Mesterkurzusok a Budai Gourmet-n

A borszakma szakavatott nagymesterei tartanak kurzusokat a Budai Gourmet fesztiválon, június 3-5 között a Millenárison. Isabelle Legeron Master of Wine, Mészáros Gabriella AIWS, Alkonyi László borszakíró és Kató András AIWS mesterkurzusaira jelentkezni a rendezvény weboldalán lehet.

Napjainkban egyre többet hallani a természethű borokról, de mit is jelent ez valójában és mely borok tartoznak ebbe a kategóriába? Erről a témáról hallhatunk egyedülálló előadást Isabelle Legeron Master of Wine tolmácsolásában, aki a természethű borok szerelmese és elismert szakértője. Az előadásokon természetesen belekóstolhatunk a kategória legizgalmasabb boraiba is.

Hat-hét évvel ezelőtt termőhelyhez kötött száraz borokról még eretnekség volt beszélni. Ma már a tokaji bor innovációjának döntő része ehhez a bortípushoz kapcsolódik. Honnan jöttünk, és hová megyünk? – Magyarországon „dűlő-ügyben” ezt a kérdést Tokaj-Hegyalján tehetjük fel a legnagyobb nyomatékkal, s a választ most Alkonyi László borszakírótól kaphatjuk meg.

Örvendetes, hogy Magyarországon is növekszik az érdeklődés a pezsgő nevű csodálatos ital fogyasztása iránt, ugyanakkor még borkedvelő körökben is kevés az ismeret a témában, és számos téveszmét, félreértést is tapasztalhatunk. A Budai Gourmet-n Kató András AIWS kurzusán tisztul majd a kép.

Mészáros Gabriella AIWS, első nemzetközi borakadémikus kurzusán pedig az Óvilág és Újvilág borait hasonlíthatjuk majd össze szakavatott magyarázat kíséretében.


Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben

Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben 

Ízkánaán, Palya Bea és júniusi erdőillat Debrecenben.
Megvannak a pizzafesztivál győztesei

Megvannak a pizzafesztivál győztesei 

A pizzafesztiválon Magyarország legjobb pizzériái és pizzakészítő mesterei versenyeztek egymással.
Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton

Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton 

Harmadik cukrászdáját nyitotta a gasztronómia területén két évtizedes tapasztalattal rendelkező VakVarjú Csoport Budapest egyik legmenőbb, legdinamikusabban fejlődő részén, a festői és egyben lazulós hangulatú BudaParton.
Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?

Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?  

 A digitális fizetés és a számlába beépített szervizdíj terjedésével folyamatosan átalakul a borravaló intézménye is.
Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról

Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról 

A Danone Magyarország 2024-ben részt vett az öt kelet-közép-európai országban végzett régiós kutatásban, amely a fogyasztók étkezési szokásait mérte fel.
Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja

Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja 

A rekordot idáig Olaszország tartotta egy több, mint 132 méteres bagettel.  
Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon

Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon 

A „sétáló országkóstoló” ezúttal is nagyot merít a hazai kulináris kínálatból.
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia

Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia 

A METRO Nagykereskedelem és a METRO Magyarország tudásközpontja, a METRO Gasztroakadémia is elnyerte idén a megtisztelő címet.
Rangos nemzetközi építészeti díjat nyert a Zazie Bistro & Bar

Rangos nemzetközi építészeti díjat nyert a Zazie Bistro & Bar  

A BigSEE ljubljanai nemzetközi design díj Winner kategóriájának nyertese lett az eddig csak délben nyitva tartó, mostantól azonban már esténként is vendégeit váró, BudaParton lévő topvendéglátóhely.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.