Hogyan lesz valamiből hungarikum? Bonyolultabb, mint gondolnánk!

Pálinka és téliszalámi, lángos és szóda, pörkölt, dobostorta, gulyásleves, halászlé, fröccs – ismert magyar ételek és italok. A mieink mind, akkor is, ha szeretjük fogyasztani őket, akkor is, ha nem. A hazánkba látogató külföldi turisták is nagy kíváncsisággal kóstolják meg ezeket a sajátos magyar ételeket-italokat, amelyekről mi, magyarok is azt gondolnánk, hogy egytől egyig hungarikumok.

Egyelőre a túrórudi, a Kodály-módszer, a fröccs, a lángos, a Rubik-kocka, híres magyar fürdőink, a Szépasszonyvölgy, a gulyásleves, a pörkölt és a halászlé sem szerepel a Hungarikumok Gyűjteményében, amin talán sokan meglepődnek.

Nem egyszerű a folyamat

A törvény megalkotóinak nem az volt a céljuk, hogy a testület felülről mondja meg az embereknek, mi hungarikum és mi nem az. Ez egy alulról építkező rendszer. Azaz, ahhoz, hogy valami bekerüljön a Hungarikumok Gyűjteményébe ( jelenleg 48 tétel szerepel a listán), először be kell kerülnie a Magyar Értéktárba (a Kiemelkedő Nemzeti Értékek listáján jelenleg 124 tétel szerepel). Ahhoz, hogy valami bekerüljön a Magyar Értéktárba, először be kell kerülnie valamelyik megyei, települési értéktárba. Ehhez javaslatokat kell tenni – tudta meg a hirado.hu a Földművelésügyi Minisztériumtól.

A Hungarikumok Gyűjteményében szerepel az akácméz, a makói hagyma, a gyulai kolbász, a karcagi birkapörkölt és Pick téliszalámi is, csakúgy, mint a pálinka, a szikvíz, a herendi porcelán, a vizsolyi biblia, a magyar operett, a klasszikus magyar nóta, a 100 Tagú Cigányzenekar, sőt Puskás Ferenc világszerte ismert és elismert életműve.

A gulyás és a dobostorta sem hungarikum

Talán a gulyásra vágná rá a legtöbb magyar azt, hogy biztosan hungarikum. Ez azonban nem így van. Egyelőre nem szerepel a Hungarikumok Gyűjteményében, de ez hamarosan megváltozhat. A hirado.hu megtudta, hogy a gulyáslevesre vonatkozó minősítő javaslat már beérkezett az NGM–hez, és elbírálása folyamatban van.

A dobostortáról is sokan azt gondolják, és a Wikipédia is arról ír, hogy az édesség hungarikum, de ez nem igaz. Olyannyira, hogy még nem is kezdeményezték bekerülését települési vagy esetleg az ágazati értéktárba. „Ez a lehetőség tehát nyitva áll azok előtt, akik úgy gondolják, hogy e híres és közkedvelt süteményünknek a nemzeti értékeink között van a helye” – közölte az FM.

Külföldön is hódít a karcagi birkapörkölt

Két éve szerepel már a Hungarikumok Gyűjteményében a karcagi birkapörkölt. A Birkafőzök Baráti Társaságának az ötlete volt, hogy ez a kunsági étel felvételt nyerjen a hungarikumok közé. Az azóta egyesületté vált társaság egyik tagja, Sinka István a hirado.hu-nak elmondta, hogy végigjárták a többlépcsős folyamatot. A karcagi birkapörkölt bekerült a megyei értéktárba, onnan a Magyar Értéktárba, majd a Hungarikum Bizottság döntése alapján elérte a csúcsok csúcsát.


Érezni az előnyeit annak, hogy a pörkölt hungarikum lett – mondta Sinka István. „Az ország minden részébe meghívást kapunk, sőt több külföldi városban is – Csíkszentmihályon, Brüsszelben, Washingtonban - elkészítettük már a karcagi birkapörköltet. Tavaly 105 birkát főztünk meg az országban, 50-60 helyszínen vettünk részt tavasztól őszig” – számolt be róla a Karcagi Birkafőzök Egyesületének elnöke.

A pörkölthöz kizárólag vöröshagymát, fokhagymát, sót és pirospaprikát használnak fel, semmi mást nem tesznek bele ezen kívül, csak a birkát. A birkának viszont minden részét, a fejét, a körmét és a belsőségeket is - mondta el Sinka István.

Hungarikum a szóda

A szikvíz vagy más néven szóda is szerepel a Hungarikumok Gyűjteményében. „Egyre többen keresik a retró szódát, azaz az 1 literes, vastag üveges szikvizet” – mondta a hirado.hu-nak nyilatkozó Szombati Zsuzsanna. A szódagyártó cég ügyvezetője arról is beszámolt, amikor hungarikum lett a szikvíz, akkor marketingkampányba kezdtek, hogy további jó hírét keltsék a szódának és felhívják az emberek figyelmét arra, hogy legkiemelkedőbb értékek között van a szénsavval dúsított víz.

Jó úton jár a fröccs is

A fröccs is jó úton jár ahhoz, hogy hungarikum legyen. A magyarok által kedvelt ital már szerepel a Nemzeti Értékek között, onnan már csak egy ugrás, hogy bekerüljön a Hungarikumok Gyűjteményébe. „A fröccs igazi magyar különlegesség, és biztosan sok külföldi is szívesen fogyasztaná” – mondta Szombati Zsuzsanna. Hozzátette: ha a fröccs hungarikum lenne, az valószínűleg lendítene a szódafogyasztáson is.

Nem minden téliszalámi hungarikum

A Pick és a Herz téliszalámi hungarikum, a budapesti és a szegedi téliszalámi viszont nem az. Pusztán azért, mert a Pickre és Herzre érkezett javaslat, míg a budapesti és szegedi téliszalámira nem. Sokan azt gondolják, hogy utóbbi kettő azért nem került fel a listára, mert nem teljes egészében Magyarországon előállított alapanyagokból készül. Az FM-től a hirado.hu megtudta, nem befolyásolja a hungarikummá válást az, hogy milyen technológiával készül. Olyannyira nem, hogy a szegedi szalámi már szerepel a Kiemelkedő Nemzeti Értékek között.


Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon

Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon 

Idén tovább bővül az Avasi Borangolás programkínálata.
Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben

Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben 

Ízkánaán, Palya Bea és júniusi erdőillat Debrecenben.
Megvannak a pizzafesztivál győztesei

Megvannak a pizzafesztivál győztesei 

A pizzafesztiválon Magyarország legjobb pizzériái és pizzakészítő mesterei versenyeztek egymással.
Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton

Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton 

Harmadik cukrászdáját nyitotta a gasztronómia területén két évtizedes tapasztalattal rendelkező VakVarjú Csoport Budapest egyik legmenőbb, legdinamikusabban fejlődő részén, a festői és egyben lazulós hangulatú BudaParton.
Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?

Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?  

 A digitális fizetés és a számlába beépített szervizdíj terjedésével folyamatosan átalakul a borravaló intézménye is.
Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról

Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról 

A Danone Magyarország 2024-ben részt vett az öt kelet-közép-európai országban végzett régiós kutatásban, amely a fogyasztók étkezési szokásait mérte fel.
Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja

Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja 

A rekordot idáig Olaszország tartotta egy több, mint 132 méteres bagettel.  
Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon

Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon 

A „sétáló országkóstoló” ezúttal is nagyot merít a hazai kulináris kínálatból.
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia

Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia 

A METRO Nagykereskedelem és a METRO Magyarország tudásközpontja, a METRO Gasztroakadémia is elnyerte idén a megtisztelő címet.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.