Megvannak az első Interwine Díj nyertesei

Az elmúlt év rávilágított arra, hogy mennyire fontos az online jelentét. Egy jól működő honlap lehetőleg webshoppal ma már elengedhetetlen a vállalkozások számára – így van ez a borászatokkal is. A Hungarianwine.eu éppen ezért megszervezte az első Interwine Díjat, a magyar borászatok és borkereskedések honlapjainak versenyét.

52 nevező

A verseny fogadtatása a vártnál is pozitívabb volt: 52 honlap nevezett, ebből 2 határon túli borászat, 2 pedig borkereskedés. A legtöbb nevezés (11) a Villányi borvidékről érkezett. A verseny a borszerető közönséget is megmozgatta: a szavazásos szakaszban 19 500 szavazat érkezett.

Az első körben egy hattagú zsűri értékelte a borászatokat: Kriston Orsolya szerkesztő (VinCE Magazin, Wine Atlas), Tóth Adrienn borkommunikációs szakember (Wineglass Communication), Németh Ágnes szerkesztő (Hungarianwines.eu), Száraz Krisztián SEO szakértő (Chris Dry), Dobos Tamás webfejlesztő (Nemos Creative) és Sergey Smolin orosz borszakíró. Az ő döntésük alapján jutott döntőbe 20 borászat, de a borkedvelő közösség is továbbjuttathatott 5 borászatot. A döntősöket ezután nemzetközi zsűri értékelte neves szakemberekkel: Lucy Shaw szerkesztő (Drinks Business), Don Kavanagh szerkesztő (Wine Searcher), Zsiga György és Ben Franks tulajdonosok (Novel Wines borkereskedés), Andreas Larsson sommelier világbajnok (Tasted.wine), Rádler Csaba értékesítési és marketingvezető (Rekontir Cégcsoport), Nagykálnai Tamás art director (Spoti Studio), Peltan-Brosz Roland art director és alapító (Peltan-Brosz), Paul Budny és Benedicte Rigollot tulajdonosok (Lazenne).

Megérte résztvenni

„Összességében nagyon magasnak találtam a döntős honlapok minőségét – igazából sokkal magasabb minőségűek, mint amit vártam. Lenyűgözött egyes honlapok tökéletes, szakmai fordítása. És ami a legjobb – mindegyik betöltötte legfőbb célját: eszeveszett kedvet csinált hozzá, hogy felkeressem a magyar borvidékeket” – írta Don Kavanagh a honlapok értékelése után.

A borászatok megkapták a két zsűri értékeléseit, amelyről többen azt mondták, hogy már az értékelések miatt megérte nevezni – annyi értékes javaslatot kaptak. A pozitív fogadtatásnak és kiváló visszajelzéseknek köszönhetően a Hungarianwines.eu 2021 telén is meghirdeti az Interwine Díjat.

A győztesek a következők:

– A győztes: Sauska Birtok (Villány / Tokaj)

– A második helyezett: Tóth Ferenc Pincészet (Eger)

– A harmadik helyezett: Heimann Családi Birtok (Szekszárd)

– A csak magyar verziós honlapok közül a legtöbb pontot kapta: Bukolyi Marcell Wine Farm (Eger)

– A csak magyar verziós honlapok közül a legtöbb közönségszavazatot kapta: Streit-Zagonyi (Villány)

– A Rekontir Cégcsoport különdíját kapta: Petrányi Pincészet (Balatonfüred)

– A Spoti Studio különdíját kapta: Dobosi Pincészet (Balaton-felvidék)

– A Peltan-Brosz különdíját kapta: Jammertal Borbirtok (Villány)

– A Wineglass Communication különdíját kapta: Tomcsányi Családi Birtok (Somló)

– A Borkommunikáció különdíját kapta: Mad Wine (Tokaj)

– A Chris Dry különdíját kapta: Csányi Pincészet (Villány)

– A Bálint László különdíját kapta: Büttner Borbirtok (Badacsony)

– A Lazenne különdíját kapta: Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet (Villány)

– A Hungarianwines.eu különdíját kapta: Gizella Pincészet (Tokaj)

A kezdeményezés mellé állt az Agrármarketing Centrum és a Rekortir Cégcsoport – támogatásuknak köszönhetően a győztesek több mint 5 millió forint értékben kapnak online megjelenéseket és szolgáltatásokat.


Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.