Ő lett a régió tehetséges fiatal séfje

Számos izgalmas gasztronómiai fordulót és kulináris bemutatót követően a dél-kelet európai és mediterrán régió tehetséges fiatal séfjei közül Grigoris Kikist választották a 2022. november 8-án, Zágrábban megrendezett S.Pellegrino Young Chef Academy verseny regionális győztesének - tájékoztatta lapunkat a S.Pellegrino.

Grigoris Kikis - aki tehetségével kilenc másik, a világ minden tájáról érkező séfet utasított maga mögé -, a verseny következő állomásaként a Milánóban megrendezett nagydöntőn mérettetheti meg magát 2023-ban. A versenyen Kovács Dominik, a MÁK Bistro egykori séfje – aki jelenleg a Christie’s Urban Bistro reggelizőt vezeti – képviselte Magyarországot.

Grigoris a „Tőkehal története” fantázianevű egyedi fogásával nyerte el a rangos helyi zsűri elismerését, amelyben a görög gasztronómiai kultúra hagyományait és modernitását ötvözte. Ételével azt próbálta bizonyítani, hogy az egyszerű dolgoknak is számos árnyalata lehet, inspirációért pedig érdemes a saját gyökereink és történelmünk felé fordulni.

 



Grigoris Kikis útját a milánói nagydöntőig Georgianna Hiliadaki szakmai mentorként kíséri végig. Georgianna a két Michelin-csillagos athéni étterem, a Funky Gourmet, valamint a londoni Opso, Ino és PittaBun éttermek társalapítója és séfje. A szakember a Best Chef Awards értékelése alapján 2017-ben a világ ötödik legjobb női séfje volt, valamint 2017-2019 között három egymást követő évben a legjobb női séfnek választották Athénban. Mentorként Hiliadaki séf útmutatásával és támogatásával segíti a tehetség egyedi fogásainak tökéletesítését és a sikeres felkészülést.

A 2019/21-es szériához hasonlóan, az idei verseny során is négy kategóriában hirdetnek győztest, így a fődíj mellett a Food Made Good programot működtető Fenntartható Éttermek Szövetsége által megszavazott S.Pellegrino Társadalmi Felelősség Díjat, a verseny mentorai által megszavazott Acqua Panna Gasztronómiai Kapcsolatok Díjat, és a Fine Dining Lovers online közössége által megszavazott Fine Dining Lovers Inspiráló Ételek Díjat is kiosztják.
 
Grigoris Kikis mellett, aki a 2022-23-as S.Pellegrino Young Chef Academy verseny fődíjáért szállhat harcba, további két fiatal séfet is díjaztak, akik így egy lépéssel közelebb kerültek a milánói nagydöntőhöz.

    S.Pellegrino Társadalmi Felelősség Díj - Žiga Koprivc és fogása: “Csak te és én”


    Acqua Panna Gasztronómiai Kapcsolatok Díj: - Ivan Tartaro és ételkülönlegessége: „A talaj gyökerei”


    Fine Dining Lovers Inspiráló Ételek Díj – Grigoris Kikis és kreációja: „A tőkehal története”

 

A gasztronómiai határokat átívelő, fiatalokat támogató tehetségkutatóról további információk a https://www.sanpellegrinoyoungchefacademy.com/ weboldalon olvashatók.


Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.
Szigorítás az energiaitalok piacán

Szigorítás az energiaitalok piacán 

A jogszabály célja a fiatalok körében tapasztalható aggasztó energiaital-fogyasztási trendek visszaszorítása.
Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén

Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén 

Idén május elsejével nyitja meg kapuit a Kopaszi-gáton a Flava Beach Bár és Büfé.
Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják

Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják 

A 140 éves dobostorta továbbra is maga mögé utasítja a teljes desszertmezőnyt.
Jön a Balaton Fagyija közönségkóstolás

Jön a Balaton Fagyija közönségkóstolás  

Május 9-én rendezik meg az idei Balaton Fagyija választást egy kompon, amely a Tihany és Szántód közötti távon közlekedik.
Texasban nyílik a világ első nyomtatott kávézója

Texasban nyílik a világ első nyomtatott kávézója 

Brownsville-ben, Texasban készül megnyitni a világ első 3D nyomtatott kávézóját a Starbucks.
A világ tíz legjobb kávézója

A világ tíz legjobb kávézója 

Egy ausztráliai kávézó került a dobogó tetejére. Az olaszok labdába sem rúgnak.
Bővült a támogatásra pályázható italboltok köre

Bővült a támogatásra pályázható italboltok köre 

Az 1000-2000 fő közötti települések italüzletei is pályázhatnak a 3 milliós támogatásra.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.