Nincs tovább: bezár Pest egyik ikonikus helye

Az Ádám Csaba vezette Olimpia Vendéglőről van szó a VII. kerületi Alpár utában, a Keleti Pályaudvar közelében. Aki szeretne személyesen is elbúcsúzni a topséf főztjétől, annak ugyancsak igyekeznie kell.

Évről évre szerepelt az ország legjobb éttermei közt, ez év végén azonban végleg lehúzza az éttermet vezető topséf a rolót. Erről számol be a diningguride.hu gasztroportál, amely alapján mi is közlünk most részleteket a szomorú hírről.

 

Számos negatív körülmény játszott közre, Ádám Csaba étterme mégis sok hazai elismerést szerzett. Pocsék lokációval, lehetetlen körülmények közt dolgozott csapatával, de hajtotta őket a lelkesedés, no meg az, hogy a gasztronómiára érzékeny és fogékony közönség imádta, amit nap mint nap ők hoztak létre a konyhán.

Távol a belvárosi menő helyektől, a Keleti pályaudvar közelében, egy szuterén helyiségben található az Olimpia – még öt héten át.

Ádám Csaba a diningguide.hu megkeresésére elmondta, nem csak éttermét zárja be, valószínűleg pályát is módosít. Ahogyan ő fogalmazott: feladta. Az állandó munkaerőhiány és az elmúlt közel két év nyitás-zárásai, bizonytalanságai nyomán elfogyott az ambíció. A tavaly téli étterembezárás időszaka alatt is igyekeztek jelen lenni, akkor a szinte ironikus Olimpia Kifőzdével, majd ismét visszatértek a normál nyitvatartással. Eddig tartott a lelkesedés.

Az étterem 2021. december 31-ig tart nyitva. Új üzemeltetője lesz, aki más néven, másféle konyhát hoz majd létre ugyanazon a helyen.

A teljes cikk megtalálható: ITT

 

 

Forrás: diningguide.hu / Turizmus Online


Magyar pezsgő a világ legjobbjai között

Magyar pezsgő a világ legjobbjai között 

A Kreinbacher Birtok Prestige Brut tétele aranyérmet vihetett haza a 2025-ös Decanter World Wine Awards-ról.
Ízek Kertje Nagyrédén

Ízek Kertje Nagyrédén 

Nagyréde nem csupán a mátrai borvidék egyik fontos központja, hanem egyre inkább kulturális és gasztronómiai élmények színtere is.
Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel

Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel 

Napi cukiság kimaxolva: a Gundel „család” tagja lett Samu, a kiselefánt.
Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén

Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén 

A Zelna Borászat Peregrina vörösbora aranyérmet nyert a Decanter World Wine Awards-on.
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.