Megújultak a Gere borok

Új külsőt vettek fel a Gere Pincészet borai. A név is módosult.

Új fejezetet nyitott három évtizedes történetében a Gere Pincészet: megújította arculatát. Ez a borászat megjelenésének minden elemét érinti, így például a címkéket, a csomagolóanyagokat, és rendhagyó módon magát a nevet is. A borok ugyanis az “A. Gere” nevet viselik a jövőben. Ahogyan Gere Attila borász elmondta: “A borászat hagyománya már a hetedik generációt öleli fel családunkban, és ez a folytonosság különösen markánsan jelenik meg azáltal, hogy a lányom, Andrea és a fiam, Attila is aktívan bekapcsolódott a pincészet munkájába. Az új név ennek szellemében egyidejűleg jelöl engem és őket is.”

Az alapítókban már régebben megfogalmazódott, hogy az eddig organikusan, az éppen adott lehetőségeknek és elképzeléseknek megfelelően fejlődő márka tudatosan épüljön tovább. Ennek megalapozására Unger Zsolt márkaépítőt és csapatát kérték fel, akik nem csupán az arculat tervezésében, hanem a termékstratégia és -struktúra átalakításában is szerepet játszottak. A 17 tételből álló borsor a javaslatuknak megfelelően átrendeződött: koherensebb lett és a Weninger & Gere márka beolvadásával egyszerűsödött. (Ez a változás természetesen nem érinti a Franz Weningerrel és családjával való üzleti kapcsolatot és barátságot.)

A borok kategóriái is (alap-, közép-, és csúcsborok) egyértelműen nyomon követhetők a külső megjelenésben, a korábbinál jobban elkülönülnek egymástól. “Családi pincészet vagyunk, a szívünket is beleadjuk munkánkba, viszont emellett boraink állandó, megbízható minőséget képviselnek és elérhetőek a legszélesebb rétegek számára is. Ez professzionalizmust és előrelátást feltételez, melynek köszönhetően nemzetközi színvonalú borokat tudunk készíteni. Fontos volt számunkra, hogy boraink és borászatunk külseje is tükrözze azt a szemléletmódot, amit képviselünk.” - mondta Gere Attila. A megújulás nem azonnal válik láthatóvá, mert mindig csak az új évjáratok kapnak új címkéket. A teljes paletta így előreláthatólag fél év múlva cserélődik le és válik elérhetővé országszerte.

A Gere Pincészetről

Az 1986-os volt az első évjárat, amelyből a ma ismert pincészetet létrehozó Gere Attila bort palackozott Villányban. A kínálat ezt követően folyamatosan bővült, egyaránt gondolva a fogyasztók széles körére és a top borok kedvelőire is. Ma már tizenhét féle Gere bor található meg a kereskedések polcain, melyek közül a Villányi Franc és a Kopar Cuvée csak a kiemelkedő évjáratokban készül el. Gere Attila mellett aktív szerepet vállalt a pincészet működésében a borász lánya, Gere Andrea és fia, ifj. Gere Attila is.

Forrás: Vendég & Hotel


Jammertal: Olyan termékhez nem adjuk a nevünket, amelyet mi magunk nem vennénk meg

Jammertal: Olyan termékhez nem adjuk a nevünket, amelyet mi magunk nem vennénk meg 

A Jammertal Borbirtok nem csak magát helyezte fel az elit vörösborok világtérképére, hanem a Villányi borvidék terroirját is - erről is beszélgetünk Varjas Sarolta Judittal, a Borbirtok alapító-társtulajdonosával.
Teltház a Nivegy-völgyi Borpikniken

Teltház a Nivegy-völgyi Borpikniken 

A kétszáz főben maximalizált rendezvényre már elővételben elfogytak a belépőjegyek.
Eldőlhet a Vár-béli patinás cukrászdák sorsa

Eldőlhet a Vár-béli patinás cukrászdák sorsa 

 A Ruszwurm és a Korona Cukrászda helyzetének rendezése visszafordíthatatlan, azonban az új polgármester két lehetséges megoldást ajánlott.
Az erdő csirkéje lesz 2025-ben az év gombája

Az erdő csirkéje lesz 2025-ben az év gombája 

Az internetes szavazás eredményeként jövőre az Év Gombája a kevéssé ismert sárga gévagomba (Laetiporus sulphureus) lesz, amely sokféleképpen felhasználható.
Indul a magyar csapat a szingapúri világdöntőre

Indul a magyar csapat a szingapúri világdöntőre 

A versenyen a világ legjobb szakácsai találkoznak.
Hódít az új szupergabonából készült likőr

Hódít az új szupergabonából készült likőr 

Igazán különleges gabona a cirok, mert amellett, hogy tápláló, a termesztése rendkívül környezetbarát.
Összeállt a Gasztrohegy színes menüje

Összeállt a Gasztrohegy színes menüje 

Idén minden eddiginél több, 13 helyszín csatlakozott, így a fő helyszínek mellett még több kiegészítő helyszín és program biztosítja, hogy egy percre se unatkozzunk ezen a hétvégén.
Mikor érkezik Richard Gere a villányi Gere-birtokra?

Mikor érkezik Richard Gere a villányi Gere-birtokra? 

Richard Gere filmszínész, bár már 75 éves, de a visszavonulás nem szerepel a tervei közt, ma is aktív. A Gere-birtokot a család hetedik generációs tagjaként vezető Gere Andreával arról is beszélgetünk, hogy jó lenne egyszer meghívni hozzájuk a világsztárt.
Ezek a legnagyobb kávéfogyasztó országok az EU-ban

Ezek a legnagyobb kávéfogyasztó országok az EU-ban 

A teljes termelés meghaladta a 2 millió tonnát.
Szamár carpacciót és szarvasgerincet is kóstolhat a zarándoklaton

Szamár carpacciót és szarvasgerincet is kóstolhat a zarándoklaton 

Az év utolsó zarándoklatán az ősi erdők titkos ízei kerülnek az asztalra.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.