Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Gourmet fesztivált

Két év szünet után, az örökség témájával tér vissza a Gourmet fesztivál, amelynek során vezető magyar éttermek, cukrászdák, borászatok, sör- és pálinkafőzdék várják a vendégeket május 27. és 29. között a Millenárison.

Az elmúlt két évben a járványhelyzet miatt nem lehetett megrendezni a Gourmet-t, ez az időszak azonban nemcsak a fesztivál, hanem az egész magyar vendéglátás számára rendkívül nehéz volt - idézte fel a rendezvény keddi budapesti sajtótájékoztatóján Gerendai Károly, a Gourmet fesztivál alapítója. Mint hozzátette, az utóbbi két évben számos vendéglátóhely bezárt, még több konyha munkaerőgondokkal küzd, ennek ellenére a Gourmet-ra idén is túljelentkezés volt a kiállítói oldalon. Ráadásul az előzetes jegyeladások is minden eddiginél magasabbak, ez pedig igazolja, hogy a közönség is várja már a fesztivált - jegyezte meg. Gerendai Károly felidézte: a Gourmet eredeti célja az volt, hogy a minőségi magyar gasztronómia iránt érdeklődők egy helyen kapjanak átfogó képet a legjobb hazai éttermekről, cukrászdákról, borászatokról, sör- és pálinkafőzdékről. Ehhez immár a Millenáris megújult parkja is olyan minőséget ad, amilyet az induláskor megálmodtak - tette hozzá.

Dankó Virág, a Millenáris ügyvezetője emlékeztetett arra, hogy az utóbbi időszakban 6,5 hektárosra bővült a létesítmény területe, és az ipari műemléképületek is komoly felújításon estek át. A B csarnokban nemrég megnyílt a nagyszabású Álmok álmodói 2.0 kiállítás is, amelyet a Gourmet látogatói kedvezményes jeggyel tekinthetnek meg - fűzte hozzá. Nemes Richárd, a fesztivál főszervezője arról szólt, hogy a mintegy száz kiállítót felvonultató rendezvényen ezúttal nem egy adott alapanyag vagy étel a kiemelt téma, hanem az örökség fogalma. Ennek jegyében nincs megkötés arra, hogy a kiállítóknak milyen alapanyagot kell használniuk, milyen ételekkel kell jelentkezniük, ehelyett az a kérés a séfek felé, hogy nyúljanak vissza gyermekkori emlékeikhez, a családi és helyi hagyományokhoz.

A rendhagyó témának köszönhetően a kínálat is minden eddiginél színesebb lesz; a fesztivál teljes menüjét a nyitás előtt egy héttel teszik közzé - mondta el Nemes Richárd. Mint hozzátette, a Gourmet Akadémia minden nap workshopokkal és demófőzésekkel várja a tanulni és szórakozni vágyókat. Fellép többek között Széll Tamás (Stand), Tóth Szilárd (Salt), Mizsei János (MÁK), Farkas Richárd (Pajta), Bíró Lajos és Dani, de Steiner Kristóf vegán workshopján is részt lehet venni, ahogy a gyoza (japán tésztagombóc) készítését is megtanulhatják az érdeklődők. A Gourmet zárónapja gyermeknapra esik, ezért a Gourmet Akadémia ekkor kifejezetten gyerekeknek, családoknak szóló programokkal készül, a Millenáris játszótere pedig a fesztivál gyermekhelyszínévé alakul - közölte Nemes Richárd.

Forrás: MTI


Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.
Szigorítás az energiaitalok piacán

Szigorítás az energiaitalok piacán 

A jogszabály célja a fiatalok körében tapasztalható aggasztó energiaital-fogyasztási trendek visszaszorítása.
Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén

Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén 

Idén május elsejével nyitja meg kapuit a Kopaszi-gáton a Flava Beach Bár és Büfé.
Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják

Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják 

A 140 éves dobostorta továbbra is maga mögé utasítja a teljes desszertmezőnyt.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.