kereskedelmi és üzleti rendezvényén. Idén a 162 négyzetméteres standon 14 kiállító kapott lehetőséget a bemutatkozásra.

Az ázsiai piacot jól ismerő kiállítók szerint sok év szisztematikus építkezése, jelenléte kell ahhoz, hogy hosszú távú üzleti kapcsolatok lehessen kiépíteni a japán üzleti partnerekkel. Éppen ezért az Agrármarketing Centrum standján többségében a szigetországban népszerű kacsa és libatermékekkel, mézekkel, italkülönlegeségekkel, szárított zöldségekkel és fűszerekkel jelentek meg a kiállítók.

Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője a megjelenésről elmondta: „Magyarország 2017 óta (amikor Japán volt az OMÉK díszvendége), 2 milliárd eurót is meghaladó kereskedelmi forgalmat bonyolított le Japánnal, amelynek növekedése prognosztizálható. Közép-Európából Magyarország exportál a legtöbbet a kelet-ázsiai országba, mára a Japánba exportáló magyar cégek száma közel félezer. Japán fontos és dinamikusan bővülő exportpiaca hazánknak, elsősorban a magyar prémium termékeknek.

Mivel Japánban a sertéshús fogyasztás mértéke fokozatosan növekedő tendenciát mutat és komoly érdeklődés mutatkozott korábban a közkedvelt mangalica mellett a vaddisznóhús iránt is, az embargó feloldása, jelentős lökést adna a magyar exportnak, amely a hazai GDP-nek is közel 90 százalékát adja.

Hasonlóan komoly előnyt jelenthet a magyar exportőrök számára a decemberben ratifikált EU-Japán gazdasági partnerségi megállapodás, amely csaknem 640 millió embert magában foglaló nyitott kereskedelmi övezetet hoz létre, miközben felszámolja a kétoldalú árukereskedelemre kivetett vámokat és megnyitja a szolgáltatások, közbeszerzések piacát, a közös szabályrendszer és szabványok létrehozásával egyetemben.”

A standon látványkonyhával is várják az érdeklődőket, ahol naponta kétszer kacsa- és libaételeket, valamint borkülönlegességeket kóstoltatnak.

Az üzleti kapcsolatok elmélyítését várhatóan a tokiói Magyar Nagykövetségen megrendezett üzletember találkozó is segíti, amelyen a kiállítóknak lehetősége nyílik a bemutatkozásra, a potenciális üzleti partnerek tájékoztatására és tárgyalások lebonyolítására a japán üzletemberekkel.

Forrás: Élelmiszer Online


Magyar pezsgő a világ legjobbjai között

Magyar pezsgő a világ legjobbjai között 

A Kreinbacher Birtok Prestige Brut tétele aranyérmet vihetett haza a 2025-ös Decanter World Wine Awards-ról.
Ízek Kertje Nagyrédén

Ízek Kertje Nagyrédén 

Nagyréde nem csupán a mátrai borvidék egyik fontos központja, hanem egyre inkább kulturális és gasztronómiai élmények színtere is.
Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel

Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel 

Napi cukiság kimaxolva: a Gundel „család” tagja lett Samu, a kiselefánt.
Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén

Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén 

A Zelna Borászat Peregrina vörösbora aranyérmet nyert a Decanter World Wine Awards-on.
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.