Újabb hungarikumokkal büszkélkedhetünk

Újabb hungarikumokkal büszkélkedhetünk 

A Hungarikum Bizottság keddi budapesti ülését követő sajtótájékoztatón Nagy István miniszter bejelentette, hogy bekerült a Hungarikumok gyűjteményébe a teqball mint sport, valamint a 200 éves közösségi ünnep, a balatonfüredi Anna-bál.
930 millió jut idén a hungarikumok népszerűsítésére

930 millió jut idén a hungarikumok népszerűsítésére 

A tavalyihoz hasonlóan az idén is 930 millió forint keretösszeggel támogatják a hungarikumok népszerűsítését három célterületen - közölte Nagy István agrárminiszter kedden a 2022. évi hungarikumok pályázatról tartott sajtótájékoztatón, Budapesten.

Elstartolt az idei hungarikumpályázat 

A nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására 230 millió forintos kerettel pályázatot hirdetett az Agrárminisztérium.

Hungarikummá választották a dobostortát 

A dobostorta bekerült a Hungarikumok Gyűjteményébe, míg a Magyar Értéktár négy tétellel bővült– mondta el Nagy István agrárminiszter a Hungarikum Bizottság ülését követően, Budapesten.
Hungarikum lett a dobostorta

Hungarikum lett a dobostorta 

Bekerült a Hungarikumok Gyűjetményébe a dobostorta és bővült a Magyar Értéktár is - tájékoztatta az Agrárminisztérium kedden az MTI-t.
Megjelent a pálinkakiválóságok idei könyve

Megjelent a pálinkakiválóságok idei könyve 

Főzőmesterek, pálinkaházak, vállalkozók, a szakmai érdekképviselet és a Kormány is azért dolgozott az elmúlt években, hogy nemzeti italunk magas presztízse ne végcél, hanem kiindulópont legyen – hangsúlyozta Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár, a 79. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásáron.

Hungarikum fesztivált rendeznek Szegeden 

Minőségi magyar élelmiszerekkel, hagyományos kézműves termékekkel, a kultúra értékeivel ismerkedhetnek meg azok, akik ellátogatnak az augusztus 8-án kezdődő Hungarikum Fesztiválra a szegedi Széchenyi térre.

Keresik az év legjobb pálinkáját 

Idén nyáron ismét díjazzák az ország legjobb pálinkáit, a kereskedelmi főzdék április 18-ig nevezhetik a legjobb termékeiket. Az ország legnívósabb pálinkaversenyén több rostán is át kell menniük a nevezett tételeknek, amelyek között első a Nébih élelmiszerbiztonsági vizsgálata. Ezt követi a érzékszervi bírálat, amit több, mint 20 pálinkabíráló véleménye alapján kapnak kézhez a versenyzők. 2019 legjobb pálinkáját hagyományosan idén is a parlamentben hirdetik ki, ahol a legeredményesebb főzdét, és a legjobb tízezer palack feletti tétel főzőjét is díjazzák.
A mangalicatermékek világszerte keresettek

A mangalicatermékek világszerte keresettek 

A magyar mangalicatermékek meghódították a világpiacot Szingapúrtól Kanadáig, jelen vannak többek között Japánban, az Egyesült Államokban, Brazíliában, de a mi életünkben is kedves szerepet töltenek be - mondta Nagy István agrárminiszter a 12. Budapesti Mangalicafesztivál hivatalos megnyitóján. Kiemelte, a magyar állattenyésztésnek nagy lehetősége a mangalica fajta, mutatva azt is, hogy mennyire fontos a magyar genetikai állomány megőrzése.
Hungarikumokkal kiállításozott idén az AMC

Hungarikumokkal kiállításozott idén az AMC 

„Ez évben az Agrármarketing Centrum (AMC) összességében 14 nemzetközi kiállításon vett részt közösségi standjával, ahol a magyar kiállítók a szervezet jelentős anyagi támogatása mellett mutathatták be termékeiket, amelyek közül egyetlen alkalommal sem hiányoztak a hungarikumok” – közölte Ondré Péter az AMC ügyvezető igazgatója a Szent István Egyetem (SZIE) által harmadik alkalommal megrendezett, ma kezdődő FoodConf Élelmiszertudományi, -technológiai és Innovációs Konferencián. A két napos nemzetközi szimpózium az ipar 4.0 víziójának témaköreit, a valós és a digitális világ közötti kölcsönhatás eredményeként a modern gyárakban a dolgok (tárgyak, berendezések) internetének megteremtődését, az automatizálás, a smart termelés, a smart logisztikai lánc big data feldolgozását, az élelmiszergyártás, -logisztika, -kereskedelem, -biztonság, és a táplálkozás témaköreit járja körül.

Hungarikum lehet a szőregi rózsatő 

Kezdeményezték a szőregi rózsatő hungarikummá nyilvánítását, az erről szóló dokumentumokat Rózsavölgyi József szegedi önkormányzati képviselő átadta az Agrárminisztérium parlamenti államtitkárának.

Több uniós forrás jut a Balatonra 

Az unió által finanszírozott operatív programok mintegy 4 százaléka kerül a Balatonhoz a mostani fejlesztési ciklusban, míg az előzőben ez az arány 2,5 százalék volt - hangzott el a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) keddi ülésén Balatonfüreden.

Bővült a hungarikumok listája 

A Hungarikum Bizottság keddi döntése értelmében a hungarikum gyűjteményébe került a magyar gulyásleves, a pálos rend és a hollóházi porcelán - jelentette be Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter kedden, Budapesten, sajtótájékoztatón.

Hungarikummá választották a gulyáslevest 

A Hungarikum Bizottság keddi döntése értelmében a hungarikum gyűjteményébe került a magyar gulyásleves, a pálos rend és a hollóházi porcelán - jelentette be Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter kedden, Budapesten, sajtótájékoztatón.

Hungarikumokat árusító üzlet nyílt a Vajdahunyad várban 

Az Anonymus kávéház és hungarikum bolt a minőségi magyar termékeket és ételeket népszerűsíti.

Hungarikum lehet a bakator 

A debreceni és a bihardiószegi önkormányzat borászokkal összefogva kezdeményezi a bakator szőlőfajta és a bakator bor hungarikumként történő elismerését - közölte Bihardiószeg polgármestere kedden Debrecenben, a cívisváros polgármesterével közösen tartott sajtótájékoztatóján.

Újabb hungarikumokat hagytak jóvá 

A Hungarikum Bizottság a hungarikumok sorába emelte az Egri Bikavért, a Kodály-módszert, a magyar pásztor- és vadászkutya fajtákat, valamint a tiszai halászlét; a Magyar Értéktár újabb kilenc értékkel bővült - a döntést Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter jelentette be kedden Egerben a bizottság ülése után.

Hungarikum lett az egri borok zászlóshajója 

Egerben, a történelmi vár Dobó-bástyájában Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter vezetésével tartott ülést a Hungarikum Bizottság március 21-én. A testület fontos döntéseket hozott.

Tőlünk tanulna országimázs-építést Macedónia 

Macedónia fővárosában, Szkopjéban a magyarországi hungarikumtörvénnyel kapcsolatos tapasztalatok átadásáról, az országimázs-építésben rejlő lehetőségekről folytatott tárgyalásokat a Földművelésügyi Minisztérium képviseletében Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár.

Prémium piacokra exportáljuk a mangalicát 

Megkezdődhet a magyar mangalica exportja az Amerikai Egyesült Államokba - mondta a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének elnöke az MTI-nek, hozzátéve, az itt tenyésztett, hungarikumnak számító mangalicahízókból 20 ezer kerül a vágóhidakra, a termékek nagy részét pedig a prémium piacokra exportálják.

Egyedi magyar termékek és a hagyományok krémje a Szigeten 

Idén is megnyitotta kapuit a Hungarikum Falu a SZIGET Fesztiválon, a programok szervezésében a Földművelésügyi Minisztérium, az Agrármarketing Centrum és a Magyar Ízek Alapítvány is részt vett.  A megjelenés kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy modern, figyelemfelkeltő eszközökkel mutassuk be nemzeti értékeinket és hagyományainkat az ide látogató magyar és külföldi fiatalok számára.

60 tagúra bővült a Hungarikumok Gyűjteménye 

A magyar cimbalommal, a Törley pezsgővel, a Piros Arannyal és az Erős Pistával, illetve a kaptárkövekkel és a bükkaljai kőkultúrával bővült a Hungarikumok Gyűjteménye - közölte a földművelésügyi miniszter a Hungarikum Bizottság pénteki, kisvárdai ülését követően.

A világ hízottlibamáj-termelésének négyötöde Magyarországról származik 

Kulturális és nemzetgazdasági érdek a magyar libamájtermékek megőrzése - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára pénteken az Orosháza-Gyopárosfürdőn rendezett libamájfesztiválon, amelyről a szaktárca közleményben tájékoztatott.

Újdonságok a 11. Újszilvási Ágyaspálinka Fesztiválon 

Tizenkét pálinkafajtát, köztük két újdonságot is megkóstolhatnak azok, akik szombaton és vasárnap kilátogatnak a 11. Újszilvási Ágyaspálinka Fesztiválra - tájékoztatta az MTI-t a rendezvény házigazdája és szervezője pénteken.

A tokaji aszú és a Puskás Öcsi képével díszített gyomorkeserű 

Három évvel ezelőtt született meg a Hungarikum Törvény, azóta folyamatosan gyarapodik a Hungarikumok Gyűjteménye, amelyen ma már 56 tétel szerepel, ugyanakkor sok még a tennivaló a nemzeti értékek megismertetése terén – derült ki egy mai sajtóbeszélgetésen.

Megkönnyíthetik a pálinkakészítők életét az új jövedéki szabályok 

Az új jogszabály általánossá teszi majd az elektronikus eljárásokat és a zárjegyrendszert; továbbá változtat a jövedéki biztosítékok és adatszolgáltatások rendszerén.

Hungarikum lehet az Egri Bikavér 

Az Egri Bikavér hungarikummá nyilvánítását kezdeményezi Nyitrai Zsolt, Eger és térségének országgyűlési képviselője; a miniszteri biztos ezt csütörtökön a hevesi megyeszékhelyen tartott szőlész-borász fórumon jelentette be.

Imádják Szerbiában a hungarikumokat 

Szabadkán megnyílt Szerbia negyedik Hungarikum Központja csütörtökön, az üzletben hétszázféle magyarországi és vajdasági termék közül válogathatnak a vásárlók - közölte a honlapján a szabadkai Pannon RTV.

Fontos szerepet játszhatnak a hungarikumok az idegenforgalom felpezsdítésében 

A hungarikumok újabb eszközt kínálnak a turizmus fejlesztésében, ezt a lehetőséget tudatosan célszerű használni a turisztikai programok megtervezésében - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten egy szakmai tanácskozáson. 

Hungarikumok a turizmusban: konferencia neves előadókkal 

A turisztikai szakma és az államigazgatás jeles képviselői tartanak előadásokat az I. Hungarikumok a turizmusban, turizmus a hungarikumokért konferencián.

Nyerteseket hirdettek a 2015. évi hungarikum pályázaton 

Döntés született a 2015. év második felében kiírt, − a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésére, kutatására, népszerűsítésére, megőrzésének és gondozásának támogatására beérkezett pályázatokról – jelentette be V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára.

Megújul idén a Gyulai Pálinkafesztivál 

Nagyobb sátorral, a hungarikumok hangsúlyosabb jelenlétével várja az érdeklődőket április 15. és 17. között a Gyulai Pálinkafesztivál, amelyet idén új tulajdonosi kör szervez - mondta hétfőn, a békési fürdővárosban tartott sajtótájékoztatón Bora Imre, a rendezvény új főszervezője.

Megújul idén a Gyulai Pálinkafesztivál 

Nagyobb sátorral, a hungarikumok hangsúlyosabb jelenlétével várja az érdeklődőket április 15. és 17. között a Gyulai Pálinkafesztivál, amelyet idén új tulajdonosi kör szervez - mondta hétfőn, a békési fürdővárosban tartott sajtótájékoztatón Bora Imre, a rendezvény új főszervezője.

Hungarikum lett a kürtős kalács 

A Hungarikum Bizottság egyhangú döntéssel hungarikummá nyilvánította csütörtöki ülésén a kürtős kalácsot - jelentette be Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter sajtótájékoztatón Budapesten.

Hungarikum lett a kürtős kalács 

A Hungarikum Bizottság egyhangú döntéssel hungarikummá nyilvánította csütörtöki ülésén a kürtős kalácsot - jelentette be Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter sajtótájékoztatón Budapesten.

Hamis a libamáj 

Azonnali termékvisszahívásra kötelezett egy forgalmazó céget a NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatósága (KÜI), miután a laboratóriumi vizsgálatok bebizonyították, hogy libamáj megjelöléssel kacsamájat forgalmaztak -  olvasható a hatóság közleményében.

Még több támogatást kapnak a hungarikumok 

Az agrártárca a következő években növelni kívánja az évi mintegy 500 millió forintos, a hungarikumok támogatására szolgáló keretet - mondta a földművelésügyi miniszter hétfőn Budapesten, az első Paprika Market megnyitóján.

Rekordszámú látogató a Csabai Kolbászfesztiválon 

Rekordmennyiségű érdeklődő vett részt a 19. Csabai Kolbászfesztivál pénteki és szombati napján - közölte Hégely Sándor fesztiváligazgató vasárnap az M1 aktuális csatorna műsorában.

A hungarikumoknak gazdaságfejlesztő szerepe is van 

A hazai és a külhoni értékgyűjtés támogatására, valamint a kihaló félben lévő hagyományos népi mesterségek tovább örökítésére október 26-án, hétfőn megjelennek az idei hungarikum pályázatok - jelentette be V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár szerdán, sajtótájékoztatón Budapesten.

Október 28-án meghirdetik az idei hungarikumpályázatokat 

A hazai és a külhoni értékgyűjtés támogatására, valamint a kihaló félben lévő hagyományos népi mesterségek tovább örökítésére október 26-án, hétfőn megjelennek az idei hungarikum pályázatok - jelentette be V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár szerdán, sajtótájékoztatón Budapesten.

Vajon igaz, hogy a törkölypálinka csodaszer? 

Az ősz beköszöntével lassan jön a sál, nagykabát és persze a pálinka szezonja, hogy felmelegítsen bennünket. „Megfáztál? Igyál egy kupicával.” „Fáj a gyomrod is? Igyál még egy pohárral.” – gyakran mondogatjuk. De vajon igaz, hogy a törkölypálinka csodaszer? Barangolás a törkölypálinka legendák világában.

Pocsék az áruházakban kapható fűszerpaprika-őrlemények jó része 

Azt hisszük, jó – holott valójában nem az az áruházakban kapható fő hungarikum, az őrölt fűszerpaprika nagy része – erre figyelmeztetnek a Magyar Gasztronómiai Egyesület idei nagy paprikatesztjének eredményei. A gyenge minőségű pirospaprika dömpingjének okait lehet, hogy nem csak a gyártóknál érdemes keresni.

Leégett a magyar fűszerpaprika 

Azt hisszük, jó – holott valójában nem az az áruházakban kapható fő hungarikum, az őrölt fűszerpaprika nagy része – erre figyelmeztetnek a Magyar Gasztronómiai Egyesület idei nagy paprikatesztjének eredményei. A gyenge minőségű pirospaprika dömpingjének okait lehet, hogy nem csak a gyártóknál érdemes keresni.

Ismerje meg hungarikumainkat Szegeden! 

A Szegeden megrendezett Hungarikum fesztivál célja, hogy a hungarikumok közé, illetve a nemzeti értéktárba bekerült magyar találmányok, magyar szolgáltatások, gasztronómiai finomságok minél ismertebbek legyenek a hazai lakosság és az idelátogató turisták körében - mondta Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turizmusért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán csütörtökön este.

Hogyan lesz valamiből hungarikum? Bonyolultabb, mint gondolnánk! 

Pálinka és téliszalámi, lángos és szóda, pörkölt, dobostorta, gulyásleves, halászlé, fröccs – ismert magyar ételek és italok. A mieink mind, akkor is, ha szeretjük fogyasztani őket, akkor is, ha nem. A hazánkba látogató külföldi turisták is nagy kíváncsisággal kóstolják meg ezeket a sajátos magyar ételeket-italokat, amelyekről mi, magyarok is azt gondolnánk, hogy egytől egyig hungarikumok.

Megnyílt a Hungarikum utca Budapesten 

Megnyílt a Hungarikum utca a budapesti Központi Vásárcsarnokban, a Vámház körúti csarnok megújult alagsori szintjén kialakított utcában a legkiválóbb magyar élelmiszereket, termékeket mutatják be.

Magyar és horvát hungarikumok a Zágrábi kiállításon 

Hungarikumokból és eredeti horvát termékekből tekinthető meg kiállítás szombattól a Zágrábi Magyar Kulturális Intézetben. A tárlat célja, hogy a szélesebb közönséggel megismertesse azokat a magyar és horvát termékeket, amelyek a kiváló minőségen túl kulturális értéket is hordoznak.

Szeresd a magyart Veszprémben! 

Az országban elsőként Veszprémben nyílt hungarikumokat, hazai értékeket bemutató információs pont. A Vidékfejlesztési Minisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára a pénteki átadási ünnepségen azt mondta, ez példaként szolgálhat más települések számára is.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!